Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (II. rész)

olvasni is lusták, azt mondani sem is kell. De ők különösképpen becsülik az ilyesféle tekintélyeket, mert ezek bezzeg soha sem ábrándítják ki őket. Ez pedig az ő tévedhetetlenségüket bizonyítja. Ördögi kör.

(Milosz) Még nem olvastam valakit, aki ennyire szerette volna a szellemi rendet és harmóniát, mind ő. Ebből következik, szelídsége. Mindenkinek meg akart bocsátani, de senkinek sem tudott megbocsátani. A Rend tisztelete űzte az Ulró földje felé is. Át akarta tekinteni a zűrzavart, a sötét blake-i látomásban akarta értelmezni, mi történik velünk, hogy ezzel fegyelmezze a bennünk rejlő gonoszt. Hiszen a Pokol tulajdonképpen a mi elvetemült szívünk miatt csábította.

(Háttér vagy tükör) „Egyre kevésbé vonz a túlságosan irodalmi irodalom", írta Czeslaw Milosz az irodalomról szóló csodálatos könyvében, Az Ulro országában. Igazat adok neki. A hátteret egyre gyakrabban pótolja a tükör, amely előtt monoton hangon kell imádkozni. Nem kedvelem azokat, akik önimádó módon pergetik a kezükben az imafüzért, miközben egészen biztosak abban, hogy nincs Isten. Nem bántom hitüket, csak emlékeztetem őket arra, hogy a hiányzó Isten sokkal nagyobb felelősséget ró ránk, mint a létező. Ezért idézi Milosz Nietzschét: „Mit képzeltek, megöltétek Istent, és azt hiszitek, hogy büntetlenül meg- ússzátok."

(Szellemi gyakorlatok) A reményben kerestem minden bizonyosságot, azt kergettem, botladozva, mint egy gyermek, de végül a reménytelenségben találtam biztos támaszra. Ott gyakorolhattam ellenálló képességemet és vizsgálhattam felül botladozásaimat.

(Az új bálványimádókról) Mi történik valójában? A függetlenek, értelmiségiek száma csökkent, az államiak hajbókolva tündökölnek. Miniszter úr, miniszter úr, visszhangozzák az értelmiségi szalonok. Nem árt az új bálványimádókat emlékeztetni Regan sokat idézett kijelentésére: „Az állam nem a megoldás. Az állam a probléma."

(Akik nem félnek az ördögtől) „Azt hiszem, az igazi ateista ritka madár", írta Czeslaw Milosz. Gombrowiczot nevezte meg egyedül. Gombrowiczot, aki így írt: „Nagyon félek az ördögtől". Ez főleg azokat bosszantja, akik ájtatosságuk révén az Istent könnyen félrevezették, de nem tudnak mit kezdeni az ördöggel. Követi őket, mint az árnyék, de túlságosan gerinctelenek ahhoz, hogy féljenek tőle.

(A másik Közép-Európa) Gombrowiczot csaknem az egész lengyel emigráció rossz hazafinak, elfajzott lengyelnek tartotta, ma pedig az egész lengyel kultúra büszkesége. A Naplója a másik Közép-Eurőpát vetíti elénk, amelytől még nagyon messzire vagyunk, mi több, távolabbra estünk, mint a róla való ábrándok idején. Akkor szubverzív gondolat volt, ma Nyugat-imádássá silányult az egész. Közép-Európa ma legfeljebb csak arra való, hogy a tudományos tanácskozásokon elcsépelt szólamokat pufogtassunk róla. Szerencsére, Gombrowicz még őrzi a másik Közép-Európa reményét.

(Az én-ről) Én. Én. Én. így kezdi Gombrowicz a Naplóját. Aztán megbotránkoztató gondolatokat közöl. Ebből csak az a tanulság vonható le, hogy én-nel kezdeni a mondatot csak akkor érdemes, ha megbotránkozatás követi. Máskülönben a lírai selyemfiúk szótárával élünk.

(Költészet és valóság) József Attila bizonyíthatóan nem öngyilkosság, hanem baleset áldozata lett - állítja újonnan megjelent, kriminalisztikai megközelítésű könyvében Garam74