Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 9. szám - Dobozi Eszter: Vasárnapi írók, dekonstruktív epigonok

A szórakozni, kikapcsolni vágyókat ma a látvány, a hangerő, a magát feledtető tömeges élmény vonzza. A ma embere nem ismeri az irodalomolvasáshoz nélkülözhetetlen elcsendesülést. A visszavonultság, a befelé figyelés állapotát. Az olvasás magányos cselekedet. A magány pedig önmagunkkal szembesíthet. Olyan katarzishoz vezethet, amelynek elviselése kényelmetlen az öröm elvét hajszoló egyénnek. A katarzisban van fájdalom is. Mert érzelmeket, szenvedélyeket gyújt. Olyan lelki élmény, amelynek hordozásához, feldolgozásához önismeret és önfegyelem kelletik.

Az egykor olvasók eltűntek a mi világunkból, a leendők pedig nem születhetnek meg. Az iskolák változatlanul ontják magukból az írni-olvasni nem vagy alig tudó fél analfabétákat továbbra is. Ne feledjük, nem volt ez másként évtizedekkel korábban sem. A Mozgó Világ 1980-as, 81-es pedagógiai vitáiból tudhatjuk, hogy akkoriban is százával hagyták el az iskolapadot az oktatási folyamat végén olyanok - s bizonyítvánnyal -, akiknek akár egy pár soros magánlevél megfogalmazása, leírása, elolvasása is gondot okozott. Mára ezek a tömegek alkotják a funkcióvesztés okán is válságba került szakmunkásképzők tanulói bázisát. Ezekben az intézményekben a nevelés és az oktatás feltételei tovább romlottak, hiszen a szülők nem egy-egy szakma elsajátítása kedvéért íratják ide gyermeküket. Csupán parkolópályaként szolgál ez az iskolatípus azoknak, akik a felvételi vizsgák után mindenünnen kimaradtak. A többnyire női túlsúllyal dolgozó tantestületek, amelyeket az önmagát maffiaszerű szervezettségbe rendező diáktársadalom agressziója félemlít meg és szorít cselekvésképtelenségre, nem képesek a közösségi lét elemi rendszabályait sem megkövetelni tőlük, nem hogy az alapkészségek minimumával sem rendelkezőkből olvasó embert formálni. A 9. évfolyamokon egész osztályok buknak évfolyamismétlésre. Hogy a jelenség nem csupán bizonyos hátrányos helyzetű településekhez és társadalmi rétegekhez köthető, jelzi, milyen nagy számban fedezhetők fel a tanulási problémákkal, az ún. másfogyatékosság problémájával (diszlexiával, diszkalkuliával, diszgráfiával stb.) küzdők olyan rangosnak vélt, korábban tagozatosnak nevezett iskolákban is, ahol ma is válogatják a leendő első osztályosokat. Osztályonként (26-28 főnként) 4-5 gyermek még itt is akad, akinek fejlesztése meghaladja a normál tanítóképzésben részesített pedagógus felkészültségét. De nem ritka ma már az érettségit adó középiskolákban, sőt a gimnáziumokban sem az olvasási nehézségekkel megterhelt tanuló.

A közoktatás 12 évfolyamán tanítóknak ma - a koráramlatokkal szemben - nagyon kicsiny eredménnyel lehet a szépirodalmat népszerűsíteniük, az irodalomnak a tizenévesek körében híveket szerezni. A nyelv, amelyet ők birtokolnak, az anyanyelv leegyszerűsített, lecsupaszított változata. SMS-nyelv, az ikonok ábécéjével. Nyelvi felvértezettség hiányában értelmetlen betűtenger számukra a régmúlt irodalma csakúgy, mint a XX. századi. Kényelemszeretetükkel összeférhetetlen, hogy szellemi erőfeszítésre vállalkozzanak Jókai, Mikszáth és más klasszikusok kedvéért. Az erkölcsi kategóriák ismerete nélkül feldolgozhatatlan számukra az irodalom ábrázolta drámaiság. Az emberi kapcsolatoknak az irodalom által bemutatott bonyolultságán, a lélek- és a tudatábrázolás útvesztőin nem tudják és nem is akarják átverekedni magukat. A régmúlt évtizedekben voltak Radnóti-, voltak József Attila-, voltak Pilinszky-rajongó generációk. Olvasták őket, még mielőtt az iskolai tananyagban találkozhattak volna velük. A nyolcvanas évek vége felé magam is szerveztem Kányádi-estet, ahová több mint 250-en zsúfolódtunk össze az iskolai díszterembe. A diákok hozták magukkal a szülőket, rokonokat, barátokat is. Ma nincs favoritja a középiskolásoknak a lírában. Mutatóba se igen találni versolvasó diákokat. Ötszáz-ezer főnként a jobb gimnáziumokban nyolcat-tízet? S lányokat inkább, mint fiúkat. De éppúgy nem fogékonyak az antilírára, a szövegirodalomra, ahogyan a poétikusabb, emelkedettebb versnyelvre sem. A nyugatosok és az őket követők költészete például a mai tizenévesnek közröhej tárgya. Jobb esetben, hiszen ekkor már valamit megértett belőle. Legfeljebb elutasítóan fogadja a vers témáját vagy hangvételét. A többség azonban nem tud megbir100