Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Banner Zoltán: Az új erdélyi szobrászi idóma megteremtője (Emlékezés a száz éve született Szervátiusz Jenőre)
magatartásformáit személyesíti meg a felfelé törés (vagy visszahullás) ideogrammáiban. (Visszatérés 1932, Szenvedés 1936, Bánat 1935, Zsákoló 1937, a fából faragott Évszakok alakjai és a Madárdal változatai stb.) Különös módon nem a köznapi élet és témák tanulságainak az összegzéseként jut el a filozófikum jelszerű redukciójához, hanem fordítva. Hiszen ennek a harmincas évekbeli első vonulatnak, Eső korszakának a főműve: Az élet fejlődése (1935) című organikus absztrakció;,,Végtelen oszlop" ez is, mint Bráncusi három évvel később, 1938-ban felállított „világvevője"; de míg a nagy román Mester a népi faragás és tárgyi kultúra életteréből vonja el a mértani elemek ritmusát, mintegy a „megfagyott zene" előkelő és hűvös partitúrájaként, addig Szervátiusz egymásra helyezett, egymásból sarjadó s végül egy női fejben megelevenedő gömbsorának a mondanivalója: a genézis, az önmagát gerjesztő életerő, és szinte Moore két évvel később, 1937-ben kifejtett meggyőződésének az illusztrációja: „...A kerek formák a termékenység, az anyaság, az érlelődés képzetét sugallják, talán azért, mert a föld, a női mell és a legtöbb gyümölcs is gömbölyű, s ezek a formák épp azért fontosak, mivel gondolkodásunkban és érzékelésünkben ilyen képzettársításokat keltenek." Majd, mintha csak Szervátiusz fogadalmát hallanánk, így folytatja: „Azt hiszem, a szerves emberi formák mindig alapvető jelentőségűek lesznek plasztikai munkámban, mert ezekből fakad a szobor vitális ereje."5 Az élet fejlődésével rokon „életfa-oszlopok" egyébként periodikusan visszatérnek, később is különböző változatokban ismétlődnek (például A tudás fája 1964, Végítélet 1970, Család 1980 stb.), mint ahogy ugyanennek az első, az életmű szimbolista vonulatának a kiegészítői, kitelj esítői és értelmezői a Madonna- és anyaságkompozíciók, az aktok többsége (Madonna 1936, Születés 1941, Antarktisz 1961, Madonna 1964, Anyaság 1970 stb.). De a huszadik századi erdélyi szobrászat megalapozásában játszott művészettörténeti szerepét mi sem bizonyítja meggyőzőbben, mint az a ritka jelenség, hogy a két világháború közötti korszakában szinte egyszerre, de legalábbis párhuzamosan szólaltatja meg összes anyagainak (fa, kő, márvány), műfajainak (akt, portré, kompozíció, körplasztika, dombormű) és stiláris-tartalmi vonulatainak a regiszterét. Élete utolsó éveiből visszapillantva vallja: „...Ezek mellett az elnyújtott, idézőjelbe tett gótikus szobraim mellett ott vannak (...) az összenyomott groteszk szobrok is (...). Mikor nagyon elfáradok, (...) ki akarok törni a nehézségek alól, akkor mind felfele törekvő dolgokat csinálok. Mikor megütnek, pofon ütnek, belém rúgnak, akkor összeroskadok. Összeroskadok és akkor ilyen nyomott szobrokat csinálok. Nem törekszem fel az égre és az Istenhez. Hanem teljesen összezsugorított szobrok, nyomorult szobrok" (születnek - B. Z.).6 Ebben az ösztönös önvédelmi reflexben ismer magára a Kós Károlyt, Tamási Áront, Nyírő Józsefet, Reményik Sándort, Tompa Lászlót stb., később Sütő Andrást, Kányádi Sándort olvasó közönség, s az „összezsugorított" kompozíciók „balladásságában" a művészeti közízlés elmaradottságán felülemelkedve, önkéntelenül és fenntartás nélkül fogadja el, éli át a huszadik század első felének modern szobrászi törekvéseit. Az úgynevezett („idézőjelbe tett") gótikus jellegű szimbolista vonulat után/mellett tehát a szintén csak úgynevezett „balladás", hol groteszk, hol lírai hangulatú művek sorozatát tekinthetjük az életmű második vonulatának A „balladásságot" pedig azért kell idézőjelbe tennünk, mert ez olyan ragadványszerű jellemzése a keményen expresszionista, tehát merészen egymást metsző síkokból konstruáló s a felületek érdességével, szálkásságával, sőt szilánkossággal is hangsúlyozott feszültségnek, indulatosságnak amely valóban többnyire a népi tárgyú művek sajátja, de nem irodalmi, hanem tisztán formai meghatározottságú. Márpedig „a szobrászat iránt fogékony szemlélőnek is meg kell tanulnia, hogy a formát egyszerűen mint formát érzékelje, függetlenül attól, hogy mit ábrázol, vagy mire emlékeztet."7 83
