Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat, I. rész)

dogabb, mint én tegnap este. Jobban mulattam még, mint az eddigi kötőkéken. S ha eze­ket mondom, ha kutatom, tulajdonképpen mi volt hát oka boldogságomnak, akkor újra meg újra s mindig csak az az egy eszme villan fel bennem, hogy egy valakinek köszön­hetem ezt csupán, annak, kit úgy néztem, mint holdat a csillagok között! Ugyan ki lehet­ne az az egy?----óh ha tudná milyen boldoggá tesz! A mai kötőkétől nem vártunk semmi különöset, Stojanovichék igen messze laknak és azért gondoltuk, senki sem fog elmenni. 8 óra volt már, mikor mi innen elindultunk. Mi­kor megállott a kocsi a ház előtt s mi kiszállottunk, víg zajt hallottunk egy néhány lé­pésnyire. Én jót sejtve, kértem a nénit, hogy már most várjuk meg ezeket is. Grátzék vol­tak, kikkel mások is jöttek s ezek között volt ő is. Egy néhány nyájasan váltott szó után, felsiettünk a lépcsőn az örömteli házba. Ha jól tudom, senki sem volt még ott. Mindjárt átmentünk a tánczhoz berendezett szobába s beszélgettünk igen sokat, érdekeset; legel­ső théma volt a Dorottya-bál. Mindenki kíváncsi volt a furcsa tánczrendre s még kíván­csibb naplómra. Isten ments pedig, hogy valaki elolvassa. Egyszerre csak észrevettem, hogy egyedül társalkodóm H.-val. Akár csak a paradicsomban volnék, úgy éreztem ma­gamat. Kár, hogy ilyenkor mindig akadnak irigy emberek, kik abban lelik örömüket, hogy megzavarják mások boldogságát. Hozzánk is mindegyre jött valaki alkalmatlan­kodni, de azért nem tudtam senkire sem haragudni. Nemsokára megkezdődött a táncz; az elsőt természetesen H.-val tánczoltam, aztán a többiekkel tovább s nagyon jól mulat­tam. Az első 2 négyesre H.-val voltam angagirozva, a többiekre, - a mi különben nem is volt - másokkal, egészben 17 re. Három csárdás is volt, mind a hármat H.-val tánczol- tam. A tánczot felváltotta egy társas játék. Kimentek a fiatal emberek, a lányok pedig vá­lasztottak közülök egyet-egyet. Aztán egyenkint bejöttek a fiatal emberek és meghajtot­ták magukat a lányok előtt, ha eltalálták, ott maradtak, ha azonban nem, kitapsoltuk őket. Én Kozmát választottam. Aztán kimentünk mi, mikor először bejöttem, Kozma előtt hajtottam meg magamat, - kitapsoltak, másodszor Grátz G. előtt, - megint kitap­soltak. Harmadszor eltaláltam. H. választott, mire G.G. megjegyezte, hogy azt hamarább kitalálhattam volna. Egyszerre ismét megkezdődött a táncz és remekül tartott jó soká. Azon hírre, hogy itt a kocsi, megijedtem ugyan, de bíztam a néni jóságában s nem is csa­lódtam. H. is beszélt a kocsissal s így a lehető legboldogabban '/ 2l2-kor mentünk haza. Az utolsó, talán legjobb tánczot - épen csárdás volt - épen H.-val tánczoltam. Óh mi édes volt utána a nyugalom! 1894. február 10 én Ismét egy nap, egy magasztos, olyan, a milyen nincs sok az életben! S most már való­ban zavarba kezdek jönni, mikor azt kérdi valaki, t.k. mikor mulattam eddig a legjobban. Azért fogtam ma ismét pennát a kezembe, hogy leírjak naplómba egy újabb mulatsá­got a fillérestélyt Kiss Sándoréknál. Nehezen ugyan, de mégis elmentem oda Grátz néni­vel. Nehezen!, hogy lehet így beszélni - mondhatná valaki, a ki előtt feltártam szívemet. De bizony daczára mindennek, mégis nehezen. Nem is tréfa az, a mi velem a múltkor tör­tént. Nagyon köhögtem és azért kimentem a folyosóra, a hol magam sem tudom hogy, valamibe beütöttem a fejemet, annyira, hogy eszméletlenül leestem a földre. Segítség nem érkezvén, addig maradtam ott, a míg az újságot kihordó asszony beszédje következ­tében magamhoz tértem. Homlokomon meglehetős seb volt és fejem fájt. Bár nagyon örültem a pénteki fillérestélynek, természetesen kénytelen voltam arról most absolute le­mondani. Annál érdekesebb lesz - gondoltam - Kisséknél a kötőke. Hamar beleéltem ma­gamat abba az új borzasztó gondolatba és meg is írtam Grátznénak, hogy legnagyobb saj­nálatomra le kell mondanom ez egyszer a mulatságról. A néni azonban azt tanácsolta, 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom