Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat, I. rész)
tarn, de azonnal elfordítottam fejemet, mert észrevett. így jártam akárhányszor felnéztem. S most már csak azt mondom, hogy midőn már megáldotta a hívőket és magában imádkozott a szószéken, igen soká tartott az az ima. Többet nem írok a mai istentiszteletről, úgysem fogom elfelejteni életemben soha. Mai naplómban még valamiről kell megemlékeznem, az utolsó kötőkéről. Az előtte lévőt elhallgatom, mert Kisséknél volt ugyan az is, de a négyesek annyira elrontották, hogy nem találom érdemesnek leírni. Annál jobban sikerült a legutolsó Grátzéknál. Ezt minden esetre megörökítem. Február 28 án is - mint naponta - 6 órakor jöttem haza órából. Mivel pedig még egyéb dolgom is volt, igen későn, - csak 8 után -, mehettem el a kötőkére. Összegyűlt már addig a luth. közönség színe-java. A mint a tánczra szánt szobába léptem, észrevettem egyes clubbokat; itt állott egy pár lány s velük egy néhány fiatal ember; egy-két lépésnyire ismét mások társalogtak vidáman. Ott volt már H. is, ki egy néhány fiatal emberrel beszélgetett. A mint bejöttem, mindjárt hozzám csatlakozott s így a legjobb hangulatban töltöttük az időt egymással, a míg a táncz meg nem kezdődött. Mindjárt felkért az első túrra. Ma legyezőt is hoztam magammal, de szegény sokat szenvedett. H. megfogadta, hogy előbb nem megy haza, a míg el nem töri. Úgy is volt; szomorkodva is, meg boldogan is látom, hogy csak két helyen törte el. Egy darabot ki is akart venni belőle emlékül, de nem adtam, mert el akarom vinni még a központiba is. Két négyes is volt ma; mind a kettőt vele tánczoltam, úgy szintén az összes csárdásokat is. Óh de boldog voltam. Aranynapjaimat élem most, a melyekre mindig vágyódva fogok visszagondolni. A néni Margittal előbb ment haza; csak aztán jött a kocsi Madeleine néniért meg én érettem. Soká várattuk még; az utolsó csárdást tánczoltuk. H. elkísért a kocsiig, kinyitotta annak ajtaját s megvárta, a míg elindult. Aztán mégegyszer vette le kalapját és eltűnt. Másnap fölmentem egy perezre Grátzékhoz, mert ha az ember 4 óráig délután reggel 8 tói tanít, bizony nagyon vágyódik egy kis kellemes szórakozásra. S nem hozta magával a véletlen, hogy ő is éppen akkor legyen ott. Jaj mennyi mondani valónk volt. 4-5 ig lett volna órám, de azért mégis SA öt volt, midőn egyszerre megnéztem az órámat. Megfogadtam s meg is tettem, hogy csak V26 kor engedem haza a gyerekeket a privátából. Mily szívesen áldoztam fel ezt a félórát. Most már csak egyszer reményiek jól mulatni: márcz. 17 én a központi szálloda dísztermében az ev. nőegylet által rendezett tánczestélyen. H. már engagirozta magát a második négyesre és suppé-csárdásra. A rossz sikertől nem tudok tartani. A rendező-jelvények elkészítését rám sózták a rendezők, s én a legnagyobb készséggel meg is varrtam őket már. Igaz, egy kis verset le kell még írnom naplómba, melyet ffamvas József: „A szerkesztőségben" czímű dramolettjében találtam s mely rendkívül megtetszett. így hangzik: Ez a kicsiny nóta Messze ne repüljön. Házunk ereszére Kis madárnak üljön. Ne is daloljon mást, Mást se csicseregjen; Azt a kicsiny házat Áldja meg az Isten. Ugye kedves! 86
