Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 9. szám - A 70 ÉVES ILIA MIHÁLY KÖSZÖNTÉSE - Tolnai Ottó: Mint ő Jeruzsálembe
világ potenciális fővárosát, Berlint. A Szamártár pedig a csodálatos berlini galériák sorát, amelyekre, mondanom sem kell, már alaposan felkészültem. Bámultam tudós barátom érzékét, képességét, hogy szinte egzaktul megtalálta a módját annak, hogy egy pillanatra elvonja figyelmemet mind pánikszerűbb készülődésemtől. Máris Püspökladányba akartam utazni, bekapcsolódni a dokumentációs központ munkájába, a művészeteket és a dalmát szamarakat illetően például máris afféle szaktanácsadóként működni, aki immár Boltanski opusának eredményeit is képes beépíteni a kezdeményezésbe, netán akár egy szerény kusztoszi helyet is megpályázni, kis testvérmúzeumokat szervezni nálunk is, hiszen itt, Királyhalmán minden évben nagy nemzetközi szamárversenyt rendeznek, illene tehát legalább e verseny dokumentációs anyagát katalogizálni, egy fedél alá hozni, satöbbi. Egy új, még üres kis útitáskát kerestem. Már semmi sem fér a kocsiba, jelentette ki feleségem. Nem kocsival utazom, mondtam. Nem kocsival utazol?!, ámult el. És nem Berlinbe, tettem hozzá. Nem Berlinbe?!, ámult el még jobban, már-már az ájulás határán, netán indulás előtt megőrültem. Csak átugrom egy-két napra Magyarországra: Püspökladányba, mondtam minden különösebb hangsúly nélkül, ami persze még csak fokozta az ún. őrületet. Átugrassz Püspökladányba?!, kérdezte feleségem, aki egy erős, kiegyensúlyozott lény, kis híján kiakadva immár, hiszen ő is a szó szoros értelmében nyakig merült a Berlinbe való készülődés bonyodalmaiba, az adminisztratív dolgoktól (például német nyelvű házassági levelét kérték, jóllehet városházánkon éppen francia nyelvű dokumentumokat állítanak ki, ami szép, mármint hogy nem angolul állítják ki a dokumentumokat, mint mindenütt, hanem franciául, de nekünk a berlini rendőrség részére most éppen német nyelvűre volt szükségünk), a térképek tanulmányozásáig, illetve hát a konkrét konyhai vonatkozásúakig, kis híján kiakadt, kis híján üvölteni kezdett. Átugrassz Püspökladányba?! Át, egy-két napra?! Igen, mondtam. Majd hozzátettem: képzeld, megalakult az első Szamártár! Szerencsére megéreztem, kritikus pillanathoz érkeztünk, és hirtelen elvágtam a dolgot. Jó, nem ugróm át Püspökladányba. Megvár a Szamártár. Megvárnak a szamarak... Majd Berlin után, tettem hozzá, mintha addig csak vicceltem volna. És már ismét Elsa Lakner-Schüllerrel foglalkoztam, hangosan megjegyezve, mutassam, visszabillentem Berlinbe, volt egy jó kis Muschg-könyvem, amelyből valójában a német expresszionista költőkről legtöbbet megtudtam volt ifjúkoromban, amikor még Gottfried Benn (ez az, Elsa Lakner-Schüller szerint, hentesképű őrmester, akit gyengéden szeretett, s később is még rózsákat habzsolt az ajkáról, igen Gottfried Benn ajkáról, akit per pillanat messzemenőleg a legnagyobb német költőnek tartanak a berliniek, a németek, aki viszont szép, érzelmes emlékbeszédében méltatta egykori apró, teljes lényében irreálisan, egzotikusán lebegő barátnőjét) korai és kései, statikusnak nevezett versei (jóllehet lévén az azúr elevátora is különben) komolyan foglalkoztatott, és most sehol sem találom Muschg könyvét, kíváncsi lennék, miket is huzigáltam akkor alá benne, mi volt számomra annyira fontos a rút kategóriáján és a versek jelenetszerűségén, brutális zsánerképein túl, mert biztosan ez foglalkoztatott, hiszen mindig is valami naiv zsánereket írtam én is, amit aztán átvérez, átüt, szinte magától, jóllehet esetemben is annál brutálisabban, a történelem... És hát maga Muschg is egy kisebbfajta rejtélyt jelent számomra, mármint, hogy azonos-e az én egykori könyvecském szerzője a Berlini Művészeti Akadémia elnöki székében Konrád Györgyöt éppen mostanában felváltó svájci illetőségű Muschggal? Feleségem megnyugodott, látta, visszazökkentem a szamaraktól a szakmába, az irodalomba, hiszen irodalmi ösztöndíjasként indultam volt Berlinbe - és nem kutyasétáltatónak, állatkerti etetőnek, ganézófiúnak... Még néhány dolgot azért előre kell bocsátanom érintettségemet, szamárérzékenységemet, szamármédium voltomat illetően, amit, ugye, leegyszerűsítve, de ugyanakkor pontosítva is, akár: szamár voltomnak is mondhattam volna. Mármint hogy azért indul60
