Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 12. szám - Fehér Zoltán: Arra járnak a nagy ezüstgombosok
Ráday kemény fellépésével, de különösen a magyar királyi csendőrség megszervezésével (1881) meg lettek számlálva a betyárvilág napjai. A Kalocsai Sárközben azonban mintha éppen ekkor lobbant volna még egy utolsót e daliás idők kétes dicsfénye. Simonyi Jenő legalábbis 1882-ben úgy vélte, hogy korábban nagyobb volt a közbiztonság. Van egy, a mit a régi jó idők dicséretéül emlegetnek az öregek, s ez az, hogy a rideg legelő életet élt gulyák- s ménesekben kevés ló- és marhalopás történt. De most már az egyszerű erkölcsű Sárközben is bekövetkezni látszanak az idők, hogy a gazda nem alszik gond nélkül, ha lovai szerszámát - mint ezelőtt Istenben boldogult apja is, maga is - kerítetlen udvarán az istálló falába vert faszegen éjen át lógni, marháját pedig felügyelet nélkül kényre barangolni tudja, mert most itt is már támadnak, kik a marha becsét jól érezvén, felkeresik azt még a keresztvasas istállókban is csak ügy, mint a tyúkokat a padláson, hova éjji szállásaikra elvonulnak.2“ A következő elbeszélésekben a táltosság hírében álló tudós pásztor, Pajika dedó (Tupcsia Sándor) leszármazottai a betyárokkal kapcsolatos családi emlékeiket mondják el. Figyelemre méltó, hogy a pásztorok és a betyárok jól ismerték egymást. A pásztorok vendégül látták a hozzájuk érkező betyárt. Nem illett őket kérdezgetni. Nem volt szabad elárulni őket a hatalomnak. A betyár a vele barátságban lévő pásztor jószágát nem károsította meg, sőt ellopott jószágait visszaszerezte. Öregapámékhoz szoktak járni betyárok. Értették egyik a másikát. Egyszer elveszett Kopri- vanaczéknál két gyönyörű szép csikó, és elgyüttek ezek (a betyárok) látogatóba. Öregapám vót a számadó, panaszkodott nekik. Bátorították: Ne félj semmit. Meglesznek! Harmadnapra megvótak. Idevezették a gazdájához. A vezetéknevit hallottam, hogy Mezeiek vótak Gerjenbül.24 25 Együttek hárman, fó husángokkal gyüttek, este. Szűrbe. És ez a Sándor állandóan kérdezte, hova valósiak. Öregapám pedig azt mondta: Hallgass! Ne kérdezd! De ő tovább kérdezte. Egyszer az egyik fölkelt és azt mondta neki: De b... meg az apja úristenit! Majd mingyá megmondom. Hát a sarokba ment. Alig tudta öregapám lecsillapítani.26 Egy betyár szokott járni az ipámhoz. Mikor itatás vót: Jó napot, Sándor bácsi - köszön neki. De semmi nem vót nála, csak egy bot és rongyos kabát a vállán. Mondta neki az ipám: Adjon Isten. De ne ám hogy megkérdezze valamelyik bujtár, hogy hova mén, kicsoda maga. Azt nem szabad megkérdezni az ulyan embertül. Vége vót az itatásnak. Lenyugodtak a kút körül. És akkor ők is leültek ebédelni a bujtárok és a számadó. Megkínálták azt a valakit is, aki gyütt. Tessék hát falatozni. Ami van szegényembernek: kenyér, hajma, szalonna. - Jó van, Sándor bácsi, jó lesz az is - mondta szegény hangon. Akkor hát egy kicsit beszélgettek, míg a gulya nyugodtan vót. Kérdezte a Sándor bácsitul, hogy van-e valami baj a gulyába. Vagy a csikókba. Mondta Sándor bácsi: Nincsen hála Istennek, nincsen semmi bajuk se. Ment a gulya szanaszét legelni. Es a vendég nem igyekezett tőlük, hogy elment vóna, hanem bevárta az estét is náluk. Akkó a jószág ment haza. Estefelé elengedték űket. Ük megen a Sándor bácsi meg a bujtárok jöttek haza, de ez is jött velük, az a betyár, de nem szótak neki semmit se. Nem szabad vót szőni, hogy ne gyüjjön. Akkor tájba uralkodott a Rózsa Sándor bandája. Begyüttek. A vacsora készen vót. Terítve vót már az asztal, mikor hazagyüttek. Mondta az asszony: Mosakodjanak, kész a vacsora. És hozzáfogtak vacsorázni. Megkínálták a betyárt is. S az vacsorázott velük szép nyugodtan. El is beszélgettek egész este. Hajnal tájba, úgy éjfél után két óra tájba akkor mondta a Sándor bácsinak az a betyár: No, Sándor bácsi, én most elmegyek. Ne féljen, nem lesz magánál semmi baj se. Nem is vót a gulyába semmi baj. Se a csikók közt. Ha jött valaki más erre, talán csendőrök, hogy megkérdezték az öreg gulyástól, nem látott-e erre olyan valakit, akkor hát felelte ne24 SIMONYI Jenő 1882. 25 Saját kéziratos gyűjtés. Ak: Tihanyi (Tupcsia) Józsefné 80 é. 1962. 2^ Saját kéziratos gyűjtés. Ak. Uő. 100
