Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Füzi László: Maszkok, terek...

S megelégeltem mindennapi módját. - Ahogy ráköszönök hirtelenekre; ahogy azt mondom: kiil-mázát leszedve látod, ugyanazt - és mióta! - mondják

esszéírók és filozófusok, megelégeltem a határozósdit, a csak „felőlit", a nagyon „alólit", mikor az „érdemi" tgi/ nem jutott

arra, hogy azt mondhatnád, foganatja van, és előbb fognak a daganatra panaceát - bár átmenet! - találni, mint hogy oly emberlénnyé tudna válni az

emberlény, ahogy megkövetelné embertársától, s ne örökre mellé kacsintana a.. .mondtam, „érdemi"; s „rész " és „egész" - rá kell légy inteni.

Marad megint a rádgyötört gyakorlat, a másoké, vagy plasztilin a korlát, de be nem rogyhat, de le nem omolhat, s csak üres mederben bonthatsz vitorlát,

és ahogy úgy lehet: „minden hasonlat", vagy minden eset rendszerezhető egyediség, átfordul a tető, az ember-se-kell-hozzá lábnyomoknak

gyűjtője lesz, trükk film, és nincs alatta egy gekkó, egy árva tengeri ördög, égi/ kacsacsőrű - s ezért kell rakatra elfogadnod, s mind, amiből kitörnöd

módod nincs, ellenjáték, mit koholni kellene eleve, nincs remete zug esély, s hogy illenél oda te, ám hogy nyüzsgésundorba belehalni -?

A verset - merthogy megszerettem - mindenkinek, aki betért a szerkesztőségbe, felolvastam. Mind a tíz gépelt oldalt, s megkérdeztem, hogy ki írta a verset. A válaszok döntő többségében Kosztolányi Dezső neve hangzott el. Elgondolkodva ezen, legalábbis szembetűnő, hogy minden új jelenséget szeretünk klasszikus, a gondolkodásunkban önmaguknak már biztos helyet kivívott értékekhez kapcsolni. A másik szem11