Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Valastyán Tamás: Hogyan lehet valaki perzsa? (Szerb Antal naplóiról és leveleiről)

ban.24 Persze ahhoz, hogy Sloterdijk ilyen hatalmas merítést tehessen, számos megszorítás szükségeltetik, pl. az, hogy a könyveket is egyfajta postai küldeményeknek tartsa, Jean Pault idézve „barátokhoz intézett hosszabb leveleknek" tekintse. Az így körvonalazódó kontextusban aztán már valóban értelmezheti humanista gyökerű kultúránkat a levelezés metaforikájának, azaz a szövegek írása, továbbítása és fogadása/olvasása turbulens folyamatának mintájára. A nagy trouvaille a következő: „a szerzők vállalkoznak arra a kalandra, hogy ismeretlen barátaikhoz intézett leveleiket útnak indítsák. Ha a görög filozófia nem lett volna szállítható papirusztekercsekre kódolva, akkor azok a küldemények, melyeket hagyománynak nevezünk, soha nem lettek volna elpostázhatok. Ámde ha nem lettek volna a görög lektorok, akik segítettek a rómaiaknak megfejteni a Görögországból érkezett levelek tartalmát, akkor ezek a rómaiak sem tudtak volna barátságot kötni az írások feladóival. A távbarátságnak tehát mindkettőre szüksége van: a levelekre ugyanúgy, mint kézbesítőikre vagy értelmezőikre. Ha pedig e levelek római olvasói nem mutattak volna készséget arra, hogy megbarátkozzanak a görögök messziről érkezett küldeményeivel, akkor nem lettek volna befogadók; és ha a rómaiak a maguk kitűnő fogadókészségével nem szálltak volna be a játékba, akkor a görög küldemények soha nem jutottak volna el a nyugat-európai térségbe, amelyet még ma is napjaink humanista elkötelezettségű olvasói laknak".23

Ebből a gondolatsorból számos következtetés levonható a levél, levelezés átfogóbb ismérveit illetően. Rögtön pl. az, hogy szellemi kultúránk léte mily mértékben függ anyagi természetű, s persze fatális véletlenek diktálta dolgoktól (lásd: a szellemi javak papirusztekercsekre történő kódolását-kódoltságát és e javak bonyolult áramú dekódolását, illetve a tekercsek szállítását-szállíthatóságát). Ez a függés, a szellem anyagra való felfüggesztése, ráakasztása - mint láthattuk - a levelezés vonatkozásában különösen is igaz. Azonban beszélhetünk egy másik konzekvenciáról is: az írás, továbbítás, fogadás/olvasás turbulenciájára, egymást keresztező, áthúzó, felülíró mozgására gondolok, végtére is az egész európai írásos kultúrát éltető, értelmező hagyományainkat elevenítő erejére. S íme: a levelek vonatkozásában mindez koncentráltan megtapasztalható. Arról az alapvető hermeneutikai szituációról van szó, melyben a szerzőt, a gondolkodó, érző-érzékelő, önmagát önmaga s a másik által meghatározó vagy épp aláásó szubjektumot, a létét folytonosan s mániákusan rovásai tükrében fürkésző embert láthatjuk fenségességében és esetlegességében egyaránt. A levél fókuszában és közvetlenebbül képes megmutatni, hogy az ember egyként magányosan és társiasan létező lény, egyszerre, e kettősséget önmagában hordozva, önmaga hasadtságában reflektálva író egzisztencia.26 Maga a forma ad minderre lehetőséget. A rejtekezés és a nyílt színvallás lehetőségét magában foglaló plauzibilitás és pluralizmus. A játszi tűnékenység és a nyomhagyás oly kétes, mégis megvalósítható posszibilitása. Hogy a szubjektum egyaránt lehet is és nem is lehet. Van is és nincs is. „Hogyan lehet valaki perzsa?" - kérdezi kétszer is egyszerre ironikusan, humorosan és reflektáltan Montesquieu Perzsa levelek)6re utalva Szerb barátjának, Dionis Pippidinek írt leveleiben.27 Tudniillik Londonban Szerb találkozik perzsákkal (köztük egy költővel), akik egyből beindítják irodalmi emlékezetét és fantáziáját. Ráadásul a Perzsa levelek épp azon részletét idézi meg az író, ami témánk (a levél általi jelenlét és eltűnés) szempontjából is számottevő. A XXX. levélben ugyanis az egyik szereplő, Rika elmeséli, hogy a párizsiak mennyire kíváncsiak tudnak lenni, „a különcködésig kíváncsiak". S hogy ő, az idegen messzeségből hozott egzotikumával, arcformájával, ruházatával mily fokozottan kerül az érdeklődés centrumába. Az idegenség és az önazonosság metszetével létrejött középpontba, szubjektív mivoltának mintegy a teljességébe: „nem hittem, hogy ilyen érdekes és ritka ember vagyok, s noha nagyon jó véleményem van saját magamról, sosem képzeltem volna, hogy így földúljam egy nagyváros nyugalmát". Ám aminthogy leveszi perzsa ruháit és európait ölt, megszabadulván tehát „minden idegen dísztől", Rika egyből elveszít minden figyelmet 92