Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 9. szám - Dobozi Eszter: Vasárnapi írók, dekonstruktív epigonok

- Vidéken.- Hogyan került mégis Budapestre?- Elváltam. Újranősültem. A feleségem budapesti. Itt jobb a megélhetés.- Gyermeke?- Egy van. Most lesz iskolás.- O is olvasó ember lesz?- Nehéz volna megjósolni. Most nagyon szereti a meséket. Nem csak kész meséket olvasok neki. Interaktív játékokat játszunk. Úgy kezdődött, hogy a gyermek reklamált, amikor befejeződött egy-egy meséskönyv, hogy miért nincs folytatás. Volt olyan, amikor nyaraltunk, én írtam egy-egy meséhez, gyerekkönyvhöz folytatást. Baromira tetszett neki. Hát akkor folytassuk még tovább. Hol leírtam, hol magnóra mondtam a következő fejezetet, ha nem voltam otthon. Este a feleségemmel lejátszották.

Kiválik-e a kiváló?

Hogy hol húzódik tehetség és alkalmatlanság határa, olykor nagyon nehéz megállapítani. Kimondani valakiről, hogy nagy tálentum, épp oly merész lépés és kockázatos, mint megvonni tőle a kibontakozás, a továbbfejlődés lehetőségét. S felfedezettünk képes lesz-e vele született előnyeivel élni, szervezete-idegrendszere elviseli-e a pálya küzdelmeit vagy összeroppan, lesz-e türelme az írás mindennapi robotjához vagy csupán a szereplésvágy löki a publikálok közé, és a hőn áhított siker vonzza, előre szinte megjósolhatatlan. (1968- tól 1979-ig 180 ifjú költőt mutattak be hat antológiában /Első ének, Költők egymás közt, A magunk kenyerén, Ne mondj le semmiről, Add tovább, Madárúton/. Számításaim szerint a versekkel jelentkezőknek kevesebb mint a fele jutott tovább a pályakezdő státuszánál. S talán harmadukból! sem lett kiteljesedett költő. Adottságaival jól sáfárkodó. Pedig értő lektorok, gyakorlott és kiváló szerkesztők - Vasy Géza, Kulin Ferenc, Rózsa Endre, Csapiár Vilmos - indították útjukra őket. S olyan tekintélyek álltak ki mellettük, mint Mezei András, Bella István, Eörsi István, Csorba Győző, Örkény István, Rákos Sándor, Pilinszky János, Zelk Zoltán, Gergely Ágnes, Garai Gábor, Vas István, Kormos István, Lator László, Benjámin László, Fodor András, Juhász Ferenc, Nagy László, Simon István, Somlyó György, Weöres Sándor...Ha Németh László arányérzékére figyelünk, ez nem is rossz eredmény. „Osvát Ernőnek sokszor fölhányták, hogy fölfedezettjei jó) részéből Sosem lett író. De ha minden tizedikből, huszadikból lett, az már elég."37)

Gyakorlottság, jó szem, tiszta hallás szükségeltetik ahhoz, hogy elválaszthassuk egymástól a kezdő bizonytalanságát, kiforratlanságát a nyelv- és formaérzék hiányától. Az autodidakta mindent felszívó tudásvágyát a fáradhatatlan és törtető korlátoltság nagyot akarásától. A hangját kereső zsenialitást az imamalomszerűen önmagát ismétlő, hablatyoló butaságtól. Eredetiséget a mindenáron újat hajszoló ürességétől. Nagy ívű gondolatot a felhangoltság mesterségesen felpuffasztott szólamaitól. Az éles elmét és a világosság fényét a szikrapattogtató elméncségtől. Műveltséget az intellektuális dilettantizmus'(mert ilyen is van, nem csak tanulatlansággal párosuló) magamutogató sziporkáitól. S még mi mindentől!

Mit tett hajdan, akit a kifejezés parancsa űzött az írásra? Lapszerkesztőket keresett fel. Kiadókat. Pártfogót keresett az irodalom nagyjai között. Véleményt kért. Tanácsot. Volt idő, mikor a tekintélynek számító lapban való megjelenés avatta íróvá a szerzőt. Volt idő, amikor az első kötet. Volt, amikor az antológiában való szerepeltetés jelezte: tehetség készülődik. Volt, amikor a szövetségbe való felvétetés. Ma vajon - a pártosodott, klikkekre és kánonokra szakadt - szétesőben levő és piacosított magyar irodalomban érdeme szerint

227