Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Terts István: Vekerdi László példája?
Terts István Vekerdi László példája? Nyilvánvalóan önmaga ellensége, aki Vekerdi László köszöntésére (ünneplésére, dicsérésére, elismerésére) vállalkozik, legyen akár közéleti ember (vagy közintézmény, pláne, ha kitüntetést osztó), akár szimpla közember. Az a válasza (probatum est), hogy „Épp elég igazságtalanság, hogy meg kell öregedni és halni, miért kell erre még figyelmeztetni is az embert?!"; nyilván úgy véli: minek dicsérni - évszámtól függetlenül - azt, aki csak azt teszi, amit muszáj neki (lásd „Itt állok, mást nem tehetek!"), ráadásul - alighanem - élvezi is, de legalábbis nincs ellenére. Végül is igaza van, és hiába volna az az ellenvetés, hogy erre igazából nem is neki, hanem nekünk magunknak van szükségünk (mint ahogy a halottnak is mindegy már, a beszéd a gyászolóknak szól... igaz, ő nem tud tiltakozni). De még jobb, ha nem vitatkozik az ember (és nem provokálja). Ha a Szerkesztőség meglepő, de megtisztelő felkérésére mégis igent mondtam, akkor ennek az az egyik oka, hogy mintegy „futottam a pénzem után": már legalább egyharmad évszázada próbálom (a magam számára) megfejteni V. „titkát" (ha van ilyen), sőt hosszú ideig azt hittem, a megfejtett titokról írni is fogok (mások számára). Nem kis naivitással (és becsvággyal) abban a szerepben tetszelegtem magamnak, amit Németh László tulajdonított elismeréssel „Levél Veress Dánielhez" című írásában a címzettnek („N. L. az esszéíró" című tanulmánya kapcsán): „úgy érzem, neked volna a legtöbb szerzett jogod, itt vagy máshol, egy ilyenféle könyv megírására. Először is Te ismersz a legjobban. Nem azzal az ismerettel, amelyet a készülés szed össze egyetlen alkalomra, hanem ami egy életen át rakódik belénk egy olyan emberről, aki mint személyes ügyünk, mondhatnám: mindennapi táplálékunk foglalkoztat. [...] tanulmányod nem is egy breviáriumvázlat, mint Te mondod, hanem egy többéves utazás guidája, vagy ha úgy tetszik, a meg nem írt Tankönyv a nemzetnek, általad összeállítva s kifejtve". A naivitást azért említem, mert V nyilvánvalóan nem ilyen meghatottan fogadna egy róla szóló könyvet, akárki és akármilyen jól írná is meg. Ezekből a munkálatokból annyi lett, hogy találtam egy (nem túl szellemes) címet („veszedelmes szent ember" VEKERDI LÁSZLÓ PÉLDÁJA), melyből az alcímet - persze már kérdőjellel - ide is átloptam, valamint (egyúttal a szövegszerkesztést megtanulandó) összeállítottam egy bibliográfiát, mely mellékletként a 70. születésnapjára tudta nélkül és az ő nagyrészt kéziratban maradt vagy rendkívül nehezen hozzáférhető helyen megjelent írásaiból általam szerkesztett kötethez készült (ami tehát az ő köszöntéséhez a saját kertjéből szedett virágokból kötött csokor volt), de amit végül - miután az utolsó pillanatban tudomást szerzett az ármánykodásról - V. azonnal kiparancsolt onnan. (Ettől függetlenül ugyancsak a 70. születésnapra elké128
