Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Ittzés Mihály: Egy „antimuzikális“ költő, avagy Weöres Sándor a zeneszerzők szövegírója
tenie a poétának. A közös nevező, amely a meglévő dallamot és a költői gondolatot összehozta, bizonyára a ritmus volt. Weöres Sándor maga is ritmusvázlatnak, ritmustanulmánynak nevezte Kodály-hatást mutató gyermekverseit. A saját lelemények mellett persze a fordítások- nak-átköltéseknek is jutott hely, akár zenére írott, akár először csak költői műként megjelent idegen versekre gondolunk, a cseremisz népköltéstől Janus Pannoniusig és Po Csü Ji soraiig. Weöres ad nótám, vagyis dallamra íródott verseiről szólva nem feledkezhetünk meg a Kodály Zoltán 70. születésnapjára írt (Köszöntő gyennekhangra) alcímű négystrófás költeményről. A vers ritmusát ízlelgetve hamar rátalálhatunk a Psalmus Hungaricus örökbecsű koráltémájára, s rajta keresztül a 16. századi „magyar zsoltárra", Kecskeméti Vég Mihály akkor népszerű vol- ta-ritmusra szabott, keserűségben vigasztalást kereső versére. 1957-ben, Kodály 75. születésnapja tiszteletére Bárdos Lajos saját dallamaival, a ritmus feloldásával formálta zeneművé ezt a verset többféle kórusra „hangszerelve", Bérc a rónán, Csodát mesélek, illetve Kodály köszöntése címmel. Ugyancsak dallamhoz írott verset hordoz Bárdos tavaszi színekben ragyogó vegyeskara, az Elmúlt a tél. A Kodály utáni nemzedékből Bárdos mellett eddig csak Farkas Ferenc nevét említettük. Weöres költészete fél évszázadon át elkísérte őt: egyik kései kórusát, a Haláltáncot (Danse macabre) is Weöres-versre írta, túl a kilencvenen, míg a korai Gyümölcskosár ciklus tizenkét tételével a kamarazene-kíséretes dal műfajának kezdeményezője volt 1946-ban. Tanítványai közül Kocsár Miklós már főiskolás évei alatt, 1956-ban ugyancsak kamaraegyüttessel kísért dalciklust komponált a Rongy szói ii/egbő 1 vett versekre. Ugyanő gyermekkarokhoz is felhasznált Weöres-verseket, akárcsak Karai József, Decsényi János, vagy az ifjabbak közül Reményi Attila, Mohay Miklós, Tóth Péter és még számos komponista, köztük az erdélyi Csíky Boldizsár és Szabó Csaba is. A lassan alakuló jegyzékben a legtöbb Weöres-kompozícióval Farkas, Karai, Kocsár, a gyerekdalok révén Kodály, aztán Bárdos, Szokolay, Ránki, Sáry László, Orbán s még néhány szerző szerepel. De itt nem akarunk és nem is tudunk még teljes leltárt készíteni. Inkább csak a műfaji sokféleséget kívánjuk érzékeltetni. Nagyobb szabású művek is kikerültek a zeneszerzők műhelyéből. Petrovics Emil IV kantátája (Mind elmegyünk) a Pavane című versre, aztán Decsényi János szólókantátája Weöres Sándor Tizenkettedik szimfóniája címmel. A fiatal Szokolay Sándor Istár oratóriuma a hatvanas évek elejének egyik nagy vállalkozása volt. Ránki György A holdbéli csónakos sál (1979), Patachich Iván a Theomachiával (1962) az opera műfajába is bevonta költőnket. A generációnként, komponistánként s persze komoly és könnyű műfajonként többé-kevés- bé változó zenei stílusokról hangzó vagy kottapéldák nélkül lehetetlen számot adni. Egy bizonyos: a 20. század második-harmadik harmadának szinte minden Magyarországon előfordult stílusirányzata alkalmas volt a zeneszerzők számára, hogy zenei „Weöres-kommentárjaikat" papírra vessék, megszólaltassák. A legföldhözragadtabb populáris hangvételtől a legelvonat- koztatottabb zeneszerzői nyelvig és technikáig. A megzenésítések karakter-jellemzőit talán már könnyebb szavakkal megközelíteni. Elsősorban a lírai hangulatképek és a játékos versek ragadták meg a zeneszerzőket. A gondolati költemények általában is kevésbé alkalmasak a megzenésítésre. Gyakori, hogy több, jobbára három-öt rövid költeményből alakítanak kórusvagy dalciklusokat. A zeneszerzői jegyzékeket nézegetve, bizony nem is derül ki mindig, hogy mely versek kerültek bele egy-egy sorozatba. A versek azonosítását hangzó anyag vagy kotta hiányában nem is lehet olykor elvégezni, mert valamilyen ok miatt a költői címadást a zeneműben megváltoztatta a komponista. Ezek okozzák az anyaggyűjtés legfőbb nehézségeit. Azt kell mondanunk, hogy a Weöres-versek szabad prédájává váltak a hetvenes évektől az énekelt versek sokszor amatőr szerzésinek. A hangfelvételek, a rádióműsorok és persze az előadóestek sikere azt mutatja, hogy nemcsak a zenészeknek, de a közönségnek is van erre a műfajra igénye. Tudható, hogy gyakran maguk a kciltők is szívesen veszik azt a szolgálatot, amelyet e műfaj képviselői, legalábbis a jobbak nyújtanak a versek népszerűsítésével, olyan 36
