Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Valastyán Tamás: Hogyan lehet valaki perzsa? (Szerb Antal naplóiról és leveleiről)
kus, máskor önkritikus-aggódó - megnyilatkozás olvasható erről. 1932 januárjában írja egyik barátjának: „Az egyetlen dolog, ami marad még a világon, hogy olvastam valaha"7. Pár évvel később, szintén Pippidinek írja írás és olvasás összefüggéséről: „Egyébként mi ketten mindig is tudtuk, hogy írni annyi, mint ürügyet találni az olvasáshoz"8. Ugyanakkor az olvasás életében betöltött szerepének árnyoldalai is foglalkoztatják. Aggodalommal vegyes önsajnálattal jegyzi meg az élet más lehetőségeinek eltékozlását látva egyik fiatalkori szerelmének: „vajon megérdemlem, könyvekből sarjadó, könyvekből élő ember, a fiatalságomat? Nem fogom egyszer nagyon megbánni, hogy úgy szerettem olvasni és elsüllyedve, félálomban ülni a karosszékemben?"9 Az ezekből az önkritikus-aggodalmaskodó megjegyzésekből elővilágló, az életet az olvasástól mintegy féltő szemlélet - amely szerint tehát az olvasás úgy jelenik meg, mint ami elorozza az egyéntől az élet kínálta más lehetőségeket - persze eltörpül az olyan megjegyzések által jellemezhető szemlélet mellett, amelyek az irodalmat mint életfunkciót mutatják be. PL: „számomra az irodalom nemcsak művészet és tudomány, hanem elsősorban életfunkció, mint a táplálkozás"10.1924. április 8-án pedig a következőket jegyzi fel „napló-theóriájáról": „Mégis írok, dacára bokros elfoglaltságaimnak, csak hogy bebizonyítsam napló-theóriám igaz voltát: az ember ír, ha életérzete növekszik."11 A könyvekből sarjadó és élő ember számára az írás és olvasás hermeneutikai s egzisztenciális körei folytonosan egymásba gyűrűznek, interferenciálisan mintegy felerősítik egymást. Ily módon az írás és az olvasás több, mint jelek folyamatos teremtése és egyszerű dekódolása, nóta bene egy sajátos életforma egymást kiegészítő és árnyaló összetevői, egy olyan életformáé, amit Szerb egy helyütt könyvembernek nevez.12 A könyvember számára az igazi világ a könyvtár, eszménye az erudíció, az olvasottság. Ez, mondjuk, Goethe műveltség-fogalmához képest alacsonyabban szárnyaló, megfoghatóbb ideál, ahogy Szerb fogalmaz, „nem akarja átformálni az ember személyiségét", célja pusztán „egy végtelen kíváncsiság kielégítése". Megengedőbb is talán a goethei Bildungnál, hiszen „jobban kifejezésre juttatja a kultúra játékjellegét (...), és mégis sértetlenül őrzi a nagy humanista hagyományokat".13 Szerb életformájának gondolati érzékenységében és érzékeny gondolatiságában játék és humanizmus egymást tápláló, korrelativ fogalmak, az előbbi olykori szertelenségét s frivolitását kiigazítja az utóbbi komolysága, valamint a humanizmusra jellemző helyenkénti terméketlen metafizikai rigorozitást visszalendíti a játék fesztelensége. A Hétköznapok és csodák legelején pl. így határozza meg a regényolvasást: „Valaki leül vagy lefekszik egy lehetőleg zavartalan helyre és papírra vetett jelek segítségével tudomásul vesz bizonyos sablon szerint lebonyolódó történeteket, melyekről tudja, hogy ekjüktől végig hazugságok. Közben esetleg hagyja, hogy kifussák a tej vagy elmúljék a randevú ideje."14 Mindezt egy olyan zseniális esszéfolyam humoros-ironikus hangütéseként olvashatjuk, melyben Szerb a modern regény szervező elveiként egyebek mellett a csodálatos valóságot, a valóságos csodát, az egyes embernek, a modern személyiségnek önnön világához fűződő viszonyát, illetve a „meghatározhatatlan vitális szabadságot" mutatja be, tehát alapvetően egy humanista literátor érzékenysége kiválasztotta elveket és értékeket. Az olvasás persze nem pusztán jelek egyszerű dekódolása. Ennyiben Hegelnek feltehetően kevéssé van igaza, amikor az olvasást - a képszerű képzelethez képest - pusztán egy percipiáló-felfogó művelethez hasonlítja: „Amikor látjuk a betűket, amelyek nyelvi hangok jelei, látásukra nyomban megértjük az olvasottat, anélkül, hogy hallanunk kellene a hangokat". Ez természetesen önmagában igaz, a gond csak az, hogy Hegel mindezt a képszerű képzelettel állítja szembe, mondván, „olvasáskor közvetlenül megértem a jelentést", míg a képzelet esetében többről, többletről van szó, „a megértett objektum szemlélete" is társul a megértési folyamathoz. Holott olvasás és képzelet egymást involváló fogalmak, kettejük ilyetén kijátszása egymás ellenében terméketlennek bizonyul. Az olvasás mondhatni a (költői) képzelet ritmikus szabályozottsága - amennyiben jelértelmezés. Sőt, az ol89
