Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Valastyán Tamás: Hogyan lehet valaki perzsa? (Szerb Antal naplóiról és leveleiről)

(jobban) áttetszik a lélek, miként az egymáshoz írt levelek ívén mindújra szépen és őszintén kirajzolódhat a lélektől-lélekig útja.

Ha az európai levelezéskultúra és naplóírási hagyomány némely aspektusát röviden szemügyre vesszük, jól láthatóvá válik, hogy Szerb naplói és levelei milyen plasztikusan s reflektáltál! ágyazódnak be e kulturális tradícióba. Az alábbiakban mindenekelőtt azt vizsgálom meg, hogy egyfelől a részben görög-keresztény eredőjű kultúránk mibenlétének, e kultúra kontinuus és diszkontinuus természetének megértésekor-értelmezésekor a levél s a napló milyen segítségünkre lehet, másfelől a valóság/valószerúség versus levél- s naplóvilág milyen viszonyban van egymással. A két aspektus egyik lehetséges érintkezési pontja - Szerb Antal esetében pedig különösen is - az élmémjszcrűscg problémája, pontosabban az élményrelevanciájú szövegformálás és világábrázolás mikéntje, illetve az író műveltségének s teremtő érzékenységének az európai humanista tradíciójú kultúrába, kulturáltságba való beágyazottsága.

A Szerb Antal válogatott levelei című kötet sajnos csak részben tud igazi levél-élményt nyújtani, hiszen hiányoznak a könyvből a Szerbhez írt válasz-levelek vagy épp válaszra invitáló küldemények. Ennek legfőbb oka - mint a könyv szerkesztőjének előszavából kiderül - az író hanyagsága, pontosabban nemtörődömsége az utókorral szemben, merthogy nem őrizte meg a hozzá írt leveleket. így aztán nem nyílik mód annak a gazdag lelkiszellemi baráti kapcsolatrendszernek a teljes rekonstruálására, ami a publikált levelekből is kiviláglik. Talán a levelezés máskülönben olyannyira inspiráló játékos esetlegessége, a pillanatnyi érzéseknek vagy épp felrémlő gondolatoknak a futó lejegyzése zavarta, a nyomhagyás e léha, bizonytalan volta, az egzisztenciális esetlegességnek ama nagyszabású monstruozitása, amit Babits oly megkapó egyszerűségbe hajlított tömény poétikummal épp a levél-metaforika révén fejezett ki híres versében: „Más voltál ott is! más táj, messzebb útak / voltak még amik rajtad áthúzódtak / s csak posta tudtál lenni és meder". Ugyanakkor Szerbet vonzotta a sokrétűségnek, a naplókban többször is említett Mannigfaltigkeitnak e műfaj kínálta lehetősége: „Nagyon sokféle vagyok, mint mindenki, és a levélben az ember tetszés szerint választhatja meg az attitűdjeit" - írta Szentkuthy Miklósnak Párizsból 1930. április 17-én.20 A levél a könnyed társalgásnak, a conversntimmak és a fajsúlyos dolgoknak egyként képes a foglalata lenni, mi több, úgy, hogy mindez ugyanabban a levélben valósulhat meg. Feltehetően ezzel is szimpatizált Szerb. A posta barátságokat tud fenntartani („Magdám, hitte volna és hittem volna, (...) hogy egy barátság, amit a posta tart fenn, annyi országokon át és olyan kevés emlékkel, az ember legmeg- hittebb kincse lehessen?"2'), miként az ismeretlenség, a titokzatosság, a félreérthetőség is bele van kódolva a levélíró s a küldemény sorsába („Igen, buta érzés lehet valakinek vigasztaló leveleket írni távoli magányába, és azután rájönni, hogy állapota mindennek nevezhető, csak magányosnak nem; de ez már a levélírók örök sorsa gyorsan változó világunkban."22). Nóta bene: a levél a hiány, a kiszámíthatatlanság és a megvalósulás pillanatba oltott s ott tovább lebegtetett lehetősége. A mű és az élet formába növésének sérülékeny folyamatát a levél teljes tisztaságában és törékenységében képes visszaadni.23

A levelezéskultúra (úgy is mint hagyomány és úgy is mint effektiv írásos tevékenység, folyamatos önművelési processzus) mibenléte évezredes történetéhez nem csupán maga a levél (levélforma) tartozik hozzá, hanem a levél útja is. Az a levelezéshez szorosan kötődő hiány és sokszor kifürkészhetetlen és általunk uralhatalan távolság, ami úgy teremtődik, hogy már megírtuk a levelet, de még nem olvassák azt. Peter Sloterdijk, napjaink egyik legellentmondásosabb megítélésű filozófusa, közéleti szereplője pl. egyenesen ebből a hiányból és előre láthatatlan, kiszámíthatatlan távolságból próbálja értelmezni az egész írásos kultúrát: „Az írásos kultúra játékszabályaihoz hozzátartozik, hogy a feladók nem láthatják előre tényleges címzettjeiket" - írja híres-hírhedt, 1999-es elmaui beszédében, Martin Heidegger humanizmus-levelére adott/küldött, Az emberkert szabályai című válaszá91