Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium V. (III.-IV. rész – fordította: Szenyán Erzsébet)
naszkodik. Csak megy szótlanul, apatikusan, közömbösen. Láttam éhezéstől haldokló törzseket, pedig a piac tele volt élelemmel. A krónikusan éhes ember azonban sosem fog harcolni. Nem lehetne megoldani az éhezés és szegénység, a hiány és a tömeges nyomor gondját, a világnak ezt a legnagyobb gyalázatát és lidércnyomását, amelytől az emberiség családjának több mint fele, nővéreink és fivéreink szenvednek? Elméletileg természetesen meg lehetne oldani. Először is, a világ épp elég élelmet termel ahhoz, hogy mindannyiunknak, a Föld mind a hat milliárd lakójának igényeit ki lehessen elégíteni. A gond e javak megdöbbentően egyenlőtlen elosztásában rejlik. Amikor New Yorkban vagyok, már reggeltől kezdve csöng a telefon, barátaim az iránt érdeklődnek, hogy hol és mit szeretnék enni - a lehetőségek listája végtelen. Néhány nappal később, egy ugandai faluban reggel óta éhesen, legyengülve bóklászunk annak tudatában, hogy semmiféle ennivalóra nincs esélyünk. Másodszor, sokat lehetne javítani a helyzeten, ha növelnék a tengervíz lepárlásának technológiájára, a nagyobb hozamú rizs- és kukorica fajták nemesítésére, a malária elleni és egyéb gyógyszerek fejlesztésére és hasonló dolgokra szánt összegeket. De honnan lehetne minderre pénzt előteremteni? A nagytőke sokszorosan megtérülő, azonnali hasznot keres, ezen a területen viszont sem nagy, sem gyors haszonra nem lehet számítani. A világ gyarlósága azonban nem merül ki az emberiség többségét gyötrő krónikus hiányokban. A világ gyarlóságába az is beletartozik, hogy sok ember egyszerűen rosszul érzi magát ezen a földön. Sok a betegség, sok a szenvedés és a fájdalom. Sokakat kínoz a magány. Sokan merülnek depresszióba. Félelem bénítja őket. Az emberek egyre gyakrabban érzik, hogy veszélyben vannak, félnek, hogy valaki leselkedik rájuk. Ffogy valami rossz fog velük történni. Menedéket keresnek, céltalanul ténferegnek. Az ember gyakran önmaga akadályává válik. Saját legnagyobb gondjává. Szeretné magát jobban érezni, de nem tudja, hogyan kell ezt csinálnia. Másokat vádol hát, átkozza a világot. Pedig a világ olyan lesz, amilyenné mi magunk tesszük. Jellemző, hogy író-olvasó találkozókon milyen gyakran érdeklődnek az emberek a jövő felől - kíváncsiak, nyugtalanok. Ez a kíváncsiság teljesen érthető. Az ilyen kérdésekben ugyanis nem csupán gyakorlati érdeklődés rejlik. A jövő időnek mágikus tulajdonságai vannak. És az ember mindig is szerette volna ezt a mágiát megérinteni, megérteni, magáévá tenni. A jövőt illetően két nagy elképzelés született az utóbbi években. Jelentős mértékben különböző, sőt, ellentétes víziókról van szó, mivel két eltérő kultúrkör elképzeléseit, törekvéseit fejezik ki. Az első jövőkép megalkotója a Harvard Egyetem professzora, Sámuel P Huntington. 1993 nyarán közölte The Clash of Civilizations (A civilizációk összecsapása) című esszéjét a Foreign Affairs. írásában a szerző bírálja a lekezelő, beképzelt amerikaiakat, akik meg vannak győződve arról, hogy az egész világ az amerikanizálódás útján halad, hogy ellenkezés nélkül 7 07
