Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Banner Zoltán: Az új erdélyi szobrászi idóma megteremtője (Emlékezés a száz éve született Szervátiusz Jenőre)
Persze őelőtte is születtek szobrászok Erdélyben, de Küllő Miklós (Gyergyócsomafalva, 1861 - Budapest, 1900) alig lép be a huszadik századba, máris távozik; Istók Jánosnak (Bácsfalu, 1873 - Budapest, 1992) egyetlen műve sem került felállításra idehaza; Kolozsvári Szeszák Ferenc (Kolozsvár, 1881-1919) tünékeny, rövid élete alatt mindössze Arany Jánost hagyta ránk a nagyszalontai Csonka-torony falában; a Temesváron még térplasztikai műveket is kivitelező Gallasz Nándor (Temesvár, 1893-1949) expresszionista bronz kisplasztikái tevékenysége nem tudott átütő erejű hatást gyakorolni a konzervatívabb ízlésű belső- Erdélyben, mint ahogy az európai avantgárd első hullámában közvetlenül is szerepet játszó festő-grafikus, Mattis Teutsch János (Brassó, 1884-1960) plasztikája is csupán laboratóriumi-filozófiai kiegészítő funkciót töltött be az „új embertípus" megszerkesztésére irányuló csodálatos kísérletében; Borsos Miklós pedig (Nagyszeben, 1906- Budapest, 1990) elmegy, mielőtt szobrásszá vált volna. Szervátiusz azonban egyszerre teremtett új szobrászi idiómát, vállalta a művésznevelés feladatát (Szolnay-Szervátiusz iskola 1933-1934, KÁLÓT népfőiskola Csíkszeredában 1941-1943, majd 1949-65 között a kolozsvári művészeti akadémián) s avatta közérdekűközművelődési érvényűvé (a grafikus Gy. Szabó Bélával, a festő csíkzsögödi Nagy Imrével együtt) a magas művészetet. * Párizsi útja (1925) túl korán jött ahhoz, hogy a 22 éves iparoslegény érvényes következtetéseket vonhasson le a maga számára Rodin, Bourdelle vagy Picasso szobrászi törekvéseiből; a ritkán kiállító Bráncusi tojásforma márványával (A világ kezdete, 1924) vagy Jean Arpnak ugyancsak a szerves formára összpontosító, „a természet titkos útjait" ábrázoló műveivel pedig valószínűleg nem is találkozott. Viszont „még nyitva volt a világkiállítás (...), láttam egy körhintát: egy hatalmas kör volt, és rajta volt tíz-tizenkét álló alak s forogtak körbe. Nem kisebb művész, mint Bráncuji csinálta az egyik alakot, nem tudom biztosan, hogy melyiket, talán azt a kövér szakácsnőt, amelyiknek a feneke ki volt düllesztve, és arra ültek. Láttam aztán ott (a körhintán - B. Z.) egy festőművészt, talán a Bourdelle-é lehetett, és kezibe a paletta és arra ültek."3 De ugyanebben az önvallomásban arra a rejtélyre is fény derül: miért keltik faszobrai azt a hatást, mintha a természet műveiként bontakoznának ki a gyökér, a törzs vagy az ágak mélyéből. „A természet inspirált engem arra, hogy olyan dolgokat vegyek észre (...), amelyekkel otthon találkoztam tudattalanul, mielőtt még Párizsba kimentem, és tudatosan, amikor hazaérkeztem. (...) Az én gyakorlatom az, hogy ösztönszerűen előveszek egy követ vagy egy fát, az a bizonyos dolog él bennem, és nekiesek és csinálom, és a többi aztán, az a kevés »tudat«, ami van, az pótlódik a tudatalattival. Tehát nem vagyok csupán ösztönös művész, aminek engem sokan mondanak, legfeljebb három-négyféleképpen is dolgozok, és nem egy bizonyos »szempont« szerint, nem kapcsolok rá egy bizonyos dologra, mint azok a művészek, akiket csak egyféle szemlélet vezet. így bajlódom az emberrel, az élettel, a mozgással, mindennel, nemcsak a szobrászi formával, mint mondjuk Bráncu§i, aki szinte csak azzal foglalkozott, vagy mások (...). Ezért lehetett a fa, a természet, az állat, az egész erdélyi világ az enyém."4 Ezzel a világkaroló mozdulattal, az élet teljessége felé forduló, együttérző nyitottsággal menti fel magát az avantgárd első hulláma körüli korszak formaelemző kizárólagosságai alól, noha a kubizmus, az expresszionizmus és a konstruktivizmus termékenyítő sugallatait ugyanolyan természetességgel követi a faragásban, mint az emberi sorsvonalak hajlatait a tematizálásban. Feltétlenül idekívánkozik a párhuzam, hiszen ugyanazokban a 30-as években születnek a művek: Mattis Teutsch János filozofikus vétetésű, ugyancsak „gótikusán" megnyújtott (vagy akár önmagába visszahajló) vonalú aktjainak a hűvösségével, intellektualizmusával szemben Szervátiusz a szenvedély, a szenvedés vagy éppenséggel a boldog szárnyalás 82
