Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11. szám - Határ Győző: Morbus sacer

elporladt kádárok-bognárok, kerékjártók és templomi kárbunkulus-értő, országos hírű ácsmesterek kieszelték

a papok és a hívők, akik ismerik a fogaskerekes masinéria reguláját, tudják, hol vannak azok a titkos subládák és jó szuszékok, ahova gyors iramban behúzódva, sértetlenül kerülnek ki az új konfiguráció új padjaiban és átszellemülten mosolyogva, hogy „szent hitünk megtartott bennünket" épen, elevenen a Hit Kárbunkulusával, amikor a teljes templom az új mintázatra átfordul

azok a boldogtalanok, akik a mozdulatot elvétik, elkésnek vele, a jó szuszékról, a titkos regulákról mit se tudnak - azok se mennek veszendőbe. Igaz, berágja őket a masinéria, csontjukat-beleiket elnyírja, szétkeni a recsegő fasarupár, a rácsapó fogaskerék; de beszáradt vérmaszatukból lesz az idők patinája: sötét bíborosukkal, aranyló kontúrjaikkal csak mentői nemesebb színpompát adnak a Hit Kárbunkulusának

végignézni két-három ilyen északnémet templom roppant kárbunkulus- ácsolatának öt-hat istentiszteleti átfordulását és megcsodálni a szebbnél- szebb mustrákat és bennük a túlélőket: égi kegyajándék és ritka nagy kiváltság —

*

S most hadd kerítsem rá a szót mesterségünk kegyetlenségére. Igaz, N. N. Ágnes „gyönyörűnek" aposztrofálta e metiszt; meglehet, ez is nézőpont kérdése - ha valaki, kínjaival és inherens kegyetlenségével egyetemben annak látja. Az író lehet önmagával szemben kegyetlen, ha erre rákényszerül, és lehet pályatársaival/szeretteivel - mindenkivel kegyetlen, ha a szeszély, a szenvedély, a stiláris bravúr, a történő ámokfutás avagy a kikerülhetetlen tragédia úgy hozza magával.

Találkoztam olyannal, aki a szerelem bezúzó-kilakoltató erejétől féltette befejezése felé haladó „nagy regényét", és hogy biztos legyen a dolgában, inkább lemondott élete nagyon nagy, meghatározó szerelméről. Megbánta? Nem bánta? Menekült előle, „szakított"; belemerült a munkába - a „gyönyörű" mesterség örömeibe -, a kérdést feltenni se volt érkezése. Tudva tudta, hogy könyve kedvéért kegyetlennek kell lennie önmagához. Akit az életre szóló hűség fogadalma a munkához köti, és ez az ars poeticája - annak kutya kötelessége, hogy „lekopjon", lemaradjon a szerelemről, ha rosszkor jön; szakasztott úgy, ahogy más alkalommal meg az a kutya kötelessége, hogy eszeveszett kockázatot vállaljon holmi mamut-kéziratért. Ha egyszer felesküdött a mesterségnek, hogy kész akár tönkremenni érte - rajta

és találkoztam olyannal, aki Visszapillantásában ország szájára adja szerelmi viszonyait, nevetség tárgyává tesz felszarvazott férjeket, megcsalt élettársakat, nem törődve a mellékalakokkal, akik hogy a soha nem sejtett botrány közepébe csöppennek - megsínylik-megszenvedik, az ő bajuk. Hát aztán? Felszökken a páldányszám: botrányértéke van!... Pálcát törjek felette? Felmentsem? Elítéljem?

8