Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Kárpáti János: A „harmadik” mester: Szőllősy András
egyaránt vonatkozhat dinamikára, szólamszámra, hangterjedelemre, vagyis a folyamat a lényeg, eltekintve attól, hogy az milyen formában nyilvánul meg. Az ilyen értelemben vett zenei folyamat hallás után is appercipiálható, és a hallgatót az élmény, a „valahonnan valahová" eljutás izgalmával gazdagítja. Szőllősy művei kivétel nélkül a „tiszta zene" kategóriájába tartoznak, egy-két hommage kivételével nem hordoznak magukban olyan irodalmi, filozófiai, képzőművészeti utalásokat, amelyek - mint például Kurtág számos kompozíciójánál - más úton könnyítik meg a zenemű gondolati befogadását. Szőllősy zenéjének drámai hatású dinamizmusa a Trasfigurazioni című zenekari darabban (1972) mutatkozott meg a legjobban. Nem véletlen, hogy épp ennek a kompozíciójának volt a legnagyobb sikere itthon és külföldön egyaránt. A mű indulásakor a motorikusán ismételt „e" hangok tömbjéből egyetlen impulzus éri a hallgatót: a mozgás ellenállhatatlan, mindent elsöprő ereje. Ezt a mozgó hangtengelyt azután kis dallami kitérések és a fúvóhangszerek szabálytalan lökései meg-megszakítják, majd az egész folyamat aszimmetrikusan tagolt zakatolássá válik, egy helyenként kihagyó, de megállíthatatlan gépezet ritmikus dübörgésévé. Az így exponált kinetikus erők azután a kompozíció csúcspontján - tutta form, non decrescendo - még hatalmasabb erővel, még ellenállhatatlanabbul zúdulnak a hallgatóra. Az 1982-es esztendővel egy kifejezetten vokális periódus kezdődött meg, melyben négy szorosan összetartozó, mégis igen különböző arcú kompozíció született. „A farizeusok ellen" - ez lehetne a fordítása a Vulgatából vett szövegű vegyeskar, az In Pltarisaeos címének. Nem sokkal ez után komponálta meg Szőllősy az In Pltarisaeos párdarabját, a női karra készült Planctus Máriáét. A két kompozíció minden bizonnyal együtt, egymás mellett forrt-alakult a szerző képzeletében, egymást nemcsak ismételve, fokozva, hanem kiegészítve, sőt ellenpontozva. Amaz kemény hangvételű „férfi darab", indulatosan vádló jajszó, lelki ostorozás, fenyegetés, ez szelíd és fájdalmas „női zene", sirató és vigasztalás. Az In Pltarisaeos biblikus indulata Kodályéra emlékeztet, csak míg a Jézus és a kufárok epikus formában pereg le, Szőllősynél a líra fokozódik drámai erejűvé. Ezen túl azonban semmi más nem emlékeztet Kodály kórusára, noha Szőllősy közeli vizeken jár: bibliai szövegű vegyeskari kompozíciót ír — szuggesztív felkiáltásokkal és sűrű polifon szólamszövéssel. Az elszakadás egyik legfontosabb eszköze, hogy a dallamosság szikár, csontos, vállaltan neobarokk. Nem kapcsolódik azonban közvetlenül a barokk kor zenéjéhez, inkább töredezett és darabos, mintegy magán hordva egy közbülső vagy közvetítő géniusz: Stravinsky kézjegyét. A Planctus Mariae szövegét a szerző két különböző irodalmi anyagból állította össze: az egyik Jacopone da Todi Stabat Matere, a másik pedig egy 18. századi magyar népi passiótöredék. Már a szöveg kiválasztása magában hordozza az alkotói leleményt: a latin és a magyar nyelvű anyag rétegeinek egymásra építését. A latin szöveg egy barokk témafej ellenpontra predesztinált dallamosságát hordozza, a magyar népi passió szövege pedig a népi siratok melodikáját stilizálja. Nagy ösztönző erőt gyakorolt Szőllősy vokális művészetére a világhírű King's Singers együttes megrendelése: felkérték, hogy komponáljon valamit kifejezetten az ő összeállításuknak és hangszínüknek megfelelően. Erre a megrendelésre született 1982 szeptemberében a hat férfi szólistára (két alt, egy tenor, két bariton, egy basszus) írt Fabula Phaedri. Ez már a harmadik vokális mű, melyet a szerző az 1982-es esztendőben fejezett be, a munka tehát tulajdonképpen szorosan összefonódott a két előző kórus komponálásával. Az összetartozást azonban csupán technikai, szerkesztésbeli mozzanatok mutatják, maga a mű ugyanis teljesen új világba vezet. Pajzán humorú, virtuóz darab, melynek nemcsak Szőllősy oeuvre-jében, de az egész magyar kórusirodalomban nincs se előzménye, se párja, megfelelője. Szőllősyt e mesében a humor, az elbeszélés festőisége, ábrázolhatósága ragadta meg. A Phaedrus-mese pedig számos jó alkalmat kínál ilyesmire - a nászmenet forgatagának ábrázolásától kezdve a vihar festésén keresztül a szamár vágtájáig. A képszerű ábrázolás és a 84
