Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Valastyán Tamás: Hogyan lehet valaki perzsa? (Szerb Antal naplóiról és leveleiről)

és a levelezés egyszerre magányos és társias diskurzusáról írja továbbá Foucault, hogy az írás (és persze ezzel együtt az olvasás) e diskurzustípusokban kiemelten fontos, „ctho- poiétikus funkcióba kerül: az igazság éthosszá történő transzformációjában játszik irányító szerepet"45. Azaz nem más múlik rajtuk (pontosabban: rajtuk is), mint hogy az igazság plasztikusan beépül-e, beleszervesül-e a magatartásformákba, viselkedésmintákba, melyek aztán kultúraként válhatnak mindnyájunk számára közössé (a nyugati féltekén). Foucault reflexiói az európai kultúra történetiségének egészében és fényében fogalmazódnak meg, mint írja: a vizsgálódás arra irányul, „miképpen volt jelen a görög-római kultúrában, a római császárság első két évszázadában az egzisztencia esztétikája, az önmagunk és mások kormányzásának tematikája"46. A levelezésben és a naplófeljegyzésekben - Foucault napló helyett a hüpomnéinata formájáról és módszeréről beszél, amely „számadási könyvet, közügyekről készült regisztert vagy emlékeztetőül szolgáló egyéni feljegyzést" jelent, egyszóval „az olvasott, hallott és gondolt dolgok materiális emlékét"47, a naplóforma quasi előzményét -, nos a francia filozófus szerint a levélben és a naplóban egyrészt életgyakorlatról, másrészt nyelvi transzformációról van szó. Az írás és az olvasás tevékenységének szétvá- laszthatatlan összekapcsolódása ily módon mindkét megszólalási típusban releváns. „Azt a kényszerítő erőt, melyet a viselkedés során a másik ember jelent a számunkra, a lélek belső rezzenéseiben az írás kelti", „az írás olyan, mint egy próbatétel, hőstett vagy szembesítés: a gondolkodás minden mozzanatát napfényre hozza és bevilágít a lélek legrejtettebb zugaiba is".48 Az olvasás pedig mintegy segít (meg)látni e zugokat, az ott észrevett momentumokat, dolgokat, összefüggéseket értelmezni. Mind a hüpomnémata gyakorlatában, mind a levelezés folyamán a diskurzus szubjektivizálódása teremti meg az önmagaság konstitúciójának a lehetőségét. Csak míg a hüpomnémata-írás során az önmagaság konstituálódása (ön)uraltan, zártan, a lélek rejtve maradt mozgásait mind száműzve kristályosodik ki, addig a levelezésben a levelező társ jelenléte, a neki s általa nyújtott tanácsok, a vele megosztott vélemények hatástörténései révén az önmagaság konstitúciója nyíltan, a másik tekintete előtt megy végbe. A levél- s a naplóírás gyakorlata a szubjektum szintjén és a közösség vonatkozásában egyaránt változásokat idéz elő, interaktív cselekvési mód, amely egyebek mellett az olvasást, újraolvasást, meditációt, az önmagunkkal és a másokkal folytatott beszélgetést, az írást, a felülírást, az újraírást foglalja magában, tehát egy nagyon rétegzett, bonyolult kombinációs tevékenységet jelent, amely révén a metafizikai hagyományt olyannyira meghatározó belső és külső dichotómiája is átalakul, módosulásokon megy keresztül. Ezt csupán azért említem meg, hogy azt szintén láthassuk, hova elhat, meddig terjedhet a napló s a levél dialogikus-monologikus ereje.

Ettől az átrendeződéstől sem független az, ahogyan a levelezés és a naplóvezetés diskurzusában egyszerre csak lehetővé válik önmagunk s környező világunk, illetve a világunkhoz való viszonyunk szemlélése. A naplóvezetés során a par excellence különbözőség, szétszórtság és szétszóródás, illetve a rendezettség, elrendezés és súlyozás váltakozó játéka zajlik. Ugyanis ha nem készítünk folyamatosan feljegyzéseket a látott, hallott, olvasott s megélt dolgokról és eseményekről, azaz ha nem gyűjtjük egybe a végtelenül áradó és zajló világ számunkra fontos momentumait, akkor „a lélek nyugtalansága és háborgása, a figyelem ingadozása, a vélemények és a szándékok sűrű váltogatása" lesz úrrá rajtunk, „aminek következtében az ember törékennyé válik minden lehetséges eseménnyel szemben." A naplóvezetés tehát a lélek szétforgácsolódását, szétszóródását akadályozza meg oly módon, hogy maga épp a sokféleség jegyében születik, hisz a napló nem más, „mint eredetileg össze nem tartozó dolgok egybegyűjtésének szabályozott és önkényes gyakorlata, heterogén elemek válogatása".49

Foucault a levelezés kapcsán két momentumot nevez meg, amely az önmagaság és a világ közti viszony szempontjából fontos: „Az egyik a lélek és a test egymásra hatása (nem is annyira a tettek, mint inkább a benyomások, impressziók), a másik pedig a szabadidős te96