Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (II. rész)

nincs egyetlen a Hideg napokra emlékeztető mű sem. Itt mindig a másik a bűnös. Az emléke­zetkihagyás azonban a körülöttünk settenkedő, az újra meg újra bekéredzkedő totalitariz­mus melegágya lehet. Ne feledjük el, tegnap még olyan totalitarizmusban éltünk, amely­ben nem volt szükség diktatúrára. Önkéntes szolgaság volt ez. A nemzeti zászlók alatt virágcsokrokkal üdvözölték a tankokat. A múlt cinkosa lesz, aki erről hallgat. Ha erről meg­feledkezünk, vagyis ha lemondunk az emlékezetről, akkor továbbra is lelkűnkben dáridó- zik a tegnap. (Villámcsapás) Időnként belénk mar egy gondolat, Szerbiában olyan az, mint a villámcsa­pás fénye: „Európa talán még most is a náci diktatúra alatt senyvedne, ha nem lett volna az angolszász katonai beavatkozás a második világháborúban. Belgrádban sem lenne demok­ratikus kormány, ha nem lett volna két évvel ezelőtt NATO-intervenció", mondja Rorty. (Fényűzés) Nem értem az európai normákra esküdöző kisebbségi politikusokat, akik az európai értékrendről lekicsinylőén, populista dialektusban beszélnek. Pontosan olyanok, mint a belgrádi politikusok: csak a dollár egyik lapját fogadnák el. A vállalkozással kacér­kodnak, tőke, tőke, ismételgetik, még mindig egy kicsit szendén, hiszen nem tettek vagyon­bevallási. Majd pénzt vágunk zsebre és ezzel megváltjuk a kisebbséget. Tegnap még az iro­dalom romantikus kisebbségi küldetésére figyelmeztettek, az írókat és az értelmiséget tanították móresre, mára viszont ezt is levették a napirendről, mivel igen rövid idő alatt megtanulták, hogy a kultúra felesleges fényűzés. (Adalékok az etnikai tisztogatás történetéhez) Talán eljött az ideje, hogy szembenézzünk az egész közép-európai etnikai tisztogatással is. Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, az Európai Parlament volt tagja szerint a szlovák rádiónak adott nyilatkozatában kifejtette: egy olyan ország, ahol még mindig érvényben vannak a Benes-dekrétumok, nem csatla­kozhat az Európai Unióhoz. Eduard Benes volt csehszlovák politikus, államfő hírhedt dek­rétumai a II. világháború utáni Csehszlovákia két legnagyobb létszámú kisebbsége: a ma­gyarok és a németek teljes jogfosztásához - a két etnikum meghurcoltatásához, kitelepítéséhez és erőszakos szlovákosításához - teremtették meg a „törvényes" feltételeket. (Nosztalgia és káosz) „A Kádár-korszak végére - jelentette ki Nádas Péter pár héttel ezelőtt a Népszabadságban - a kevesek maradtak függetlenek, azok közül sokan elmentek pártpoli­tikusnak. Néhányan még mindig azzal kísérleteznek, hogy miként lehetnének pártpoliti­kusként függetlenek." „Nevetséges", tette hozzá, és eltöprengett az erkölcsi kétszínűség lel­ki következményein is: „Ülök a káosz közepén, és megpróbálok legalább a saját fejemben rendet teremteni." Ugyanezt próbálom én is, szinte naponként. Látom viszont, hogy az ér­telmiségiek többsége még maga előtt is titkolja, hogy lélekben mennyire megrontotta őket a közelmúlt. Szinte rossz nézni, amint az új hatalom előtt gazsulálnak, vagy pedig mint a ki­éhezett ragadozók vadásszák a tisztségeket. Már arra sincs idejük, hogy az ellenvéleményt meghallgassák: a „megbízható" független értelmiségieket állami autók szállítják, hogy meg­felelő tanácsokat osztogassanak a népnek és a pártvezéreknek. A rövid pártszemináriumok és a bő lére eresztett pártinterjúk korát éljük. A közélet farizeusokkal van teli, s tulajdon­képpen már azt sem lehet meghatározni, hogy a káoszban élünk-e, mert a többség a világ legtermészetesebb dolgának tartja ezt. Jó lenne némi káosz, mert az azt jelentené, hogy va­lami kezdetét vette, gondolom némi nosztalgiával. (A tekintély ördögi köre) Léteznek boldog emberek, akiknek az értelme túl messzire esik a szívüktől. Általában sikeresek, legfőképpen arról ismerhetőek fel, hogy tekintélynek ör­vendnek azon közéleti személyiségek körében, akik lusták gondolkodni és kérdezni. Hogy 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom