Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 12. szám - Nagy Gábor: A nemzeti közösség sorsértelmezése Baka István költészetében

Az első két vers akár a kor hivatalos irodalompolitikai elvárásainak is eleget tehetne: Dózsa-versek. Baka azonban mit sem törődik a kor Dózsa-kultuszának sablonjai. A Temesvár. Dózsa tábora című szerepvers beszélője nem Dózsa, hanem egy egyszerű katona Dózsa seregéből. S nem a heroikus küzdelem átélése adja a vers alaphangulatát, hanem a beszélő ironikus illúziótlansága. A győzelemben is az elkerülhetetlen leveretést sejti meg, a ma diadalában a holnap rettenete érik: „Holnap - szügyig húsunkban / gázolnak úri mének" - kezdődik a vers. A mai bátrak: „jövőtlenek". A címben provokatívan megidézett elcsatolt magyar város, Temesvár motívuma válik hangsúlyossá a vers harmadik versszakában. Itt válik a jövőtlenség hazátlansággá:

Holnapra elvégeztetett: bakó, bilincsek, börtön.

Hadd higgyük - ma még lehet -, országunk volt e földön.

Az 1514 már a leveretés utáni állapot verse. A pusztulás itt is apokaliptikus árnyalatot kap. Ha az előző vers a hazátlanság verse, ez már a bujdosásé. A hazátlan bujdosó az értelmes emberi cselekvésben már nem hisz, vereségének keserűségét egyetemessé kívánja tenni:

De nem görbítem vissza mégsem az envéremtöl sáros kaszát.

Inkább dobom a gabonába: hullassa termő bánatát.

A nemzet történelmének megidézése is az apokalipszis látomásába illeszkedik tehát. Joggal írta Szilágyi Márton a Dózsa-versekről, hogy itt Baka „az első lépést tette meg az Apokalipszis állapotának egy egész kulturális hagyományra való kivetítése felé"/ Ez a kulturális hagyomány szélesedik a kurucversekben, amelyek egyrészt folytatói a bujdosótematikának, másrészt Ady Endre költői hagyományát is bekapcsolják az értelmezésbe.

A hagyományt úgy értem itt, Szigeti Lajos Sándor nyomán, egyrészt „mint egy irodalomtörténeti korszak lehetséges hordozóját - a maga motívumaival, jellegzetes műfajaival és költői magatartásformáival, de egyúttal úgy is, mint folyamatosan, állandóan változó, újra- és újraalakuló közeget, amely a mindenkori újraolvashatóságot is lehetővé teszi, illetve amely éppen az újraolvashatóság által válik relevánssá, jellemzővé".8

Szigeti Lajos Sándor értelmezése szerint mind Baka első kötetének tudatos megkom- ponáltsága, mind versvilága, mind pedig a versek „sajátos kompozíciója" az Ady-hagyo- mány újragondolására utal. Még a versek poénszerű zárlatát is Adyig vezeti vissza/ (Magam úgy érzem, e zárlatok inkább a József Attila-i szerpentinszerű komponálás eredményei: a zárlatok a kiinduló látványelemeket szélesebb rálátással egybefogó összegzések.) Bár Szigeti nem utal rá, az Ady által újraélesztett műfaj, a kurucdalok hagyománya él tovább Baka kurucverseiben. Baka módosít az Adynál a keserűséget vagánysággal, csúfon- dárossággal, öniróniával oldó bujdosó kuruc képén. „Én se voltam zabigyerek, / De ki

^ Szilágyi Márton: István jelenései (Baka István költészetéről) = uő: Kritikai berek, JAK-Balassi, Budapest, 1995. 51.

® Szigeti Lajos Sándor: Háborús téli éjszaka (Baka István Ady-maszkjai) = uő: (Deformáció és (de)mito- logizáció (parabolák és metaforák a modernitásban), Messzelátó, 2000. 181.

9 Uo. 182.

56