Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat, I. rész)
hogy jobb lesz, ha magam elmegyek, azért pénteken felfutottam és személyesen panaszoltam el bajomat. Mi sem természetesebb, minthogy mindenki állítása szerint észre sem lehetett venni a sebet. Ugyanazt mondták Gajzágóék is és este Finály néni, ki azért jött el, hogy engem gardírozzon. O is kinevetett, hogy a-írt nem akarok elmenni, rábeszélt és sikerült is, mert megkértem már most Grátz nénit, hogy 8 órakor jöjjön értem. Épen fel voltam öltözve, mikor mai gardedame-om eljött. Grátz Guszti és Dax vártak az udvaron s Grátz G. mindjárt el is kérte az I. négyest. Mikor oda érkeztünk, már minden szoba tele volt vendégekkel, kik között minden női és férfi-kor képviselve volt. H., ki ma félháziúr volt, mindjárt hozzám jött és a seb megbeszélése után, tudakozódott, hogy állok a négyesekkel. Megmondtam neki s ő felkért a második négyesre. Azután bevezetett az irodába s utánunk a többiek is bejöttek, hol megkezdődött a táncz. De nem tartott soká; szűk volt a hely s azért átmentünk a díszterembe, hol én H.-val voltam az első pár, ki megkezdte a tánczot. Ma öt csárdás volt, de csak egyet tánczoltam mással, Kozma Endrével. A többieket mindig ugyanazzal az egy gyei. A czigányokat egy banda helyettesítette, mely akadémistákból állott. Működésük valóban dicséretes volt. De nem igen van alkalmuk az akadémiában játszani s azért - hogy nagyon ki ne fáradjanak - gyakoriak voltak a hosszú - de nekem mégis rövid - szűnperczek. Ezekben talán még jobban mulattam, mint táncz közben. H. többnyire nálam volt, bár nem mindig, mert háziúr és fő-főrendező szerepe volt. De Grátz G. és Kozma csakugyan ritkán hiányoztak egemről. Ilyenkor Kozma mindenkor bemutatta ékesszólását s egész lelkesedéssel beszélt az olympusról, az angyalokról és múzsákról. Daczára annak főthéma volt ma naplóm. Fia csak olvasná egyszer valamelyik és meggyőződne róla, mily unalmas, bezzeg senkisem kérne - tudom - tiszteletpéldányt. Meg volt az első négyes is, de a második is! Óh mily pompásan mulattam akkor; csárdással végződött s azzal be is fejeztük a mai mulatságot. Mikor El. kivezetett a teremből és mi öltözködtünk, a Rákóczy-induló hangjai rezegtették meg dobhártyáinkat. H. elkísért a kapuig, úgy szintén a czigányok (pardon banda) is, a mi persze nem volt az én érdemem. Vígan ballagtunk hazafelé és már 1 óra volt, mikor lefeküdtem. Másnap a nagy czikkek között olvastuk azt a remek kötőkét, melyet égig emeltek - és joggal - az újságírók. 1894. márcz. 11 én. Ejnye, hogyan múlik az idő; alig veszem észre magamat s megint itt a vasárnap - egyetlen pihenő napom. De jó is, hogy itt, hisz oly rég nem írtam kedves naplómba. Épen most jövök haza az „Erdélyi Irodalmi Társaság" felolvasásáról, mely valóban igen érdekes volt. Szamossy tanár úr olvasott fel egy ókori költőről, Catullusról s előadta annak egy néhány szerelmi versét, melyet Clódiához intézett. Ferenczy és Szász Gerő gyönyörűen szavaltak és Gyalui Farkas egy elbeszélését olvasta fel. Sietnem kellett a felolvasásra, mert már 11 órakor kezdődött és az istentiszteletnek későn, - későbben mint rendesen - volt vége. H. hosszúra nyújtotta prédikáczióját, mely a kísértésről szólott. Kifejtette hogy vigyázni és imádkozni kell, ha azt akarjuk, hogy kísértésbe ne essünk. A prédikácziót igen szépen, bámulatos biztonsággal mondta el, - daczára annak ki sem mondhatom, mily izgatott voltam - különösen prédikáczió előtt. Alig tudtam énekelni; mindig azt hittem, nevetnem kell majd a templomban, ha meglátom azt a szószéken papi köntösben, a kivel eddig mindig csárdást tánczoltam, - de nem, az izgatottság következtében egészen elkomolyodtam s valami oly nyomasztó érzelem fogott el, mintha vizsgára készülnék. Izgatottságom akkor érte el tetőpontját, midőn vége szakadt az éneknek és ő a szószékre lépett. Nem mertem felnézni, féltem, hogy zavarba jön; lenéztem magam elé s vártam, míg megszólalt. Nem bírtam ki soká; meg kellett őt látnom; - felpillantot85
