Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (II. rész)
nincs egyetlen a Hideg napokra emlékeztető mű sem. Itt mindig a másik a bűnös. Az emlékezetkihagyás azonban a körülöttünk settenkedő, az újra meg újra bekéredzkedő totalitarizmus melegágya lehet. Ne feledjük el, tegnap még olyan totalitarizmusban éltünk, amelyben nem volt szükség diktatúrára. Önkéntes szolgaság volt ez. A nemzeti zászlók alatt virágcsokrokkal üdvözölték a tankokat. A múlt cinkosa lesz, aki erről hallgat. Ha erről megfeledkezünk, vagyis ha lemondunk az emlékezetről, akkor továbbra is lelkűnkben dáridó- zik a tegnap. (Villámcsapás) Időnként belénk mar egy gondolat, Szerbiában olyan az, mint a villámcsapás fénye: „Európa talán még most is a náci diktatúra alatt senyvedne, ha nem lett volna az angolszász katonai beavatkozás a második világháborúban. Belgrádban sem lenne demokratikus kormány, ha nem lett volna két évvel ezelőtt NATO-intervenció", mondja Rorty. (Fényűzés) Nem értem az európai normákra esküdöző kisebbségi politikusokat, akik az európai értékrendről lekicsinylőén, populista dialektusban beszélnek. Pontosan olyanok, mint a belgrádi politikusok: csak a dollár egyik lapját fogadnák el. A vállalkozással kacérkodnak, tőke, tőke, ismételgetik, még mindig egy kicsit szendén, hiszen nem tettek vagyonbevallási. Majd pénzt vágunk zsebre és ezzel megváltjuk a kisebbséget. Tegnap még az irodalom romantikus kisebbségi küldetésére figyelmeztettek, az írókat és az értelmiséget tanították móresre, mára viszont ezt is levették a napirendről, mivel igen rövid idő alatt megtanulták, hogy a kultúra felesleges fényűzés. (Adalékok az etnikai tisztogatás történetéhez) Talán eljött az ideje, hogy szembenézzünk az egész közép-európai etnikai tisztogatással is. Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, az Európai Parlament volt tagja szerint a szlovák rádiónak adott nyilatkozatában kifejtette: egy olyan ország, ahol még mindig érvényben vannak a Benes-dekrétumok, nem csatlakozhat az Európai Unióhoz. Eduard Benes volt csehszlovák politikus, államfő hírhedt dekrétumai a II. világháború utáni Csehszlovákia két legnagyobb létszámú kisebbsége: a magyarok és a németek teljes jogfosztásához - a két etnikum meghurcoltatásához, kitelepítéséhez és erőszakos szlovákosításához - teremtették meg a „törvényes" feltételeket. (Nosztalgia és káosz) „A Kádár-korszak végére - jelentette ki Nádas Péter pár héttel ezelőtt a Népszabadságban - a kevesek maradtak függetlenek, azok közül sokan elmentek pártpolitikusnak. Néhányan még mindig azzal kísérleteznek, hogy miként lehetnének pártpolitikusként függetlenek." „Nevetséges", tette hozzá, és eltöprengett az erkölcsi kétszínűség lelki következményein is: „Ülök a káosz közepén, és megpróbálok legalább a saját fejemben rendet teremteni." Ugyanezt próbálom én is, szinte naponként. Látom viszont, hogy az értelmiségiek többsége még maga előtt is titkolja, hogy lélekben mennyire megrontotta őket a közelmúlt. Szinte rossz nézni, amint az új hatalom előtt gazsulálnak, vagy pedig mint a kiéhezett ragadozók vadásszák a tisztségeket. Már arra sincs idejük, hogy az ellenvéleményt meghallgassák: a „megbízható" független értelmiségieket állami autók szállítják, hogy megfelelő tanácsokat osztogassanak a népnek és a pártvezéreknek. A rövid pártszemináriumok és a bő lére eresztett pártinterjúk korát éljük. A közélet farizeusokkal van teli, s tulajdonképpen már azt sem lehet meghatározni, hogy a káoszban élünk-e, mert a többség a világ legtermészetesebb dolgának tartja ezt. Jó lenne némi káosz, mert az azt jelentené, hogy valami kezdetét vette, gondolom némi nosztalgiával. (A tekintély ördögi köre) Léteznek boldog emberek, akiknek az értelme túl messzire esik a szívüktől. Általában sikeresek, legfőképpen arról ismerhetőek fel, hogy tekintélynek örvendnek azon közéleti személyiségek körében, akik lusták gondolkodni és kérdezni. Hogy 73