Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium V. (III.-IV. rész – fordította: Szenyán Erzsébet)
más ismerősei pedig azt, hogy hat éve költöztek új lakásukba. Martin véleménye szerint mindez a változatlan létezés iránti vágyunkat fejezi ki, azt a törekvésünket, hogy ebben a feldarabolt időben megtartsunk bizonyos állandó elemeket, ezeknek a személyes, privát évfordulóknak a megünneplése ugyanis azt hivatott kifejezni, hogy szeretnénk, ha továbbra is minden úgy lenne, ahogyan eddig volt, egyszóval az idő múlásának az összegződésben, a hozzáadásban kell kifejeződnie, nem pedig a változásban: ugyanannak az eseménynek az első, a harmadik, a hetedik, a tizenkettedik stb. évfordulójában. Vagyis konzervatívak vagyunk, és ebben a viharos, személytelen, hirtelen változó világban próbálunk megőrizni valami személyeset, az életnek egy kicsiny szegletét, amelyben még otthon érezzük magunkat. 2001. augusztus 18. Este a tévében Németországból népzenei koncertet közvetítenek. Szívvel-lélek- kel éneklő, mulató, elégedett németek. Mennyi énekes, mennyi kórus, táncegyüttes, népi zenekar lép fel egy ilyen koncerten! De hát Németországban minden városkában, minden faluban rendszeresen összejámak az emberek, hogy együtt énekeljenek, játsszanak, szavaljanak és táncoljanak. A németek érzik és tudják, hogy a zene integrál, segít közösséget építeni, élő, erős, mély és tartós, szinte rokoni szálakat kialakítani. A népdalok régebben olyanok voltak, mint sajátos kulturális térkép: szövegükből és dallamukból tudni lehetett, hogy honnan - milyen tájegységről, vidékről, sőt, melyik faluból - származnak maguk a dalok, és honnan származnak azok, akik éneklik a dalokat. Ez a földrajz azonban már eltűnőben van, ugyanis mindenhonnan ugyanazok a hangok, ritmusok, dübögések, zörejek áradnak felénk. Nicolas Bouvier svájci író, riporter:- „a nyugati kultúra kizárólag olyasmit igyekszik létrehozni, ami kellemes, vagyis fércműveket";- „vannak helyek, amelyeket túl sokat hajszolt a történelem ahhoz, hogy külsejükkel foglalkozhattak volna";- „a riporter esetében a mobilitás segíti az elfogulatlanságot". A maroktelefon egocentrikus ösztöneinket elégíti ki. Látom ezt a repülőtereken. Alighogy leszállunk a gépről, az emberek máris szedik elő zsebükből a telefonjukat. Hallom, amint értesítenek valahol valakit - már megérkeztünk. Kellemes volt a repülés. Majd - most épp a csomagokra várok. Kicsit később - már a várócsarnokban vagyok. Mire jó ez az egész? Miért zavarnak valakit ilyen semmiségekkel? Három fiatal lány megy egymás mellett. De nem beszélgetnek. Mindegyikük kezében telefon - egy-egy távol lévő valakivel diskurálnak. „Az igazi művészet nem utánzás, hanem a valóság felfedezése". Ernst Cassirer 124
