Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 12. szám - Nagy Gábor: A nemzeti közösség sorsértelmezése Baka István költészetében
Phaetón bukása bár befejezettnek tűnő vers, egyáltalán nem biztos, hogy Baka véglegesnek is gondolta. Mert ha igen, miért nem közölte folyóiratban, mint az Üzenetet? Érdemes összevetnünk e két verset az Orosz triptichonnal a November angyalához kötetből. Az Orosz triptichon a mártír sorsú nagy orosz költők közül háromnak állít emléket. Nyikolaj Gumiljov volt az orosz terror első költőáldozata. Szergej Jeszenyin öngyilkossága is tisztázatlan körülmények között történt, s ha öngyilkosság volt is, nem független a rá nehezedő állandó hatalmi nyomástól. Marina Cvetajeva pedig szovjet lágerben lett öngyilkos. A Gumiljov a Csekában a költő elsőségére helyezi a hangsúlyt, már ami a szomorú véget jelenti: „Meglelte mégis a költői vénát / És megcsapolta a Történelem". A zárlat a harmadik strófa metaforáját ismételve a megalázó erőszakos halált a hősiesség, mártíromság magasába ragadja: Ólomgolyóként átsurrantam én a Világon, s ügy szállt vélem, mint soha Még senkivel, az égen át a néma Kométa: az Orosz História. A Jeszenyin az Angleterre-ben ironikusabb hangvételű, már-már csúfondáros szembenézés a halállal - épp az azt megelőző (vagy azt követő?) pillanatban: „Már szétterjedtem vörösen, akárha / Borfolt, a mocskos térítőre öntve". A vers az udvari költő hamis szerepét leplezi le (mondani sem kell talán, minden korokra és terekre, így a magyar történelem hasonló korszakára, negyven évére is érvényesen): Ott voltam mindenütt - engem citáltak Cuppogva-kéjjel, mint itallapot; De rádöbbentem, hogy mindez csalás csak, És hogy sehol, ha mindenütt vagyok; Hogy rám is az vár, ami bárki sorsa: Ahogy kenyérből, húsból a fasírt, Gyúratom én is, megborsozva-sózva, S hallom szférák zenéjeként a zsírt Sercegni... A vers szarkazmusához hűen Jeszenyin az öröklétet, illetve halhatatlanságot is önlefokozó trópusban jeleníti meg: „Eméssze meg a vendéglői lárma / E verset is, hadd öblítse le vodka! / Mégis továbbél, odatetoválva / A lágerektől keshedt mellkasokra." Keserűbben, enyhébben ironikus a harmadik darab. Mintha az előző kettő hangütését ötvözné. Mégis, van, ami szembetűnően közös a három versben: a kiinduló látványból fakadó alapmetaforára épülő, allegorizáló metaforika. A Gumiljov-vers az égbolt, a glóbusz, a térkép elemeire épül. A Jeszenyin-vers a kulináris képzetekre építi az iróniát, mint teszi azt majd az egyik hagyaték-vers is, a Toldi. A Cvetajeva Jelabugában pedig a láger siralmas tárgyi kellékeiből épít szuverén, egységes világot. Csak a zárlat utolsó soraiban lendül ki e kellékek közül a vers - Cvetajevával együtt: Elfogadom az odavetett koncot, Tál mosogatóié: szenteltvizem, - Hurokká megkötöm a horizontot, S föllendülök tehozzád, Istenem. 77
