Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 9. szám - A 70 ÉVES ILIA MIHÁLY KÖSZÖNTÉSE - Balázs Imre József: Örök organikusság
ban, ennek a világnak egyéni, társadalmi, politikai, tudományos és gyakorlati életében olyan mélyreható változás, mely a törvény erejével parancsol új hangot a költőre, akinek ezt a soha nem látott, soha nem érzett, soha még csak nem is álmodott káoszt kell kidalolnia? [...] Mert ezek a költők csaknem valamennyien ott voltak az első vonalban testileg és lelkileg, s aki véletlenül nem volt ott, az is átélte fantáziájában vagy véres vízióiban a romboló és újjáteremtő erők összecsapásának minden borzalmát. [...] Ebből az arkhimédészi pontból indult el egy új líra, hogy meghódítsa és leigázza a félelmetes emberfolyamot, amely vele ott kint a mezőkön szembeözönlött egyszer, és elárasztotta és ráfeküdt a képzeletére, mint lidércnyomás."5 A korabeli versízlés számára kaotikusabbnak tűnő versbeszédet tehát Szentimrei annak a kaotikusság-élmény- nek a segítségével próbálja értelmezni, amelyben sok más nemzedéktársával együtt, a világháború hadszínterein része volt. E tapasztalat és a szabad vers használata a Bartalis Jánoséval kapcsolta össze a nevét hosszabb távon, aki Királyok című ciklusában a háború sötét oldalait is megmutatta. A cikk gondolatmenete, amely a szabad vers diskurzusát a harctéri élményekhez köti, vissza-visszatér a későbbi irodalomtörténeti feldolgozásokban is. Ha árnyaltabban vizsgáljuk a problémát, természetesen nem arról van szó, hogy a szabadabb, elementári- sabb kifejezési forma valamiképpen „következménye" lett volna a megélt, megszenvedett élményeknek, inkább fordítva: a kikísérletezett, megtalált kifejezésmód alkalmasabbnak tűnt bizonyos háborúhoz kapcsolódó történések megformálására, mint a kötött, rímes vers. Endre Károly (vagy éppen Szentimrei) szabályosabb verseinek háború-képe más, mint a Bartalis szabad verseié, vagy a Szentimrei később írt Elesettek kara a tarlón című verséé. Az 1915-ös Székely katona keserves éneke vagy Ének a jó katonáról Szentimreinél mintegy dalba oldja a problémát: heroizál, illetve a szervezettség rendíthetetlen funkcionalitását érzékelteti: S a háromból élőt egyet sem talál: A jó katonának fáradt szíve fáj. Másnap a tagpárba más hárommal áll. (Ének a jó katonáról) A háború vége felé e rendíthetetlen funkcionalitásba vetett bizalom - illetve az ezt sugalló versszerkezet - fellazul Szentimrei költészetében. A Fejetlen katonák balladája 1917- ben már más modalitást rendel ahhoz a gépezethez, amely a katonákat csupán eszközként próbálja hasznosítani, és amelyben bárki bárkivel behelyettesíthető. A kiindulópontot a „kültelki fotográfusok" uniformizált emléklapjai jelentik, amelyeken a testek, az egyenruhák azonosak, csupán a fejeket kell kicserélni. Az így létrejött képek persze hamisak, össze nem illő elemek összeillesztései: Egyforma mindnek termete S egyre sem illik rá a fej. A szem okos tekintete Mégis mind egyformán felel: Szolgálati időm emlékéül 1914-15. 5 Szentimrei Jenő: Új költők, új formák, új élet. 57-60. In: Uő.: Sablon helyett csillag. Bukarest, Irodalmi, 1968. 56-62. 79
