Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - A. Gergely András: Ellenbeszéd és médiamanipuláció
„Kiindulópontom, hogy a közönség másként dolgoz fel egy fikcióra épülő filmet (bármely erőszakdúsított vagy szextömény is) - tudván, hogy fikcionalizált, nem valós -, mint egy híregységet, riportot, tudósítást vagy bármilyen, a valóságban zajló eseményt, főképp ha leegyszerűsített, szenzációfókuszált, infotainement-központú, torz és manipulativ. Ez utóbbinak célja, hogy a közönség olyan életvitelre legyen kondicionálható kulturálisan, amely a fogyasztói társadalomban érdekelt szféráknak profitot eredményez. A profit ebben az értelemben a tőkefajták közül nem csupán a pénz-, hanem a társadalmi tőke által kínált előnyök megszerzését is jelenti, elsősorban nem a tudástőke, hanem a pszichológiai befolyásolás különféle formái, illetve az információs előny (későbbiekben aszimmetriák) révén. A fogyasztónak pedig (a médiafogyasztó egyúttal áruk és szolgáltatások intenzív fogyasztójává is válik) fogalma'sincs arról, hogy a média milyen mértékben határozza meg az életét - ezért tartom a legerőteljesebb hatásnak magát a manipulációt" - írja Bugovics Zoltán A tor(zító)szülött. Médiakritikai megközelítés című kötetében. Nem különíti el sebészi precizitással a hírt és a hozzá kapcsolódó rokon műfajokat, s nem akar arról meggyőzni, hogy kellő óvatossággal kitapogathatjuk a manipuláló hatást, vagy kivédhetjük, hogy beetessenek. Bugovics nem hisz a hírek pozitív vagy negatív töltetében, tájékoztatási hasznosságot elemez csupán, de a médiát mint „a nyilvánosság legmeghatározóbb forrását" tekinti át, s könyvét „tudományos alapon megírt figyelemfelhívó célzatú írásnak szánja", melynek részleteiben „a média eddiginél szabadabb (titokfeltárási, hírszerzési) tevékenységét és erőteljesebb kritikai funkcióját hiányolja" a hatalommal szemben. Nos hát, érzékenyek vagyunk-e „a média tudományosan megalapozott kritikai megközelítésére", „az újságíró-társadalom passzív szerepjátékára", s a kommunikáció egész folyamatát meghatározó érdekszférák irányító hatására? „A tudásalapú, információs társadalomban elvárható volna egy azonos érték- és normarendszerrel felruházott, kritikai média kialakulása. Megállapításaim, sajnos, ezzel ellentétes tendencia erősödését bizonyítják. A tabloitizmusét, amely a felületességfókuszált szemléletével a gazdasági-hatalmi érdekszférák igényeit kiszolgálva kulturális kondicionálást hajt végre, amely a közönséget - tudta nélkül - fogyasztásra, divatfókuszált viselkedésre ösztönzi, s ezt tekinti az emberi siker zálogának"... - írja ugyanott, s a kötet első tizenöt-húsz oldalán még vagy háromszor visszatér oda, hogy rohanó, szakszerűtlen, pongyola a hírforgalmazó újságírói munka, érdekszférák nyomják el ördögi technológiával, manipulálva hírtermelőt és hírfogyasztót egyaránt, anélkül, hogy a közönség tudna, akarna, próbálna ennek ellenállni; befelé fordul a bűnbakká vált tájékoztató és a felületességet nagykanállal fogyasztó hozzáférő-szféra egyaránt, szellemi egysíkúság és katonai hierarchizáltság jellemzi a korlátozó konfor- mitásba belemerevedett szereplőket. Mosóporevők és intelligens öblítőszerivók világáról szól tehát a kötet... - fájdalom, de megítélésem szerint kevesebb szenzációképességgel, mint amennyit jogszabály-göngyölgetők vagy sávszélesség-vagdicsolók ugyanebbe a témába invesztált kevesebb energiával is meg tudnak haladni. A szerző bősz tehetséggel és kitartó invenciózussággal igazolja alaptételeit, de a manipulációs csatornák rettentő száma, a mennyiségi dagály és a szellemi apály ellenében alig próbál többre törekedni, mint a kulturális kondicionálás kritikájára, a hírfogyasztási kultúra szorgalmazására, s jóféle morális intenciók átnyújtására. Ezek bár kétségtelenül részei a kommunikációs gépezet napi munkazajának, s hordozzák a „csatomaadaptátorok és továbbközlők (üzenet-transzformátorok)" mentális balesetvédelmi óvintézkedéseinek tónusában előadható szentenciákat is, de úgy fest, mintha a szerző egy tollforgató pálya felelősség-homlokzatáról próbálná levakarni a naiv alkalmazottak tudatlanság-lenyomatait. Érvelése logikájában egy hazai újságírószövetségi deklarációnak épp olyan szerepe van, mint az amerikai politika- tudományi közéletkritikának, pszichológiaelméleti munkák éppúgy kezére esnek, mint 108
