Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Ócsai Éva: „száll a világ lepkeszárnyon“ (Weöres, a lélekvezető)
üres. [...] Lotus pompámban oily lehettem, mint Mennybűi az Angyal. [...] Mérhetetlen spatium terűle köztiünk: én fenn ragyogásban, ő alanti mécses pislákolásban. (Weöres. 1972,143) Az isteni ragyogást hozó rajongó és lelkesült lélek, a mantiké csak az egyik természete az emberbe került léleknek. Az oiónisztiké, a másik lélekfajta az emberi eredetű józanságból és tudásból merít, amelyhez sejtés és belátás útján juthat el.27 Psyché bekukkanthat azoknak a költőknek, kritikusoknak és tudósoknak az álarca mögé, akik a földből merítő és a konkrétumokhoz, a tárgyi valósághoz ragaszkodó oiónisztiké-lélekkel élnek együtt: részben Goethe, Kazinczy, Bessenyei, Dessewffy, Toldy Ferencz, Zedlitz báró, Horvát Pista, „a Magyar nyelvnek s történetnek nagy tekintetű ifiú Professora" és Cseresnyés Sanyo, Ungvárnémeti barátja és olykor Doctorandus Collegája, aki „csinos verseket tud írni Latinúl, azon kűl sok-oldalú, practicus, e világra való ember, ép ellentetten, mint Kameradja, a ki be-fele füstölög s magába katsmarog." ^ A kritikus Toldy Ferenc Psyché ellenpontjaként az oiónisztikét, a felettes ént, a hajtót és az ezeket megtestesítő törvényt és az államot képviseli. A költőnő verseit éppen ezekhez a mértékekhez igazíttatná át: [...] lyrája megrázott. Kétségkívül, van benne szikra. Sőt több: tűz. Olyan tűzvész, mely felperzseli a lmjlékokat, s csak hamvat s omladékot hágy dú- lása nyomán. Sajnálatosan nem az a tűz, mely szelíden lángol a tetők alatt, melenget, eledelt készít, a család, a haza, az emberiség javára. [...] Könyörögve kérem, genialitását domesticálja [...] Azt, mi eddig készült nem közölhetem, ha nem akarok rosszat Önnek és magamnak; ha a törvénnyel, a templommal, az álladalommal szembe szegülni nem látjuk sem tehetségét, sem értelmét. (Weöres. 1972, 277) Feltűnő különbség van az orvos-költő és a költőnő lírája között is: Ficzká, te merő Abstractumot írsz. Nálad a fa nem fa, hanem valamelly Idea allegoricus fája; nálad a Tátra nem hegy, hol az ember a lábát törheti, hanem szent magasság, hol Zevsz sas madara honol. Te a Concrctumoktúl elvonod az illatot, mozgást, életet, minden hideg és kemény leszen, márnán liget, márnán Istenek, márnán ember és asszony: te nálad minden köbül és érczbűl vagyon. Ellenben én, ha bármirűl írok, azt akarom, hogy tapintatja, íze, bűze legyen. Ha kalács evésrűl írok, úgy érzze az olvasó, hogy mint ha ö enné; ha keblem vág/ derekam említem, érzze, hogy véle hálok, vagy legalább is szorosan mellette ülök. Az egész Világ ölelő kurva Vénusszá légyek, vagy ha nem lehet, minden olvasóimé. (Weöres. 1972, 133)‘ Akibe a mantiké költözött, az igyekszik a földtől elszakadni, repülni, táncolni, önkívületbe kerülni, mivel lelkesedésében akarva-akaratlanul is áthágja a szabályokat és a határokat. Ő a költő, a zenész, a filozófus: Ungvárnémeti, Csokonai, Berzsenyi, Kisfaludy, Csernus Marianna, a humanista Brunsvik-Palast és Beethoven, Hölderlin és a cigány létforma. Természetesen Psyché is a mantikéből táplálkozik, ha teheti; például Hölderlin írásából: Götlie előtt méllyen meg-hódolok. De ama nyomorúlt eszelősnek rongyolt Lyrája, tsak azt vágynám hallnom. (Weöres. 1972,61) Az önmagát mozgató pillangó-lélek mozgásba hozza, felfelé emeli azokat is, akikben a mantikét érvényesülni látja. Psyché egyik kortársa is visszaemlékezik a mentor költőnőre: . ..kalandor hajlandóságát azzal elégíté ki, hogy hét országban is talált tehetséges, de szegény fiúkat, lányokat, kik az ű támogatása nélkül elkallódnának. így lön a szépen tánczoló g/ermek Elssler Fáni, Zedlitz költségére, Nápolyban ballerina-nevendék; Kolarich Ernsetina így tanulhatott Prágában énekelni; s támogatást nyert sok más, kik mégse bírtak kiemelkedni, egy liptói tót fa-faragó juhászbojtár, egy hegedűs-fiú Krakkóban, eg/ görögül verselő medicus Pesten, s ki tudja már valamennyit. (Weöres. 1972, 256) A muzsika A múzsa eredeti jelentése zene és ékesszólás, a múzsák művészete pedig a muzsika. A múzsák tudnak arról, hogy a harmónia, ami hasonlít az ember lelkének körforgásaira, gyógyír a bennünk élő lélek diszharmonikus mozgására. Akinek füle van, meghallja a mú16
