Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Fried István: A haldokló (halódó) európaiak
bomlások, területi átrendeződések, messze nem önkéntes migrációk színhelye lett. A XX. század roppant szenvedéseket zúdított az Európa által elfelejtett aromunokra, akik nem számíthattak külső segítségre, a jobb érzésű közvélemények (nincs belőlük sok) tiltakozó akcióira. Érdemes Gauss elbeszélését majdnem szó szerint idézni: az aromunok sorsa a kényszerűség, az üldöztetés, a halál. Áttelepítésben lett részük, hivatalosan űj nevet kaptak, nyel- vüket nyilvánosan nem használhatták, sok falujukat elpusztították, és tanítóik, lelkészeik, értelmiségijeik százait bebörtönözték, lágerekbe hurcolták, távoli szigetekre deportálták. Az aromunok helyzete Bulgáriában és Görögországban volt a legsúlyosabb, Gauss stúdiumain alapuló helyzetleírása a leginkább a följebb megnevezett országokra vonatkozik. Gauss éppen nem mellékesen említi meg, hogy az aromunoktól idegen maradt a nemzetállami gondolat, a Balkánon szétszórva élve, kereskedőként működve vagy éppen a nagy tereken át terelgetve nyájukat, a határok és a határ által való meghatározottságok érzése-tudata nem vagy alig érintette meg őket, éppen akkor, amikor Törökország európai területei túlnyomó részének elvesztését követőleg a nemzeti államok között szinte átjárha- tatlan határok kezdtek meghúzódni. Ezekben az új államokban létezésük lényege, a mobilitás szenvedett helyrehozhatatlan kárt, hiszen az aromunok észak-déli vándorlása, illetőleg a kereskedői útvonalakon haladás a határok miatt lehetetlenült el, és - nem mellékesen- gátak épültek a szétszórtan élő aromunok közé. Emellett - fogalmaz igen határozottan Gauss - a nemzeti államok akadályozták a javak és a gondolatok szabad áramlását. Amit számukra, ortodox keresztények számára az iszlám állam biztosított, azt az új - keresztény- államok megtagadták, teszi hozzá a szerző. Amit mainapság az aromunok igényelnek az Európai Uniótól, nem több (és nem is kevesebb), mint az és annyi, amennyit a XX. század elején az Európából kiszorításra ítélt oszmán hatalomtól már megkaptak. Keserű kitérő, nemcsak aromun tárgyú olvasmányokra (és tapasztalatokra építve): az üldöztetés, a fenyegetettség, a létezésben gátoltság egyként nyomorítja az üldözőket és az üldözötteket, ez utóbbiakban az erdélyi magyar gondolkodásból ismerős „nem lehet" magatartásának megideologizálását segít megformálódni, és ezt mintegy kiegyenlítendő a múltba fordulás és önmagába zárkózottság hamis alternatívájához járul hozzá. Az előbbiekben a nemzeti narratíva szelídebb változata torzul fensőbbségtudattá, nemzeti megalo- mániává; az üldözöttség-érzet (volt róla szó), az ostromlottság-képzet kölcsönös előítéletek és félelmek forrása lesz vagy lehet, támadó-védekező mechanizmusok következtében állandósul a bizalmatlanság, a konfrontáció, amely a többségi nemzet részéről végső esetben népirtáshoz vezet(het). Megszenvedi ezt a nép, az irodalom, a történetírás, a nyelvészet, önmagától elidegenedhet az egyes ember, társadalmi-országnyi méretűvé válik a tudat-/ az én-hasadtság. A XX. század Európája nemigen lehet büszke arra, hogy megőrizné védtelen(né lett) népek kultúráinak emlékeit; ha csak a Kárpát-medencében maradunk, tanúi lehettünk annak, miként számolódott föl (ezt már múlt időben írhatjuk) a szepességi németek, a cip- szerek művelődése, miként tűnik el fokozatosan az erdélyi szászok városteremtő kultúrája; miként írhatjuk le Erzsébetváros és Szamosújvár örményeit az erdélyi sokféleség népei közül; miként fogyatkozik (más okból) a mai Burgenland magyarsága - és a riasztó romániai statisztikák miként adnak hírt a magyar (ajkú) népesség fogyásáról. Térjünk azonban vissza a följebb épp csak megemlített tételhez: a kölcsönös bizalmatlanság szülte állandó feszültségben-léthez. Ahhoz az állapothoz, amely a nemzetegyéniség vagy népszemélyiség torzulását idézi/idézheti elő, minek következtében elvész a dialógus esélye, s a nem szűnő manipulativ akciók tartják napirenden a szembenállást. Valamint a „gyanú hermeneutiká"-ját. Míg többségi részről a nemzeti lét biztosítását a leginkább úgy tudják elképzelni, hogy asszimilálják, nyelvileg-kulturálisan, esetleg fizikailag megsemmisítik a kisebbséget, s olykor kizárólag a külső politikai konstelláció miatt szünetelnek a nyíltan agresszív törekvések a kisebbség jogainak megnyirbálására, felfüggeszté58
