Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 12. szám - Nagy Gábor: A nemzeti közösség sorsértelmezése Baka István költészetében
metróba pokolraszállásként ábrázolva foglalja össze Pehotnij életérzését, világérzékelését a ciklus utolsó előtti verse. Itt is az elférfiasodott, elállatiasodott nő rettenti hősünket - minden diktatúra jellegzetes nőalakja, aki éppen női (és emberi) mivoltából vetkőzik ki: Kit lágyíthatnék meg dalommal én Talán az ellenőrnfí-Kerberoszt Ki öklét rázza és üvölt felém S ígér milíciát és Tartaroszt Nem inkább vissza föl a napvilágra Bakkhánsnök vermutmámoros karába A ciklus záró verse (A Nagyszínházban) visszatér Baka egyik kedvelt víziójához, a ha- láltánc-látomáshoz, egybemontírozva azt a közösség „személyiségének" megroppanásával, végső magába zárkózásával: „...Elfedve még az új tragédiát / Mely végkifejlete felé rohan //A nagy finálét melyben színre lép / S magába mint verembe hull a nép". A Harmadik füzet amennyiben módozatokat kínál az ellenállásra, a szembeszegülésre is, annyiban személyesebb is. Talán mert az ellenállás a rendszer fennállása alatt csak személyes ügyként volt kivihető? Lehet. Miként az is valószínű, hogy Baka személyes sorstragédiája, súlyos betegsége, szembenézése a halállal is hozzájárult a személyesebb hanghoz, még inkább a hagyakozó gesztushoz. Egy csavargó hányattatása válik egy egész nép szenvedéseinek metaforájává - a két eseményszint a csavargó részeg álmaiban folyik át egymásba (Szentpéterváron újra). Pedig itt már a rendszer bukásáról is értesülünk: „hát megértem / Mondtam magamban hogy Lenin ledől". S miközben „hol írásra, hol sasra" fordul „Az orosz história garasa", a „Kihűlt, mosogatólészürke éj" nyújt siralmas menedéket az élet kitaszítottjainak (Társbérleti éj). A szembenállás elsősorban az értékes kulturális hagyomány megnevezésében, feltámasztásában testesül meg. A csavargó víziójában Mandelstamtól Ahmatován, Biokon, Hodaszevicsen át Puskinig az orosz irodalom száműzöttjei, elhallgatott (vagy éppen mártír) szerzői vonulnak fel (Szentpéterváron újra). A Társbérleti éjben Bulgakov Mester és Margaritájának alakjai elevenednek meg, az Előadás után a Don Carlost, az Álmatlanság Proustot idézi meg. A Testamentum pedig szinte gyűjtőmedencéje az elődök hasonló gesz- tusú szövegdarabkáinak Tarasz Sevcsenkótól Kosztolányin, Juhász Gyulán, Zrínyi Miklóson át Baudelaire-ig.38 Hogy Baka maga is fontosnak tartotta két különös teremtett figuráját, a félig Hamlettá vált sosemvolt-Yorickot és a félig orosz, félig magyar, de legfőképpen kelet-közép- európai Pehotnijt, az nyilvánvaló abból a gesztusból, hogy Búcsú barátaimtól című versében végleg elbúcsúzik tőlük. Paradox, hogy éppen az nyújthatott vigaszt e hányatott korban Yorick-Pehotnij-Bakának, akit Pehotnij oly sokat bírált lázálmos monológjaiban, vízióiban: Jó volt-e élni mondd Yorick s Sztyepan te Vagy legalábbis elviselhető Vigasztaljon ha nem fogad be Panthe- On titeket befogadott a Nő 38 Erről részletesebben 1. Nagy G. i. m. 189-191. 73