Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 6. szám - A. Gergely András: Ájulattól hökkenésig (Alkalmi könyvismertetések)

ellenségfogalmak, a lélek és a szellem kihívó harca, a férfi és a nő őserejű princípiumának harmóniája, tisztátalanság és eszmény, élő és holt - sokféle kulturális örökség együttes jelenlétéről vall az alkímia szimbólumrendszerének kusza erdeje, amelyben a jelképek „konkrét kultúráktól független, egyetemes jelentéssel is bírnak", s e szimbólumrendszerben szinte nem található egyetlen olyan elem sem, amely valamilyen formában ne lenne fellelhető számos más kultúra ezoterikus tanaiban". Az alkímia víziói „csakúgy, mint más ősi ezoterikus rendszer jelképei, egy bizonyos szinten az emberiség »közös víziójaként« foghatók fel. Csakhogy e közös kincsnek a különféle darabjai az adott helyen és időben, az adott kultúrában már speciális jelentéstartalmat kapnak. Vagy pontosabban: az egymástól eltérő kultúrákban a közös gyökerű, egyetemes emberi jelentésre egy azt némiképp módosító másodjelentés épül rá, /.../ elfedve és némileg megváltoztatva az alapjelentést". Emitt eurázsiai vallások, amott sámánizmus, megint másutt szinkretizmus vagy pszichedelikus képzetek rendszere ad kulturális testet egy-egy lélektanilag is megnevezhető jelenségnek, s ezáltal egyfajta feloldást is kínál a felhasznált lelki komplexusok ereje, hatása, vagy épp egyes jelentéseinek megjelenítése révén.

Jelentések és víziók, rítus és pszichedelikum, hangulati állapotváltozás és kockázatkereső izgalomvadászat a kulcsszavai annak a kötetnek is, amely kevéssé henceghet a kutatástörténet évezredeivel, de annál inkább az alapremények aprócska esélyeivel: talán sikerül megismerni, megérteni és mentalitás-szinten kezelni is azt az ifjúsági szubkultúrát, amely a „party-zene" nyilvános helyein is drogfogyasztással és másállapot-kereséssel (avagy „magasabb szenzoros élménykereséssel") teljesíti ki vagy kompenzálja a hétköznapi lét önértékelési ritmusait. Dcmctrovics Zsolt könyve, amelyet a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet kutatásainak körében indult sorozat első köteteként olvashatunk, Droghasználat Magyarország táncos szórakozóhelyein címmel szintúgy a L'Harmattannál jelent meg, mint Laczkó könyve, s a két kötet analógiába illeszkedik azon a szinten, amit a depresszió, a kábulat és szédület mesterséges előidézése terén Demetrovics mond, meg amit Széchenyi esetében olvastunk: nem maga a helyszín, a diéta vagy a „drog-diszkó" tölt be deviáns „oki funkciót" az események alakulásában, hanem a szélesebb kulturális és történeti trendbe illeszkedő magatartások lelnek rá az izgalmi állapotot ígérő helyszínekre. A szórakozóhelyek „sokkal inkább terei, mint okai a droghasználatnak, s ennek megfelelően esetleges felelősségre vonásuk, stigmati- zálásuk a kívánttal ellentétes hatáshoz vezethet" - miként ezt Széchenyi ájulása esetében és döblingi sorsában beteljesedni láttuk. Demetrovics könyvében, mint Farkas Attiláéban is az a fő sajátosság, hogy súlyos mennyiségű adat-anyagra épül (melyet közöl is), de szempontja antropológiai, vagyis a tárgyalt jelenségek a kultúra totalitásában, relatív teljességében jelennek meg az elemzés és értelmezés során: Farkas az alkímia kémiájától a szimbolikus tartalmakig vezeti belső ívét (vagy műve hullámvonalait), Demetrovics pedig a szociodemográfiai adatoktól és szabadidős elfoglaltság-mutatóktól a hallucinogének és stimulánsok szórakozással összefüggő, életmód- és értékrend-alakító momentumait követi végig a személyiségpszichológiai jellemzőkig és rekreációs formákig. A táncos szórakozóhely, mint a rendszer- váltást követő életút-keresési alternatívák egyik hétköznapi helyszíne, magában a szórakozás módjában, a környezet és a zene komplexitásában kétszer-háromszor erőteljes- ebben kínálja a drogfogyasztás hangulatszabályozó módjainak elérhetőségét, a kockázatkeresés és révület élményét, a szenzoros élménykeresés biztosítottságát. A kortárs drog- és party-zenei elemzések többsége a droghasználatot szubkulturális jelenségként, pénzzel könnyedén megszerezhető öröm- és kielégülés-formaként értelmezi, egyúttal a techno, acid, house, rave, jungle, goa zenei irányzatok sikerágazataként mutatja be, mivel „a szintetikus drogok ilyen értelemben a szórakozás kiegészítőivé, valamiféle katalizátorává válnak, hasonló módon, mint ahogy korábban a rockzene a sör fogyasztásával vagy a pszichedelikus zenei irányzatok az LSD használatával asszociálodtak" (130-131. old.). Megfogalmazza ugyanakkor egyfelől azt is, hogy a média, a reklámok, filmek és kortárs értékrend által sugall t életstílus-elemek összefüggése a devianciával korántsem olyan egyértelmű, „sokkal in98