Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium V. (III.-IV. rész – fordította: Szenyán Erzsébet)
„Az igazságot az összetevők kölcsönös viszonyában kell keresni, nem pedig magukban az összetevőkben... Ezért van az, hogy a művészetben mindent ezek a viszonyok határoznak meg; ezektől függ a művészet jellege. Minden újítás lényege az, hogy új viszonyokat fedezünk fel régi összetevők között." A nagy Courbet. Milyen kevéssel beérte! 1864-1865 tele. Egy szép napon Courbet útra kel: „Szamárfogaton ment át a határon - írja Marie Luise Kaschnitz -, hogy meglátogassa svájci száműzetésben élő barátját, Buchont. Egész poggyásza egy ingből és egy pár váltózokniból állt. Egy hétig szándékozott maradni, három hónapig maradt, amikor pedig hideg lett, vett magának az ócskapiacon egy gyapjú takarót, ollóval lyukat vágott benne, s fején át magára húzta. Ebben a szerény öltözékben ült aztán napokon át az udvaron és festett; néha, hogy kezét felmelegítse, gyatra kis tüzet rakott". 2UU2. április 7. Ikonok: a bizánci hagyományban nem volt jelentősége annak, hogy ki egy kép, szobor, épület, ének szerzője. A művet nyitott alkotásként kezelték, amelyet át lehet alakítani, meg lehet változtatni, ki lehet egészíteni. Ezért nem ismerjük az ikonok többségének alkotóit, legfeljebb azt tudjuk, melyik kolostorból vagy helységből származnak. Ikonok milliói égtek el kemencékben, tűzvészekben, váltak a rozsda vagy a szú martalékává. Ha egy ikon elvesztette a színét, vagy hanyatlani kezdett az általa ábrázolt szent csillaga, a régi képre újat festettek, aztán arra megint újat: sok ilyen több rétegű ikon - palimpszeszt - létezik. Oroszországban a színház mindig komoly szerepet töltött be. Sztanyiszlavszkij, Vahtangov, Meyerhold számára a színház a kutatás, a nyugtalanság, az alkotás helyszíne volt. Ma is hasonló a helyzet. Az új színházi módszer neve: verbatim. Mivel nem nagyon vannak korunkról szóló kész színművek, olyan színházat csinálnak, amelyhez a szövegeket úgy gyűjtik, ahogy a riporterek. Vagyis a színészeknek és drámaíróknak először az a feladatuk, hogy interjúkat készítsenek különféle emberekkel. Ezután átírják ezeket a szövegeket, s felhasználásukkal készül a szövegkönyv. Megdöbbentő e darabok nyelvének hétköznapisága, hiperrealizmusa. Ez az új drámaírás igazi csernuska, vagyis maga a komor sötétség. Semmi meztelenkedés, sehol egy erőszakos jelenet, kizárólag narráció, szavak, szöveg. Az előadás után pedig késhegyre menő viták a nézőtéren. A darabok létrehozásában gyakran vesznek részt újságírók is. Ok azok, akik a drámaíróval és a rendezővel együtt elindulnak, mondjuk egy menekülttáborba, s onnan hoznak interjúkat, videofilmeket, s ezekből és saját benyomásaikból csinálják a verbatim színházat. Jeanette Winderson angol írónő nagyon találó hasonlattal él egy művészetről írt esszéjében. Szerinte a műalkotással való ismerkedés arra a helyzetre emlékeztet, mint amikor váratlanul idegen városban találjuk magunkat. Fokozatosan, kíváncsiságtól és kétségbeeséstől hajtva elsajátítunk néhány alapvető szót és mondatszerkezetet, amelyekkel keskeny kis ösvényt vágunk a hallgatás sűrűjében. A 127
