Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 12. szám - Nagy Gábor: A nemzeti közösség sorsértelmezése Baka István költészetében
E versek tehát az induló költő programjához illeszkednek egységes képi világukkal, ugyanakkor jellegzetes kései darabok indázó mondatszerkezeteikkel, változatos, erősen funkcionalizált rímeikkel és főként ironikus szemléletmódjukkal. Baka egyik utolsó rádióinterjújában beszélt arról, hogy poétikáját tekintve elérkezett egy újabb végponthoz, ami után új utakat kell keresni. E keresés dokumentuma, rész- eredménye lehet az Üzenet Új-Huligániából és a Phaetón bukása. Talán a két utolsó Yorick- versek felől nyílt erre út: az ott zaklatott, bonyolult tagmondatokból épülő dikció itt tovább lazul, a partikulák gyakorisága még inkább a köznyelv felé közelíti a szöveget, a képek a közvetlen utcai világból vétetnek. A hasonló szótövek szinte mágikus jelentéstani játékot űznek a nyelvvel, a betűk szintjéig mélyítve az értelmezés útjait.“ A „megszentelt" kulturális hagyomány emlékeit a mellémontírozott képsor rögtön profanizálja: „áldjon vagy verjen itt a sors keze / mint valutázó szerbé vagy cigányé / valódiak közt pénzformára vágott / újságpapírral van az is tele". Minden ideiglenes itt (itt: a vers leggyakoribb szava, állandóan figyelmezteti az olvasót: Uj-Huligániáról, Uj-Magyarországról van szó), még a képek is a metamorfózis stációi szerint következnek egymásra: a „hernyótalp" a „hemyó"-t hívja elő, a petéből báb lesz, abból a hit allegorikus képe, pillangó - „szállnia / ideje is jut legalább egy hétig". Egyedül a zárlat Vörösmarty-parafrázisa veendő „szó szerint", azaz végső, komoly és komolyan veendő üzenetként: „országnak ország még hazának árnyék / itt rég nem halni itt túlélni kell". A Phaetón bukásában még a zárlat súlyosságáról is lemond a költő: az új aranyifjak világában — mert ide kalauzol minket a parodisztikusan antikizáló vers - nincsenek balladák, tragédiák. Még ha a vég valóban vég is: mikor kocsiba ült egy perc alatt érezte fölszállt felhők tarajára száguldott és géppisztolysorozat zúdult feléje Héliosz fiára ragyoghatott de most a szakadék felé robog alul a halhatatlan ligetben borral Bakkhosz lép elébe és alhat majd örök mirtusz-lugasban Amott valutaüzérek, itt már „killerek" lépnek színre, összevegyül „benzin és babér szaga", ám mindvégig érezhető, hogy az antik mítoszt nem bírja el a kocsin száguldó aranyifjú története, szinte leveti magáról, így a Baka verseiben meglehetősen ritka, az egész szöveget a paródia vagy kísérlet irányába hajlító feszültség jön létre. Nem ezek Baka legjobb versei, csak a hagyatékában maradt nem egy sokkal jelentősebb (mint a Március, a Sellő-szonett, az egészen különleges Tavaszvég, vagy a csak 2003- ban közölt [Oly messzi-messzi minden]). De így, a hagyatéknak mintegy a záradékához tartozván is érdemes figyelnünk rájuk. Jeleznek egy olyan költői szándékot, irányváltást, amelynek igazi eredményeire már sohasem derülhet fény. így azt sem tudhatjuk meg, elérkezhetett-e volna e lírai út olyan eredményekig, mint Baka korai, a nemzetisors-értel- mezést apokaliptikus világlátással összekapcsoló, vagy későbbi, a szerepciklusokban önálló világot teremtő, mégis a mi világunkról látleletet adó és ítéletet mondó verseiben. 46 Vö. Fried I. i. m. 181-182. 78
