Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Buda Ferenc: A fényképíró születésnapjára
Buda Ferenc A fényképíró születésnapjára A hatvanesztendős Bahget Iskander köszöntése Bahget Iskander barátomról - barátunkról s az ő alkotói munkásságáról szólva nehéz volna a szenvtelen tárgyilagosság szögletes keretei között megmaradnom. Meg sem kísérlem tehát, hogy hűvösen tárgyilagos legyek. Egy-két koordinátát a tényszerű tájékoztatás végett mindazonáltal meg kell adnom róla. Mint az a nevéből is kitetszik, nem a Duna-Tisza táj szülötte. A többnyire - így napjainkban is - válságokkal küszködő Közel-Keleten: Szíriában látta meg a napvilágot. Gyermekségét s ifjúkora legelejét is szülőhazájában élte meg. Magyarországon - mily különös ezt így kimondani az elmúlt 20. század utolsó negyedében telepedett meg. Családot is alapított nálunk: kedves, szép magyar felesége s két, immáron felnőttkorú gyermeke: lánya és fia van. Ami az ő életkorát illeti: a legszebb férfikor - ami köztudomásúlag 60 esztendő - még épp előtte van. Felsőfokú tanulmányait a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán végezte. Ismeretségünk, majd barátságunk azonban már kezdettől fogva más szálról: a fényképírás száláról szövődött. Mainál is fürgébb, mozgékonyabb mivoltában meg-megjelent rendezvényeinken, összejöveteleinken, majd a jelenlévőket szemügyre véve s egyben derűre hangolva készülékét szaporán - szinte sorozatlövő fegyverként - reájuk kattogtatta s eltűnt nyomtalanul. Egy idő múlva aztán ismét beállított, hogy ajkán az öröm ártatlan mosolyával remeknél reme- kebb felvételeket rakhasson ki elibénk. A sok-sok között kiváltképp emlékezetes az a sorozata, amelyet az (akkor még) fiatal íróknak a korszerű hazafiságról rendezett lakiteleki tanácskozásán készített. Már csak azért is, mivel az esemény idején már nem egészen fiatal Illyés Gyula nyilvánosság előtti utolsó megszólalásának hű dokumentumai is az ő keze - és szeme, szíve - munkáját dicsérik. Illyés legjobb ábrázolásai közé tartoznak ezek a fényképek. Ez utóbbi negyedszázad során barátunk elvitathatatlan helyet vívott ki magának a hazai fotóművészetben. A szó igaz értelmében művész lévén, legjobb képeit tekintve messze több, mint fontos vagy kevésbé fontos események krónikása, arcok, futó pillanatok megörökítője. Az általa kiszemelt s fotópapíron rögzített tájak, természeti jelenségek, térszínformák, szerkezetek, emberek, emberi alkotások, holtukban is szolgáló, olykor különös vagy nagyon is hétköznapi tárgyak hátterében ott érezhető a történelem, a földtörténet, e gyakorta kaotikus jelen idő, s némelykor a fürkészve figyelő elme más módon kifejezhetetlen véleménye, gondolata. Legsikerültebb portréin is az arcok fény- és árnyékfoltjai, domborula
