Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Valastyán Tamás: Hogyan lehet valaki perzsa? (Szerb Antal naplóiról és leveleiről)
vékenységek (...), tehát a test és a mindennapok kapcsolatáról van itt szó"50. A levélíró a világnak-kitettségét fonja szöveggé, mondhatni, szétírja azt a határvonalat, mely „hagyományosan" az írható világ és, jobb szó híján, a valóság, kicsit jobb szó-konstrukcióval a még-le-nem-írt világ között húzódik. Ebben a kontextusban lehetőség adódik arra, hogy a levélíró a mindennapi élethelyzetekben jelenítse meg magát, pontosan azért, hogy önmagát másokhoz hasonlónak mutassa be, ezáltal pedig - hangzik Foucault érvelése - a létezés minőségére világítson rá. Ezen minőség kibontakoztatásában-láttatásában végül is lehetőség nyílik arra, hogy „másoknak ránk irányuló tekintete és önmagunknak önmagunkra irányuló tekintete találkozzék"51. Szerb valamennyi naplójában, tehát a cserkésznaplóban, a Feljegyzések és elmélkedések lapjain és a Napló jegyzetekben is releváns probléma, mi több, a feljegyzéseknek majdhogynem a legfőbb szervező ereje a sokféleség és az egység kapcsolatának tisztázása. A naplóhős „a pontos könyvelő buzgalmával" foglalja össze, raktározza el a vele történt eseményeket: „Összefoglalás. Hozzáfogok, nem nagy kedvvel, inkább a pontos könyvelő buzgalmával, hogy idei nyaramat leraktározzam."52 A dolgok s az események pontos regisztrálása mellett egyre inkább teret hódít az értelmezés és a lélekvizsgálat, azaz a történések rendszerezése, elrendezése, az én és világa közötti finomabb, bonyolultabb viszonylatokra való fókuszálás. Ezen közben történik többször is utalás a sokféleség és az egység kapcsolatának problémájára. Mindez hol úgy jelenik meg, hogy a naplóhős a probléma megoldásának lehetőségét az egység felé tolja el, mint pl. az 1920. május 21-i bejegyzésben a boldogság mibenlétén morfondírozva: „Minden boldogság tetőfoka az egyesülés az Eggyel, a dolgok sokféleségének az eltűnése. (...) Mi az élet? A dolgok sokfélesége. Hogy akármennyim van, megszámlálhatatlanul több, amim nincsen. Hogy akármilyen jól történt valami, százszor jobban is történhetett volna. A dolgok sokfélesége szemben áll velünk (...). Tehát a boldogság a sokféleség negatívuma: kisebb fokban az egyszerűség, nagyobb fokban a Boldogság an sich az Egy."53 Hol pedig úgy, hogy a megoldás lehetősége a Mannigfaltigkeit, sokrétűség oldalán tűnik fel, egyfajta vigasztalásként. Erről tanúskodik az 1923. XII. 4-i naplófeljegyzés egy részlete: „De addig is: a szenvedést nem szabad levetni akarni, hanem a létfenntartás narkotikumot követel; illúziókat és »wer edel ist, erfüllt sich nur im Bild« [Aki nemes, az csak képletesen teljesíti be magát], szimbolikus teljesedést. Beszéltem a dolgok Mannigfaltigkeitjében rejlő vigasztalásról."54 Egység és sokféleség ugyanakkor egymást feltételezve, azonos körbe vonva is megjelenik - úgy tehát, hogy nem tolódik el egyik irányba sem kettejük folytonos küzdelmének lehetséges szaturációs pontja -, és ez lenne az 1924. III. 5-i bejegyzés szerint a scienza nuova. „Még nem tudom tudatosítani magamban a scienza nuovát, mely aznap született bennem." A scienza nuova a nap és a bejegyzés kontextusát tekintve lehet egyrészt a felfedezett erotika tisztasága és intenzitása, másrészt egyfajta, leginkább mágikus idealista vonásokkal jellemezhető megváltástan, valamint, harmadrészt, a lét határtalan transzcendentalitása: „valami értelmevesztett korlátlanság, lehetőségek minden szelekció nélkül. És jó így, ha a lehetőségek megvalósulnak. Ez a kísértet-históriák kora, mert minden lehetséges és megokolatlan, a mágikus idealizmus kora, mert minden azon múlik, hogy tudom világomat a magam képére átváltani, hogyan tudom megtalálni a szálakat, melyekkel a dolgok az éggel összefüggenek."55 A levélben az önmagunkhoz való, illetve a másikhoz, a világhoz való viszony a naplóhoz képest mintegy védtelenebből, törékenyebben, egyszersmind e védtelenséget és törékenységet őszintén és játékosan felvállalva alakul és tematizálódik. Mindez elsősorban abból adódik, hogy az, amit megélünk, gondolunk és írunk, a másik tekintete előtt éled újra, formálódik. A naplóhoz hasonlatosan tehát a levelezés során is introspekció zajlik (mind a címzettnél, mind az írónál), azzal a különbséggel, hogy a levél kapcsán kevésbé önfeltárást kell a szón érteni, mint inkább „a másik ember számomra történő megnyílását"56. Szerb a következőket írja 1923. szeptember 18-án Lakner Klárának, nagy szerelmének, későbbi fe97
