Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Valastyán Tamás: Hogyan lehet valaki perzsa? (Szerb Antal naplóiról és leveleiről)

amely már Arisztotelész óta részét képezi a teoretikus megfontolásoknak, a világról és a művészetekről való beszédnek, nos a valószerűség fogalma révén „nem egy szöveg és az úgynevezett »valóság«, hanem két, egymástól különböző »szöveg« között"61 létesíthetünk kapcsolatot. A vonatkoztatási pont lehet egyfelől műfaji szabályok sorozata, másfelől a közvélemény. Ha pedig most visszacsatolunk a Foucault által is leírt szabályszerűségekhez, láthatjuk, hogy a levelek, naplók kapcsán is beszélhetünk ilyen műfaji vagy bizonyos, közmegegyezésen alapuló szabályokról. Ezek egy jelentős részét éppen a testiség állapotának, az egészségről szóló híradások, illetve a mindennapi élethelyzetek rögzítései, reflexiói, azaz az írás általi megörökítései, egyszersmind megelevenítései alkotják. Ismét megfogalmazhatjuk, hogy a levelekben, naplójegyzetekben a nyelv és a világ közötti viszonyrendszer, a finom, bonyolult hálóvá szövődő referendalitás a többi megszólalási lehetőségekben megta- pasztaltakhoz képest plasztikusabban, közvetlenebbül jelenik meg, sokkal inkább kitapintható.

A világreferencialitás, valószerűség és szövegvilág hármasa a levelekben és naplókban tehát koncentráltan és nyíltan tetten érhető. Szerb Antalnál az említett hármas funkció a legplauzibilisebben az élmény meghatározta mű- s világértésben és -értelmezésben jelenik meg, azaz az élményrelevanciájú szövegformálásban és világábrázolásban. Az élményről szóló legtöbb teoretikus fejtegetés a közvetlenség-megéltség-tartősság jelentésárnyalatai által véli leginkább megragadhatónak a fogalmat, melyhez rendszerint még hozzáveszik az intenzitás és a végtelenséggel való kapcsolat jellemzőit.62 Ezek a jellegzetességek - legfőképp a dilthey-i és a gundolfi hatástörténethez való kapcsolódás révén - Szerbnél is előbukkannak különböző kontextusokban. A közvetlenség pl. egy helyütt így: „A szépségélményt mint egyetlent, hol az ember közvetlenül szemléli az ideált, a vallási élet részévé kell tenni." Vagy másutt ily módon: „az igazi nő megőrzi azt a közvetlen, gondolaton inneni és gondolaton túli formáját az élményképességnek, melyet a Ráció nem zavar".63 A tartósság, maradandóság, súlyosság pedig így: „Ez a lány még nem találkozott szerelmesével (nem kell hogy ember legyen), az élménnyel, mely kikristályosítja a zűrös anyagot, melynek viharában elporlik minden nem-igazi, észből nőtt és halott, és csak az eleven marad meg, a kimondhatatlan".64 A megéltség, átélés momentuma is kitüntetett Szerbnél: „Orvosság: megértetni, illetve megéletni vele, hogy a piszkos dolgok nem olyan piszkosak, mint ő képzeli, hiszen minden dolog megtisztul az én átélésem tüzen keresztül, és bizonnyal az övén keresztül is, ha komolyan átéli, és nem frivolan, és nem kokott-oldalával." „De idealizálni nem tudtam, hitem nincs, és az élet is redukálódik ezáltal valamelyest: csak annyit élek át, amennyi az élményben közvetlenül adva van; perspektívák, mint hajdanán, nem nyílnak semerre sem."65 Az intenzitásra is többször reflektál a naplóíró az élmény kapcsán: „ha valakinek gyanús volna, akkor sem az élmény intenzitását kellene kétségbe vonnia, hanem mélységét és komolyságát". Az élménynek a végtelenséggel való kapcsolata pedig a következő módon jelenik meg az egyik bejegyzésben a lelkesedés, rajongás hívószavaira: „Már pedig a lelkesedés a szivárványhíd, mely véges ember-mivoltunkat a végtelen értékekkel összeköti; (...) valami örök szépségért rajongunk, és a szavunk elakad a közvetlen átélés mámorában"66. Láthatjuk, hogy Szerb Antal nagyon is aktív részese és alakítója annak a hatástörténetnek, amit legfőképp Wilhelm Dilthey és távolabbról Friedrich Gundolf neve fémjelez, és amelynek egyik legfőbb jellemzője, hogy az élményt - ahogy azt Szerb is írja - mint közvetlenül adottat fogja fel.

Csakhogy pontosan abban a naplóbejegyzésben, ahol ez az olyannyira híressé vált tétel megjelenik, olvasható - ráadásul épp a gondolat folytatásaként, mintegy kiegészítésként - az is, hogy „perspektívák, mint hajdanán, nem nyílnak semerre sem." És ez valamelyest elmozdulást jelent a dilthey-i koncepcióhoz képest, mégpedig annyiban, hogy Szerbnél az élmény immár nem feltétlen csupán a közvetlenül adottat jelenti, hanem magában foglalja a közvetetten megformáltat-megformálandót is. A perspektíva tudniillik feltételez egyfajta valódi távolságot a közvetlenül adottan meglévőtől, s ebben a távlatban a forma, a megfor99