Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 9. szám - A 70 ÉVES ILIA MIHÁLY KÖSZÖNTÉSE - Ócsai Éva: Add vissza mértékét az embernek
/ / Ocsai Eva Add vissza mértékét az embernek (Spiró György: Mit ír az ember, ha magyar) Szántják a kisajtolt őszi földet. Alkonyodik. Barátságtalan, komor színek közt kavarog a por. Ez a kép öleli körbe Spiró György közel 50, esszének vallott írását, utalva az értékkeresésre, amelyet (nem a test, hanem) a papír és a szellem művelésének mélyen barázdált vagy erősen elhanyagolt területein folytatott. Az 1994 és 2003 között született esszék, és az ebből a termésből szüretelt kötet - a szerző megfogalmazott szándéka szerint - közelítés a remekművek mércéjével mért, egy adott kort feltérképező, „maximális tudáshoz" egy magyar író nézőpontjából. Esszéinek előző két kötetével (Magániktató 1970-1985 és Kanásztdnc 1986-1992) összehasonlítva a Mit ír az ember, ha magyar szintén a „szépen" írott szöveg, a színpadi játék és a pergő filmkockák képvilágán keresztül irányít fényt az emberre, a hangsúlyok azonban sok szempontból jelentősen eltolódtak. Első kötetének legnagyobb részét, még több mint felét szentelte a szerb és a lengyel irodalom és színházi élet bemutatásának, a színikritikák pedig felülmúlták a film- és szépirodalmi esszék számát. Az utóbbi két kötetben már csak néhány írás foglalkozik a szerb és a lengyel irodalommal, a köteteknek több mint felét pedig a tévé- és moziműsorokra reflektáló esszék teszik ki. A (m)érték- és iránymutató írások azonban többnyire a szépirodalmi és a színházi tanulmányok, amelyek a kötetek elején kaptak hangsúlyos helyet. A mérleg serpenyői a kiválasztott témák megítélésében is átbillentek. A Magániktatóban javarészt az általa (m)értéknek hitt jelenségek irányították a tollát, ám a két utóbbi kötetben túlsúlyba kerültek a felnőttvilág infantilizmusát szatirikusán és szarkasztikusán támadó felhördülések. A sokféle hangnemet és stílust ötvöző gyűjtemény látszólag csakis esszéket tartalmaz, valójában közelebb áll a Kanásztdnc többféle műfajt is felsoroló műfajmegjelöléséhez, hiszen a vallomásos, önéletrajzi esszék mellett publicisztika (Zsidógyártás) és elbeszélés (Ország), sőt mi több, egyetlen esszén belül három drámai jelenet is felbukkan (Milyenek a csehek [meg a magyarok meg a lengyelek]?). A Macbeth és a III. Richárd szerepösszevonásairól szóló esszék pedig sokkal inkább a Shakespeare szerepösszevonásai című kötet csíráiból kihajtott tanulmányok. A kakukktojás a „Petőfi, a burját" című fiktív esszé, amely azoknak az elméleteknek a paródiája, amelyek Petőfi halála utáni életéről születtek. Érmek előképe a Kanásztáncban írt fiktív „Japán levél", amelyben szintén nem a többi esszében megnyilatkozó szerzőé az elbeszélő hang, hanem egy fiktív elbeszélőé. Az említett példák alapján is érzékelhető, hogy az 1994 és 2003 között írt „esszék" Spiró György ebben az időszakban született egyéb műfajú (versfordítás, dráma, regény, elbeszélés, tanulmány- és interjúkötet) írásainak szemléletéhez és tematikájához illeszkednek. Az esszékben gyakran megfigyelhető a novelláiban is jellemző eljárás: az első mondatok összefoglalással, személyes véleménnyel vagy in médiás rés kezdődnek, az esszében végig bújtatott enigma az utolsó bekezdésben bomlik ki, vagy a csattanó az utolsó mondatokra van kihegyezve. A „kísérleteket" átszövi az erőteljes, határozott, olykor sommás szentenciák vitára (vagy kacajra) indító hangulata, ugyanakkor előfordulhat, hogy egy-egy megfellebbezhetetlennek tűnő kijelentés eltántorítja olvasóját a további oknyomozástól. A finom, pontos, éleslátó megfigyelések mellett akadnak elnagyoltan leírt jelenségek, valamint túl gyakran visszatérő, kiélezett jelzők és fordulatok, amelyek nem érik el a szándékolt hatást, esztétikai értékük elvész, az indulat levezetését szolgálják. Vannak, akik Spiró György borúlátó nézeteit apokaliptikusnak ítélik. Ha ezt a jelzőt eredeti értelmében használjuk, írásainak egy része kozmikus és olykor katasztrofikus metaforáival valóban a jelenségek kendőzetlen arcát kívánja leleplezni egy-egy közösségre vonatkoztatva. Amikor az 103
