Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 12. szám - Vasy Géza: „Magyarnak számkivetve” (Balázs József Magyarok című regénye és fogadtatása)

magyarságot is éri, azt a nemzetet, amelyről a művelt francia pap feltehetően ugyancsak alig tudott valamit.

A szereplőknek ez a negatív értelmezése a legsúlyosabban Fábián Andrást érinti, aki ebben a homogénnek tetsző közösségben mégiscsak főszereplő - a feleségével együtt. Igazi emberpár ők ketten: egyetértéseik és vitáik is érzékeltetik ezt. Nézetkülönbség kétszer keletkezik köztük. Először akkor, amikor a férfi a végső döntés előtt mégis visszakozna: ő nem megy el külországba. Az asszony szidja és rábeszéli, mire a férfi belátja: ha az asszony már döntött, akkor az úgy lesz, úgy lesz jó. Másodszor a krumpliszedés elszámolásakor támadt vitában csitítgatja a feleségét, ugyanakkor ő maga is ölre menne a gazdatiszttel az asszony igazságának védelmében. Végülis nem a szembenállás, sokkal inkább az összhang jellemzi őket ez ügyben, akárcsak a munkában. Vagy az egyetlen felidézett korábbi, hazai történésben: Fábiánná Kis Dani feleségének a segítségére sietett, hogy visszaszerezze az iszákos férje által Amerikás Kis Jóskának adott malacot. Próbálkozását végül odahívott férjének erélyes fellépésével siker koronázta.

Ami pedig Fábiánék zártságát, a kíváncsiság hiányát illeti: Fábián azonnal kíváncsi lesz arra, hogy mi van a tiltott szomszéd épületben: az első munkanap az istálló padlásáról kilesi a fogolytábort. O is örült annak, amikor szóba került a tenger megtekintése. Egy naplementekor hallucinál: harangszót hall, s erre lelkendezni kezd, a többiek pedig furcsállva nézik, mert ők semmit sem hallottak. Foglalkoztatja őket, hogy mi lett a kocsissal, de csak Fábián meri megkérdezni a gazdától. A válasz félelmet kelt bennük, mert azt jelenti, hogy ne kíváncsiskodjanak, mert könnyen hazakerülhetnek idő előtt. A tengerparti házhoz is ő ér oda elsőnek, ő tekint be az ablakon, látja meg a hullát. S amikor Kondor Abris meghal, hatalmas indulattal ő harcolja ki a méltó temetést Brainertől, kényszerítve őt, hogy szerezzen tisztességes koporsót. Szinte önkívületben üvöltözik az udvaron:

Se koporsó! Se harangszó! Se pap! Harangozzatok, az anyátok úristenit! Eldugtátok a harangot? Mert egy magyarnak minden jó? Egy ágrólszakadtnak minden jó? Harangozzatok! (...) Mindenki a magyarral akar elbánni? Mindenki a magyarra pályázik? Azt hiszik, azt hiszik, hogy nekünk a láda is jó?" S a koporsó után ő harcolja ki azt is, hogy a fogoly francia papot engedjék el a temetésre. S míg a német útra indulásban a feleség szava volt a döntő érv, az ott nem maradást, a hazautazást ő mondja ki.

Az asszonynak sem csak az egykori malacügyben és az útnak indulásban volt döntő szerepe. Az átmenetileg a kastélyba érkező lengyel özvegyasszonyok és árváik sorsát is ő szánja meg, ő ad tejet az egyik fiatalasszonynak, majd ő kelti fel éjnek idején a gazdát, mert nagyon lázas az egyik kisgyerek, s szerez így életmentő orvosságot.

Fábián Andrást rendszerint az ösztöne, az indulatai vezetik, de ezek mögött gondolatok vannak, határozott értékrend szerint. S ez az értékrend egyre tudatosabbá válik benne. Márkus Béla fogalmazta ezt meg a legpontosabban: a regény „Fábián András öntudatra ébredésének története is. Az ő világjárása pokoljárása egyben". S bár Fábián András másodszor is hazatérhet falujába, lényegében ugyanazt kell felismernie, amit a másik regényben apja így fogalmazott meg: „hiba van a teremtésben. Helyrehozhatatlan hiba van a világban, mert bármihez kezd az ember, csak a vereséget ismerheti meg."12

A magyarság, a munka, a háború, a fogság, a ház, a tenger, Párizs motívumai mellett még néhány más is meghatározó. Ilyen a szülőföld, az otthonosságtudat és vele szemben az idegenségérzet. Ilyen az utazás és az utazások az ideiglenes lakóhelyről. Márkus Béla utazásregénynek is nevezte a Magyarokat, s valóban: különleges formája annak. Aztán említendő a tudás és a tudatlanság; a vallás, a templom, a pap, az ima; az álom, az álmatlanság, a látomás; a zene; a találkozás más népekkel (németek, lengyelek, franciák, oroszok); a kiszolgáltatottság s annak különböző stációi; a halál, a temetés, a sír, a temető; végül: a bolondok.

50