Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - A. Gergely András: Ellenbeszéd és médiamanipuláció
it firtatva. „Ki és hogyan finanszírozza a kultúrát? A demokráciában sokféle válasz lehetséges. Évről évre megtartott beszélgetéseink arra alkalmasak, hogy türelemmel válogassunk és mérlegeljünk" - mondja Péter. „Természetes megoldás volt, hogy megkértünk hozzáértőket, segítsenek jól feltenni a kérdéseket, és persze, ha lehet, segítsenek jó válaszokat találni rájuk"... A szociológus bevezetőjét színészek, filmrendezők, művészettörténészek, műkritikusok, újságíró, kertész, művelődéshistorikusok, közgazdász, belsőépítész, táncos előadása követi, s megint egy szociológusé, némelyek mellesleg (vagy alkalmi főállásban) politikusok is. A köteteim: A társadalom ruhája. Állami kultúratámogatás Magyarországon 1993-2003. A címlap Kassák-ihlette konstruktivizmusa, s a (talán mindannyiunkat egyenöltözetben szimbolizáló) frakkos-pepita és felhúzható Bortnyik-figura többet is sugall, mint annyit, hogy sokféleképp látják a Kultúraközvetítők Egyesületének tagjai a kultúra lehetetlen lehetőségeit. Összegezhető élményként annyi kínálható a százoldalas kiadványról, hogy aligha lehetnénk ily úriemberes-galléros-mandzsettás fazonok, ha közben magunk alatt görnyedve kellene tekernünk a mozgásban tartó lendítőkerék karját... A mozdulatművészet és a lehetetlen túlélés-kísérletek mégis valamiképp megszépítik ezt a hajlékony görcsöt. A Metszetek első könyve szerepeinket is metszetté merevíti, a társadalom eközben lassan, de cselesen kivetkőzik a maga zsakettjéből, „lemegy fogyasztóba", gyorsan akar alkalmazkodni, hatékonyan finanszíroztatni, otthonosan megtéríttetni mindent, amit csak befektetett vagy ajándékba kapott. Pusztulnak a mozik, lepattannak a kultúrházak, bádogkalyibába költözik a könyv, vagy meleg huzattal bélelt üvegpalotába, halomba dőlnek a könyvkiadók, romjaikon új haszonlesők raknak fészket... Eladó-e a kultúra? Eladható-e az, amit a kulturális ipar termel, amit a pályázatok ellenek, amit az előfinanszírozás elszegényítő rendszere lerabol? Túlél-e mindaz, aminek nemcsak feladata, de keletkezési folyamata sem nélkülözhette a szellemi áldozatot, a megváltó szerepkényszereket, a könyvembert és a festménybalerinát, a filmfejű és képtestű Laokon- figurákat, meg a mindezeken elmerengő, beléjük kapaszkodva megértésre vágyó, állami támogatást már fél évtizede nem is remélő alkotót és befogadót. A konferencia előadói az átvészelés, az életben maradás, a finanszírozási képtelenségek és a mindezek ellenére életképességet tanúsító ágazatok esélyeiről értekeztek... Néha számoszlopokkal, néha kottaképletekkel, álmokkal és intézményi közérzettel - mindenesetre nem könnyen érthetően: miért és kiért is teszik ezt. Giccsadó és tévéjárulék, digitalizált időtlen idő és reprodukálható cseppfolyós jövő, Nemzeti Kulturális Alapprogramok és embermegújító divatirányzatok, művészeti presztízskorszakok és kulturális esélyegyenlőség... Belelapozás közben ezek a szóvirágok tolakodnak elő a kötet lapjairól. S mint aki már azt sem bánja, ha a dolog nem végződik balul, az ismeretlen főszereplő, a kultúrafogyasztó és kultúrafenntartó ember kerül itt belső piedesztálra, morális fölénybe, értékmentő szerepkörbe. Nemcsak Hidy Péter évtizedei, de sokak életútja tartósítja ezt az állapotot. S mert nem lehet föladni, s mert alternatív ellenképlet nincs, a kultúra talán maga is margóra, kiszolgáltatottságba, új kezdeményi státusba szorul, visszavonhatatlanul megérintve azt, aki érzékeny az ilyesmire. De vajon érzékenyek vagyunk-e? S ha igen, vagyunk-e annyira is, hogy eltartsuk a kultúrát, hogy még holnap is kitartson hatása, még máskor is legyen megjelenni mersze, még nyitva tarthassa ölelő kapuit azok előtt, akik bekíváncsiskodnak olykor... Merthogy a többség ettől tartózkodik, az már bizonyos. Nem kell ma a kultúra luxusa, még a paza- rabb életmód részeként sem nagyon. Kell viszont - s annál gazdagabbul, minél kevesebb jut a kultúra javaiból - a megváltó kép, a lepányvázó film, a hír, s a magazinműsor... *** 107