Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 3. szám - Németh István: Levél-féle a Sárról meg a Kékről
Németh István Levél-féle a Sárról meg a Kékről Kedves Anonymusom! Ez a Forrás mindig kigondol valami jópofaságot, híven a nevéhez, amely, úgy látszik, állandóan forrásban kíván lenni, nehogy lecsillapodjon, elszunnyadjon, Isten őrizz: elposványodjon a vize. Most arra kérte szerzőit, munkatársait Kecskeméttől Andorráig, írják meg levélformában, azaz vagyis bizalmas formában, zárt borítékban, mi van bennük és körülöttük. Kedves Anonymusom, nem tudom, melyik a nehezebb. Az-e, ami bennem, vagy az-e, ami körülöttem zajlik. Ebben a pillanatban, ahogy fölemeltem a tekintetemet a még csaknem üres papírlapról s kinéztem az ablakon, a szemben lévő épület bejárata előtt egy csontsovány, pizsamás férfit emeltek be a mentőkocsiba, miközben állandóan az járt az eszemben, hogyan sikerült a tegnap délutáni műtét, amit egyik barátomon hajtottak végre. Amit az imént ott kint (körülöttem) láttam - a mentőkocsi az elalélt vagy alig élt férfival -, meg ami hajnali ébredésem óta „itt bent" foglalkoztat - a barátom gerincműtétének sikeres, ne adj Isten, sikertelen kimenetele -, elegendő volt arra, hogy eltöprengve felettük, kitöltse e levelemet. Most mégis másról szeretnélek tájékoztatni, más bennem és körülöttem élő dolgokról. Mindenekelőtt arról, hogy már hetek, hónapok óta levelet készülök írni az Elnöknek, aki ebben a pillanatban csupáncsak egy hatalmas ország elnöke, akinek önérzetébe mélységesen belegázoltak némely szintén nemzeti önérzetükben megalázott fráterek, s ezt most az Elnök, aki nem elégszik meg a saját félföldrésznyi hazájával, úgy próbálja megbosszulni, hogy közben maga mellé parancsolná a földkerekség minden országát. Azt szeretném az Elnök tudomására hozni, hogy ne játszón a tűzzel, mert ciki tűzzel játszik, maga is tűz áldozata lesz. Tudom, a Szentírásban ez egy kicsit másképp áll, de csak megértené ez a végzetesen becsavarodott férfiú, mire gondolok. O úgy látszik, ritkán néz ki a Fehér Ház ablakán két megfontolt és meggondolt döntése között, mert ha néha fölemelné a fejét puritán íróasztaláról, láthatná a háborúellenes tüntetőket, s ha kinyitná az ablakot, a hangjukat is hallhatná: Nem akarunk vérrel szerzett olajat! Mert Te, kedves Anonymusom nem is sejted, mily fontossá vált bizonyos méltóságok számára az olaj; olyannyira, hogy akár vérrel is fizetnének érte a modern kufárok, no nem a saját vérükkel, de ha másként nem megyen, a honfitársaik vérét áldoznák fel érte. Meg azokéit, akiket be tudnak rántani az olajért való küzdelembe. A megszólítandó Elnök, úgy látszik, az egész világot be szeretné ebbe rántani, mégpedig a hangzatos és elviselhetetlenül divatossá vált terrorizmus elleni küzdelem örve alatt. Persze a levelet nem ilyen nyers, sértő formában írtam volna meg, hanem úgy, ahogy valamikor a fényességes szultánoknak, a nagyságos basáknak, koronás királyoknak és bíborosoknak illett volna. Aztán, hosszas töprengés után, mégis letettem szándékomról. Hiszen az én levelem úgyse került volna sohasem az Elnök asztalára. Mert ki vagyok én? Egy porszem. Egy senki. Egy firkász. Tetejében egy (dél)vidéki. Aki beképzeli magának, hogy ha aggodalmát szóvá teszi, máris dőlnek a rendek. Pedig dehogyis dőlnek, még csak 52
