Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - Lőrinczy Huba: Esszébe ágyazott krízisregény
a harminc ezüstöt takarékba, felakasztotta magát. Érdekes, izgalmas alak. Örök alak, nem ártana egyszer szemügyre venni." - „Júdás alakja mindjobban körvonalakat kap, eltakar minden más tervet, amely eddig derengett." - „Mindaz, ami Jézus, Júdás és az apostolok körül történt: (...) »történelmi« pillanat volt. Mert mindez már előbb is, utóbb is sokszor megtörtént az emberiség életében: előválott egy ember, akin érezték az ózont, az istenit, s a többiek szimatolni és figyelni kezdtek, csoportosultak; aztán különállott az áruló, s ebben a pillanatban a kísérlet rendőri ügy lett; de nagyon sok ilyen kísérlet elsüllyedt a semmiben. Jézus és társai tudják, hogy az ő kísérletük plasztikus, egyedülvaló, megmaradó. Miért? Hogyan és miben különbözik az előző és a következő kísérletektől?" - „Jézusról nem tudunk semmit vagy alig többet; mindaz, amit tudunk, inkább látomás, mint értesülés; de ebből a vízióból is kitetszik, hogy Jézus, a jelenség, előkelő ember volt; emberi előkelőség volt benne, fellépésében, modorában, a módban, ahogyan az emberekkel érintkezett. Valószínű, hogy ezt az előkelőséget - mint mindig - környezete rosszul viselte el. Ad Júdás." - „Jézus vándorolt, tanított... de a mozgalomnak feltétlenül szüksége volt a Városra, az Urbsra, hogy alakot kapjon. (...) nomádság közepette nem tud alakot kapni egy tanítás. Ezek a halászok és parasztok, az apostolok, végül is reáfanyalodtak az Urbsra, hogy az, amit hirdettek, alakot kapjon."14 Két utólagos megjegyzés kívánkozik föltétlenül e naplórészletekhez. Az egyik: kitetszik belőlük, hogy Márait a Jézus-tünemény legalább annyira megdelejezte, mint a Júdás- jelenség, így nem véletlen, hogy bár először az áruló „örök alak"-ja „kap"-ott „mindjobban körvonalakat" a szerzői képzeletben, végül is oly felemás, „hasadt" koncepciójú könyv született, amely főszereplővé avatja egyiket is, másikat is. S a kettős megbaboná- zottság okán nem tartjuk véletlennek azt sem, hogy a Harminc ezüstpénz elkészülte után az író tüstént egy újabb regény tervét kezdte latolgatni. A Nevem Jézus címet szánta ennek, s a műben az utolsó jeruzsálemi útja előtt álló Názáreti mondta volna el énformában élettörténetét, emlékeit.15 Kedves volt e regényötlet Márai számára; még évek múltán is dédelgette magában.16 A másik észrevétel: az utolsóként citált naplóbejegyzés elárulja, hogy az éppen csak fölsejlő Júdás-Jézus-témába máris beleszövődik a szerzőt állandóan foglalkoztató „urbánus-népi" problematika. Nem csupán azért említjük ezt, mert a Harminc ezüstpénzben természetesen visszatér ez a kérdés (233-235., 267.), s a regény nyomatékkai hangsúlyozza az áruló „városi" voltát és műveltségét (270., 271-272., 278. etc.), szemben a többi apostol „vidékiségével", hanem azért is, mert jelzi: Márai a jelen felől közelít a múlthoz, saját korának viszonyai, gondjai, jelenségei segítenek neki fölfogni a hajdani viszonyokat, gondokat, jelenségeket, vagyis - József Attilától vett mottónkra utalva -: Bartókból érti meg Bachot, a huszadik század közepéből az első század kezdeteit. A regényhez fűzött 1983-as Jegyzet többnyire indulatos szövege ugyanazt sugalmazza, hogy a Harminc ezüstpénz allegorikus mű, s az egykori Júdás figurája és története mindössze ürügy arra, hogy a szerző a maga idejének Júdásairól beszélhessen, lévén a história (nietzschei gondolat!) örök körforgás - a könyv s a vele kapcsolatban már idézett vagy még idézendő naplórészletek sora azonban nem igazolja e kései, torzító-egyszerűsítő vélekedést. Márai ezúttal - szándékosan? szándéktalanul? - félreérti, félremagyarázza tulajdon alkotását. A Harminc ezüstpénzből s a reá vonatkozó diáriumjegyzetekből sokkal inkább az derül ki, hogy a jelen tart tükröt a múltnak, a jelen vetette kévében világosodik meg a múlt (nem pedig fordítva!). Föltevésünkhöz, amely a regényértelmezés kulcsa lehet (s amelyet a szövegbe épített megannyi, tudatos anakronizmus is alátámaszt), a későbbiekben még visszakanyarodunk. 1947-ben került papírra a regény első változata. Magától Máraitól tudjuk, hogy nyolc hónapon át dolgozott a kéziraton, s mivel - jelképesnek érezte ő is - körülbelül akkorra készült el vele, amidőn az újjáépített Margit hidat megnyitották (vagyis november 16-a 64
