Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 9. szám - A 70 ÉVES ILIA MIHÁLY KÖSZÖNTÉSE - Balázs Imre József: Örök organikusság

ban így könnyen átírható kronologikus szerkesztésűvé. Az Ifjúság című ciklus nagy vonalakban egybeesik az első két Szentimrei-kötet (Azoknak a keveseknek, 1912; Erdély felől, 1916) verseinek korszakával, itt 1910 és 1918 között keltezett szövegek olvashatók. A költő versbeszéde a második kötet megjelenése után jelentősen átalakul: a századfordulós dalköltészet szabályos ritmusú, érzelgős változatától elfordulva Szentimrei az expresszionista szabadvers felé közelít. Érdemes ebből az utólagos nézőpontból visszaolvasni a Nyersmérlegbe felvett, cikluskezdő verset, amely Szentimrei első kötetében is megjelent:

Szívem kocsisunk lesz, ostora tűz,

Alomlakájok frakkba, fehéren Biztatják: nocsak vágd, nocsak űzd!

Ez a vonat száguldott, mikor mentem S nyomorék, béna, hogy visszajövök.

Hé ostoba szörny, vasfiahordó,

Nem vagyunk temetési menetben,

Az a csikorgó, az a nyikorgó Kereked gyászdalt hiába dörög.

Rám csókeső hull. Én ünnepelek.

(Végig az Alföldön)

Az utólagos avantgárd kontextus perspektívájából a vonat-szörny társítás, illetve az ehhez kapcsolódó gunyoros hangnem („ostoba szörny, vasfiahordó") ismerősnek tűnhet, a húszas évek verseiben ezek az elemek majd másféle verskonstrukciókba épülnek be. Az „Alomlakájok frakkba, fehéren" típusú képek (vagy egy másik versben: „A te szemed mély, zöldesszürke tó, /[...] A te szemed nagy titkok szárkofágja" - A te szemed) jelzik, hogy Szentimrei költészete ebben az időszakban az esztétizmus felé is nyitottnak mutatkozik. A konvencionális, érzelmes szerelmes versek, népies dalok, retorikus háborús költemények sajátos elegyben tűnnek fel az elvágyódás hangulatát megteremtő finomabb képiségű szövegekkel. Igazán jelentős költővé azonban akkortájt válik Szentimrei, amikor 1918 körül érlelődni kezd költészetében a hangváltás.

„Elesettek kara a tarlón"

Szentimrei az 1920-as évek végén remek cikkben próbálta közelebb hozni a közönséghez azokat a poétikai törekvéseket, amelyekhez ő maga is csatlakozott 1918 körül. Ekkorra már az erdélyi irodalomban is visszatérő problémát okoz az a törés, amely a különböző közönségrétegek irodalmi ízlése között alakult ki. Dienes László egy hasonló írással indítja Művészet és világnézet című 1925-ös tanulmánykötetét, amely már címében is jelzi a problémát: Miért nem érti a mai ember a ma művészetét? Szentimrei szövege (Új költők, új formák, új élet), amely a Pásztortűz 1927. június 5-i számában jelent meg, végső soron egy korszakküszöb - és ezáltal egy új korszaktudat - megalkotását végzi el. Ebben természetesen támaszkodhatna arra a korszak-élményre is, amely akkortájt már mindenkinek kézenfekvőnek tűnik: az új országhatárok által körülírható helyzet- és korszaktudatra. Ehhez kötődve azonban időközben egyfajta allegorikus- helyzetértelmező líranyelv vált kanonikussá. Szentimreinek ezúttal egy másfajta beszédmód legitimálása a célja: „Nem történt-e azóta [Ady indulása óta] ebben a világ78