Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 12. szám - Nagy Gábor: A nemzeti közösség sorsértelmezése Baka István költészetében
mindig kiújuló nyoma." Az Azt hittük, hogy a dzsungelek a jövőt féltő képpel zárul: „s most rettegünk, gerillaként hová / rejtőzhet még a holnap". Ezek a versek a később kiteljesedő apokaliptikus látásmód kezdeményei. Ezért hiányozhat a romlás, pusztulás látványa mögül a konkrét ok, a társadalmi meghatározottság: „...felhő túr habosra / zölddé penészedő eget" (Nyár. Délután). A „kiürült jövőbe lépek" gesztusa is a hatalmassá és félelmessé növesztett természet látványából nyeri értelmét: „E vidéknek / holtan se lennék semmije" (Itt). Még legendássá váló, a szabadság hiányát plasztikus képekbe sűrítő verse, a Legenda, hát lehullasz sem ad módot közvetlen társadalomkritikai értelmezésre. A nyitó szakasz korabeli áthallásos olvasata mégis magától értetődő: Legenda, hát lehullasz, jövőnkből varrt ruha! Erdővé válhatunk mi, szarvasokká soha. A folytatás azonban megint általánosabb, apokaliptikus - ismét a jézusi szenvedéstörténethez is kapcsolódó - értelmezési körbe vonja a verset: Havas táj keszkenőjét bevérezzük ma még. Holnapra lágy humusszá feled már e vidék. Mégis, a Juhász Ferenc, Nagy László lírájában újraélesztett mitizált magyarságszimbólum, a (csoda)szarvas, Bakánál megfosztva épp mitikus erejétől, belemerevítve a hatvanas évek nyugat-európai költészetének és világlátásának pesszimizmusába, tárgytalan szorongásélményébe, lehetőséget ad e világérzékelés jellegzetesen közép-európai újraértelmezésére. E térségben, az állampárti diktatúrák országaiban az apokalipszis látomása egyre gyakrabban ölt határozott formát, töltődik föl társadalmi-emberi tartalmakkal. Szinte szoborszerű élményt ad a verszáró kép, amely mozdulatlanságában a véglegesség, végérvényesség szorongató érzését kelti: Legenda, hát lehullasz, sorsunkká nyütt ruha! Állunk, mint holtra dermedt erdők agancs-sora. 1.2 Szerep és történelmi tudat egysége: Fegyverletétel A Legenda, hát lehullasz ciklus már-már apokaliptikus hangoltságú verseit a Fegyverletétel ciklus történelmi-társadalmi ihletésű darabjai némileg új fényben láttatják. Mivel e versek is hasonló látványelemekből épülnek, visszamenőleg nyilvánvalóvá válik, hogy az apokaliptikus életérzésnek konkrét társadalmi okai is vannak. Úgy is fogalmazhatnánk: a Baka-versek megbolydult ege a földi látvány tükörképe csupán. A konkretizálás eszköze a szerep is: a történelmi tapasztalat egyedi beszélő szűrőjén át fogalmazódik meg, „a szereplők által mintegy hitelesítve, mint egyszeri, egyedi tapasztalat, létélmény"6, válik elevenné a történelem. 6 Baán Tibor: Szerepválaszok. Baka István: Égtájak célkeresztjén, Új írás, 1991/4. 116. 55
