Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Dobozi Eszter: Vasárnapi írók, dekonstruktív epigonok
kózni a metaforikus nyelvvel, a lírai áttételességgel, a szöveg konnotatív jelentésével, a mű hagyományokba ágyazottságával. E-mail- és net-szövegeken nevelt stílusérzéküktől idegen a költőiség, az irodalmiság. Sőt bőszíti őket a választékosság. A nyelvi összetettség. Az otrombaság és durvaság kerülése. Ez utóbbihoz nem szükségeltetik az internetes, televíziós befolyásoltság. Hiszen ugyanazt a közönségességet közvetíti a szülő, sokszor az édesanya is, amelyet az elektronikus média sem nélkülöz a legnézettebb műsoridőben. Nyáron a vízparton napozók között akarva akaratlanul is fültanúja voltam annak, milyen alpári- sággal nevelik óvodás meg iskolás korú gyermekeiket jól szituált anyukák. A válogatott káromkodások gyermeknek címezve egy kocsis szájából is megütközést keltőek lettek volna. Amikor még voltak kocsisok. Felelős-e az irodalom? Ha pedig ilyen lehangoló és ennyire kétségbeejtő az a valóság, amelyben a szellem és a szellemi termék megszületni, létezni, megmaradni és hatni kíván, mi más volna útszélisé- get vagy a gügyögést, szellemi kiskorúságot adni el magas rendű értékként, mint a szellemi környezetszennyezés legrafináltabb változata? Mi más volna bóvlit kínálni műtárgynak hirdetve? Alirodalmat, nem irodalmat közvetíteni irodalom gyanánt! Ahogyan a magukat újabban amatőr írónak, amatőr költőnek nevezők teszik. Rendezett viszonyok közepette minden társadalom védi a minőséget termékeiben, áruiban. A márka nem tűri a hamisítást. Egyedül az irodalom, a szakma, amennyiben az, nem szorulna védelemre a hamisítókkal szemben? Az álsikerek álbajnokaival szemben? S felelős-e az irodalom mindezért? Az irodalmat művelők és szervezők - a kialakult helyzetért? Önmagunkat pazarló ez a méltatlankodás - gondolja csendesebb és bölcselkedésre hajlamosabb énünk? Az idő úgy is kiválasztja magának az örökérvényűt. Igazat. Valódit a nem valódiak közül. (A szó - „valódi" - használata némi szorongást hagy bennem, hogy újra és újra elolvasom e korábban írott részleteket. Vajon benne hagyhatom-e a szövegben? Le írhatom-e még a „való"-t és származékait? Vagy elveszítette jelentését e fogalmunk is a pár hónapja dühöngő valóságshow-mánia következtében? Ha a XX. század értelmezhető volt számunkra olyan alapértékeinket jelölő szavaink kiüresedése történeteként is, mint a munka, a béke, a szabadság a testvériség stb., a XXI. század nyitánya mindinkább e szó- és jelentésdevalválódás folytatatásaként, tetőzéseként mutatja meg magát.) Az értéktelen, a silány pedig szétszóratik, elhull, elfelejtődik, vélhetnénk. De várhatunk-e némán és tétlenül, amíg idő uraság dolgozik? Nekünk dolgozik-e idő uraság? Vagy: nem a bennfentes felhorkanása ez a hang? Nem a szakma gőgje minősítteti azt, ami egyébként is minősíti magát - önmagával? A céhen éppen csak belülre kerültek lenéző legyintése volna ez a még kívülről toporgóknak címezve? Szakmai féltékenység a javából? A szerkesztői szelekció túlbuzgósága? Önmarcangolás és türelmetlenkedő ítéletek helyett nézzük meg őt, magát az amatőrt! Ki ő? Milyen kényszerűségek szülötte? Az amatőr változatai A Magyar nyelv értelmező szótára és az Idegen szavak és kifejezések szótára szerint is amatőr: aki tevékenységét nem foglalkozásszerűen, rendszeres anyagi ellenszolgáltatás nélkül, kedvtelésből végzi. Az értelmező szótár jelzi, hogy pejoratív jelentése is lehet a szónak. „Alacsony színvonalú. Gyenge ~ munka." Ugyanezt a kettősséget érzékelteti a Magyar szi101
