Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 6. szám - Ócsai Éva: „száll a világ lepkeszárnyon“ (Weöres, a lélekvezető)

zsai hangot és ritmust, ami kialakítja az összhangot és rendbehozza az egész lelket.24 A természet muzsikája a lélekhez hasonlóan az örökkévaló egy hangját szólaltatja meg többféleképpen: Nem tudom, ha az erdő az Isten örök-cgy melódiája helyett az elvont Bachot, vagy a szenvedélyes Beethovent, vagy a könnyű Strausst, vagy a fagyos Schönberget játszana: nyerne vagy vesztene-e vele?30

A játék, a költészet, a zene és a szent teremtés résztvevői közös játszótéren osztozkodnak.31 A mantiké-lelkű elmélyülő múzsa abban tér el az átlagembertől, hogy a szürke hétköznapi felszín alatti belső világban képzelete rendje által minden lehetetlen vágyat megvalósít. Lelkülete nem fér el a beidegződött sémák között, ezért a hétköznapi utak helyett az úttalan és járatlan utakon mozog. Az élet szemlélésével tölti az időt, ezért minden dolognak az eszméjét igyekszik megragadni, nem más dolgokhoz való viszonyát. Emiatt saját életútját elhanyagolja, ezen az úton ügyetlenül jár, akár Ungvárnémeti és az „Orpheus-Isten" Beethoven: 32 „O a versben fel-leng, a poros és sáros mindennapban pedig kézzel lábbal igyekszik s mind úntalan orrára bukik. l...j Úgy látczik, a ki a Naturában gödrökbe bukdácsol, a Poesisben fennycn repül: s a ki a Naturában tiszta szemmel mosolog, a Poesisben az al-felét mutattya. Oh mondd még Aristoteles, hog}/ ennen-magával minden eggy-azon! Éppen hogy az vagyunk, ki nem vagyunk".

„Ott valának a Brunsvik Grófnők, véliik a siket Musicus Betoven, e bika fejű, nagy férfiú, mégis ally gyermeki tó tova, folyton rángaták a Grófnők, hogy pocsótába ne lépne." (Weöres. 1972, 133-4, 148)

Gyakran megesik, hogy egy-egy muzsikusról nem sikerül döntést hozni: valóban muzsikus vagy csak álcázza magát. Bihari János czigán hegedűst, Psyché mostohaapját disszonáns képekkel mutatja be, amelyek Lónyay Erzsébet halálát vetítik előre, és felidézik azt a fogathajtót, aki a féktelen ösztönök, a tudatalatti megbokrosodott lovaival száguld: Ha zenélt, Anyámmal, vagy eggy maga, az is olly félelmes vált, a Musica mint ha kardokat csattogtatna, vág}/ vágtató lovakkal el-tiporna, vagy reám törne s az ingem szaggatná. [...] én rettenetesen féltem tűle, mint bolondtól, vagy részegtűi, csak eggyszer meg-dühűlne s agyon csapna. (Weöres. 1972,124)

Berzsenyi Dániellel való találkozásukra visszaemlékezve Psyché elmeséli, hogyan hatott mostohaapja zenélése saját akaratára, valamint a „finom Classicus" Berzsenyiére: Nem régen még Becsben hallgatóm a nagy világ Musicáit, magam is ollykor klavéroztam, fülem tellve Paesiello, Cimarosa, Salieri, Médiai, Heyden zengzctekkcl, meg Motzarttal is, kire a Heyden követők reá fogják, hogy csak nőknek és tánezolóknak való édesség, hát én nem tagadom-meg magam, nékem az is szép. Mind ezek után Biharinak szív szakgató czincogása vastagnak, barbarusnak hallatott, a Tzibakházi vásárba meg a Kakucsi mulatságba valónak - s éltül indúl-meg ennyire a finom Classicus! Ha Supáncsicsot, Bethovent hullná musicálniok, bizonnyal hortyogna. (Márma tudom, ebbe nem vala igazságom. A vén papus hegedűjén olly sivár el-hagyatottság, keserves kopár hiábavalóság rítt, nyersen s egy húzómban, mint a falusi echotalan költő szívében.) (Weöres. 1972,160-161)

Míg a többi művészet csak az árnyékról szól, a zene magáról a lényegről, a változatlan létről, az örök ősformáról. Az emberi akaratra, az érzésekre és a szenvedélyre közvetlenül hat.33 Nemcsak a zene, hanem a szóbeli művészetek is az akarat megnyilvánulásai: a zene közvetlenül, a szóbeliség pedig közvetetten mutatja meg a változatlan létet, a lényeget.34 Lónyay Erzsébet, a képzelet alkotta költőnő Beethoventől egy zongoraművet kap ajándékba Für Elisc címmel. A képzeletbeli és a valódi továbbszövését Psyché végzi el, amikor a közismert, könnyen felidézhető zenedarabról a költészet nyelvén mondja el a lényeget: Kisded darab Klavierra componálva,/ Nékem túlságos édes hangzatok./ Ez más, nem én - eggy senge kis leány/ Aim'd ártatlan nagy kerék szemekkel,/ Alkony, virág illat, madár tsitsergés/ Környűl-fogja, s végtére ostromolja,/ Hogy érinttetlen keble meg-dobog,/ Föléje bűvös, rémittő, hatalmas/ Végzet borúi, s a szűz szenvedve érzi,/ De még nem tudja: itt a szerelem. (Weöres. 1972, 65-66)

Az ének eredete a beszéd és a zene, és ebből a keverék művészetből származik a vers és a próza. 33 A próza elsősorban a cselekményre, az eseményekre, a jelentésre és a gondolatra összpontosul: az értelemhez szól. A versek gondolatkövetése melletti ütem és rím megbontja a gondolatfűzést, és a szépségkeresést értelmen túli területekre irányítja. Habár a versfor17