Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Fried István: A haldokló (halódó) európaiak
nem tudta, valójában hányán vannak, mivel bárhol élnek is, szinte sehol nem ismerik el őket kisebbségként (Minderheit). Azt írja a szerző, hogy fél millióra rúg a számuk, akik valaha az egész Balkánt benépesítették, és még ma is nagyobb számban élnek Görögországban, Macedóniában, Albániában és Romániában, ennél kevesebben Szerbiában és Bulgáriában, de szétszórtan az egész kontinensen. Egyedül Macedónia, ez a fiatal ország, jegyzi meg Gauss, amely késznek mutatkozott, hogy elismerje az aromunok népcsoport-státusát (im Status einer Volksgruppe anzuerkennen). Mindazonáltal aromun (származású?) személyiségek között akad görög miniszter, szerb akadémikus, bolgár állami díjas, albán népi hős (Voldsheld), román labdarúgó-sztár és bécsi bankigazgató. Csak senki nem akart róla tudni, vagy nemigen óhajtották hangsúlyozni. Netán maguk sem tudtak erről. Vagy, mint George Hagi (így olvasom a könyvben), nyilvánosan csak nagyon későn mondták el. Minthogy az aromunok, akik a középkori adatok szerint igen gazdagok voltak, és magasfokú kultúrával rendelkeztek, és akik évszázadokon keresztül az európai kereskedelem számára nélkülözhetetlen népcsoportként számítottak, valamint akik hozzájárulását a balkáni emancipációs mozgalmakhoz aligha lehet eléggé megbecsülni, a 20. századra (s most szabadon tolmácsolok, de a lényeget illetően híven) periféria-létre sodródtak. A középkorban ugyan nem dominálták a földközi-tengeri textilkereskedelmet, ámde nélkülük, a gyapjú szállítói, a kereskedők nélkül elképzelhetetlen lett volna. Gazdaságtörténészek igazolták, miszerint az aromunok kereskedelmi kapcsolatai már a korai újkorban egészen Eszak-Európáig terjedtek. Egyik központjukban, Moschopolisban, amelynek romjai a mai Albániában lelhetők föl, kereskedők és utazók adtak egymásnak találkozót, jöttek Szerbiából, Görögországból, Magyarországból, Szíriából, Velencéből, Levantéból, a brit szigetekről és Franciaországból, és messze vitték a nyomdájáról és hatalmas könyvtáráról nevezetes város hírét-nevét. A beszámoló egy későbbi helyéről írom ide, hogy az aromunok (amely elnevezés Gustav Weigand, 19. századi utazó-kutató kétkötetes könyvéből származik) elnevezése országonként, nyelvenként változik, ön-elnevezésük: armäni (ennek németes formája az aromun), Macedóniában ma is így hívják őket, s mind az ön-elnevezés, mind Weigandé azt sugallja, hogy a román nyelvcsaládhoz tartoznak. Mindazonáltal az albánoknál remeri, a görögöknél vlachok, a szerbeknél vlassok, de cobané, macedoneni, kucov- lachok vagy cincárok elnevezésre is hallgatnak. Az oszmánok birodalmában helyenként autonómiával bírtak, s a szultán által engedélyezett kereteken belül saját törvényeik szerint élték életüket. Igaz, településeik szétszórtsága nem tette lehetővé az egységesen elfogadott irodalmi nyelv megtervezését, megalkotását és általános elfogadtatását, ellenben továbbéltette a regionális, „tájnyelvi" változatok fennmaradását, amelynek meghatározott következményei lettek a nemzeti tudat szerveződésének historikumában. A XX. század első évtizedeiben több ízben változott helyzetük. Míg 1905-ben Abdul Hamid szultán önálló nemzetiségként ismerte el az aromunokat, akiknek jogát a kulturális szabadságra és a területi önigazgatásra senki nem vonhatja kétségbe, addig az első és a második balkáni háború után arra ébredtek, hogy négy, önmagát nemzeti államként meghatározó ország lakói lettek, amely országok létezésüket a másikkal szemben vélték igazol- hatónak. S a soknemzetiségű török birodalom „utód" államai szembetalálták magukat a „nemzetiségi" kérdéssel, hiszen kevert lakosságú területeket örököltek. A fiatal „nemzetállami" királyságok önnön nemzetiségeiket állandó veszélyforrásnak érezték, az Európában kialakult hatalmi szövetségek egyikéhez-másikához kapcsolódva törekedtek területi aspirációk további teljesítésére, a bolgárok például visszavágásra a második balkáni háborúban elszenvedett vereségükért és területi veszteségükért. A nyelvészet, a történetírás, a művelődéstörténet: mind-mind az egyes államok hatalmi politikáját szolgálta, hadd emlékeztessek a frissen létesült macedón állam görög megítélésére, vagy a macedón kérdéssel kapcsolatos bolgár nézetre. A még ma sem megnyugodott Balkán államalakulások és 57
