Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat, I. rész)
dogabb, mint én tegnap este. Jobban mulattam még, mint az eddigi kötőkéken. S ha ezeket mondom, ha kutatom, tulajdonképpen mi volt hát oka boldogságomnak, akkor újra meg újra s mindig csak az az egy eszme villan fel bennem, hogy egy valakinek köszönhetem ezt csupán, annak, kit úgy néztem, mint holdat a csillagok között! Ugyan ki lehetne az az egy?----óh ha tudná milyen boldoggá tesz! A mai kötőkétől nem vártunk semmi különöset, Stojanovichék igen messze laknak és azért gondoltuk, senki sem fog elmenni. 8 óra volt már, mikor mi innen elindultunk. Mikor megállott a kocsi a ház előtt s mi kiszállottunk, víg zajt hallottunk egy néhány lépésnyire. Én jót sejtve, kértem a nénit, hogy már most várjuk meg ezeket is. Grátzék voltak, kikkel mások is jöttek s ezek között volt ő is. Egy néhány nyájasan váltott szó után, felsiettünk a lépcsőn az örömteli házba. Ha jól tudom, senki sem volt még ott. Mindjárt átmentünk a tánczhoz berendezett szobába s beszélgettünk igen sokat, érdekeset; legelső théma volt a Dorottya-bál. Mindenki kíváncsi volt a furcsa tánczrendre s még kíváncsibb naplómra. Isten ments pedig, hogy valaki elolvassa. Egyszerre csak észrevettem, hogy egyedül társalkodóm H.-val. Akár csak a paradicsomban volnék, úgy éreztem magamat. Kár, hogy ilyenkor mindig akadnak irigy emberek, kik abban lelik örömüket, hogy megzavarják mások boldogságát. Hozzánk is mindegyre jött valaki alkalmatlankodni, de azért nem tudtam senkire sem haragudni. Nemsokára megkezdődött a táncz; az elsőt természetesen H.-val tánczoltam, aztán a többiekkel tovább s nagyon jól mulattam. Az első 2 négyesre H.-val voltam angagirozva, a többiekre, - a mi különben nem is volt - másokkal, egészben 17 re. Három csárdás is volt, mind a hármat H.-val tánczol- tam. A tánczot felváltotta egy társas játék. Kimentek a fiatal emberek, a lányok pedig választottak közülök egyet-egyet. Aztán egyenkint bejöttek a fiatal emberek és meghajtották magukat a lányok előtt, ha eltalálták, ott maradtak, ha azonban nem, kitapsoltuk őket. Én Kozmát választottam. Aztán kimentünk mi, mikor először bejöttem, Kozma előtt hajtottam meg magamat, - kitapsoltak, másodszor Grátz G. előtt, - megint kitapsoltak. Harmadszor eltaláltam. H. választott, mire G.G. megjegyezte, hogy azt hamarább kitalálhattam volna. Egyszerre ismét megkezdődött a táncz és remekül tartott jó soká. Azon hírre, hogy itt a kocsi, megijedtem ugyan, de bíztam a néni jóságában s nem is csalódtam. H. is beszélt a kocsissal s így a lehető legboldogabban '/ 2l2-kor mentünk haza. Az utolsó, talán legjobb tánczot - épen csárdás volt - épen H.-val tánczoltam. Óh mi édes volt utána a nyugalom! 1894. február 10 én Ismét egy nap, egy magasztos, olyan, a milyen nincs sok az életben! S most már valóban zavarba kezdek jönni, mikor azt kérdi valaki, t.k. mikor mulattam eddig a legjobban. Azért fogtam ma ismét pennát a kezembe, hogy leírjak naplómba egy újabb mulatságot a fillérestélyt Kiss Sándoréknál. Nehezen ugyan, de mégis elmentem oda Grátz nénivel. Nehezen!, hogy lehet így beszélni - mondhatná valaki, a ki előtt feltártam szívemet. De bizony daczára mindennek, mégis nehezen. Nem is tréfa az, a mi velem a múltkor történt. Nagyon köhögtem és azért kimentem a folyosóra, a hol magam sem tudom hogy, valamibe beütöttem a fejemet, annyira, hogy eszméletlenül leestem a földre. Segítség nem érkezvén, addig maradtam ott, a míg az újságot kihordó asszony beszédje következtében magamhoz tértem. Homlokomon meglehetős seb volt és fejem fájt. Bár nagyon örültem a pénteki fillérestélynek, természetesen kénytelen voltam arról most absolute lemondani. Annál érdekesebb lesz - gondoltam - Kisséknél a kötőke. Hamar beleéltem magamat abba az új borzasztó gondolatba és meg is írtam Grátznénak, hogy legnagyobb sajnálatomra le kell mondanom ez egyszer a mulatságról. A néni azonban azt tanácsolta, 84
