Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 6. szám - Ittzés Mihály: Egy „antimuzikális“ költő, avagy Weöres Sándor a zeneszerzők szövegírója

körben is, ahol a versolvasás nem szokásos. Ebben kétségtelenül a Kaláka együttes tagjai járnak az élen, mennyiségileg is, közel ötven Weöres-adaptációjukkal, de a műfaj egyik kezdeményezője, Sebő Ferenc is számos szerzeménnyel népszerűsítette Weöres költészetét. Általánosságban megállapítható, hogy az efféle megzenésítések színvonala az esetek nagy részében nem éri el a versek művészi kvalitását, s ez nem lebecsülése a műfajnak, csak ténymegállapítás. Jó esetben azonban hangulatosan vagy éppen szellemesen, minden könnyűzenei hangoskodás nélkül találnak rá egy-egy alkalmas zenei idiómára a versek szolgálatában.

Ezen „elő-előszó" végén említsünk meg néhányat a legnépszerűbb, megzenésítésre leggyakrabban kiválasztott versek közül. A pálmát a Buba éneke (O, ha cinke volnék) című kedves gyerekvers viszi el: eddig tizenöt kórus vagy énekelt vers feldolgozását sikerült fellelni. Közelében van a Haragosi (Fut, robog a kicsi kocsi) tizenhárom változata. A Nyári este (Árnyak sora) hat, az Ugrótánc, a Pletykázó asszonyok (Juli néni, Kati néni) és a Tavaszköszöntő (Sándor napján) öt különböző megzenésítése következik. Legalább négy-négy szerzőt ihletett meg a Száncsengő (más címen: Szán megy el az ablakod alatt) és a Paripám csodaszép pejkó. Két-három megzenésítése aztán már seregnyi versnek akad, bizonyítva, hogy Weöres Sándor, az „amuzikális" költő költészete nagyon is zene közeli. Ritmikájának változatosságával, költői képeinek, nyelvi leleményeinek játékos-komoly gazdagságával méltán ihlette meg hét évtized minden rendű és rangú, a legkülönbözőbb műfajokban és stílusokban megnyilvánuló zeneszerzőit. Ezek nélkül bizony sokkal - átlagos darabokkal és remekművekkel, melyek zene és költészet együvé tartozását bizonyítják - lenne szegényebb a magyar kultúra.

J érési ■áfát*v

37