Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Ócsai Éva: „száll a világ lepkeszárnyon“ (Weöres, a lélekvezető)
Fel tetszik a Nap is! Fut a setét,/ Nincsen setét! mert a világos Aether/ Mimién ködöt s homályt el kergele./ Látunk, mindent látunk, mindent tudunk,/ Tisztán, világosan látunk, s tudunk./ Nem kell tapintás, még is érzezünk;/ Nem kell üvegszem, még is messze látunk;/ S nem kell hitel, mivel látunk, tudunk. (Weöres. 1972,191) Akadnak olyan lelkek, amelyek a világiélektől, az egésztől elszakadva az egyedinek élnek. Ok a szárnyukat vesztik, és a rájuk bízott testet bilincsbe verik.24 Psyché a bilincsek szorításából folyton kibontakozik, és nem szakad el a szellemi világtól. A pajzán költőnő egy templomban a napfényben fürödve a mennyből érkező szeráffal, kerubbal és arkangyallal érintkezik, és ez a kapcsolat önmaga megismerésében is tovább segíti: Nap kelte Halhatatlan édességgel/ Száll s elébem görnyedez,/ Számlálatlan gyengédséggel/ Mint Seraph körülövez,/ Tenger mélybűi kódolással/ Mint Cherub fakaszt özönt,/ Mennybűi édes áradással/ Mint Archangelus köszönt,// A kezembe tükröt adva/ Fellibbcnti fátylamat,/ Hadd ismernek enn magamra,/ Am takar fény áradat,/ Tükrömben kering a pára,/ Második leplem borít,/ Míg fövöm alázatára/ Múltam gőgje nem tanít. Iráni Genuában egy kis templomban egyedül. (Weöres. 1972,118) Újból és újból részesedni a világiélekből: ezt a gondolatot a Psyché megteremtője egy másik írásában is az önismeret zálogának tekinti: Rontsd szét egyéniségedet és szabaddá válnak lelked végtelen áramai, melyek nem benned vannak és nem kívüled, áthatnak mindenen. Akin egyénisége uralkodik: ha előrejut, pöffeszkedővé, ha lemarad, ronggyá válik. S aki egyéniségén uralkodik: valójában nem érinti a szerencse és a balsors. (Weöres. 1994,30) Egy svéd költő, Arthur Lundkvist szintén segít megmutatni, hogy a könyvet végigszárnyaló lélek nemcsak egy testhez tartozik. A történetben legelőször megszólaló vers egy sátorba csalogat, ahol egy „élő templom", egy meztelen asszony saját testét álmodja. A könyvet záró Toldalagi Pál-versben egy fiatal női testhez tartozik ugyanaz a halhatatlan lélek, ami a testet mozgásba hozza: Erezni a gyönyörűséget,/ ami ezen a fiatal/ női testen átfut. A dallam/ hív, csábít, eped és akar/ és mindenképpen halhatatlan. (Weöres. 1972, 280-281) A lélek hasonlatos egy szárnyas fogathoz, vagyis két lóhoz és annak kocsisához is. A szebbik ló fehér, mértékletes és szemérmes, arányos alkatú, a szeme fekete. A hitványabb ló fekete, gyakran féktelen és mértéktelen, az ostornak nehezen engedelmeskedik, torz, a szeme kékesszürke.25 A lélek úgy is értelmezhető, mint a felettes én (kocsis, hajtó), tudatos (jó ló) és tudatalatti (rossz ló) egysége. A fekete hajú, sötétkék szemű és disharmonious látományt nyújtó Psyché házasságáig a rossz ló, a tudatalatti féktelenségét élvezte, ekkor születtek versei is. Miután Psyché Max Zedlitz felesége lett, korábbi életmódjával fel kellett hagynia. Egy alkalommal egy félig süket, félig béna hetvenéves meztelen férfit ápolt, akire idősödő férje féltékeny lett. Tudatalattiját, a tályogos fülű megvadult lovat a nála lévő gyeplővel sem tudta megfékezni Zedlitz báró: A kastély előtt állott a bárói czímeres határ, s két ló befogva. [...] az úr fog hajtani. Csak ketten ülnek a batárba, Maxim és Elza. Nem csak az emberekre, a bárónénak az állatokra is gondja vala. Az egyik ló füle tályogos. Kért az urától kenőcsöt a ló fülére. Max odaadja a tele tégelt s a kenő lúdtollat. Eliz leszáll, keni a sebet; a kenőcs csíp, a ló megrándul, a másikra is átragad a „bántanak, fussunk innen". A súlyos határ előre-gördűl; mire az emberek odarohannak, a nő holtan fekszik alatta. Baleset volt, vagy a féltékeny férfi tette: nem világolt ki soha. (Weöres. 1972,258) Sokakat ingerelt már perlekedésre az a vélekedés, hogy a test hitványabb a léleknél. E hagyományos hit szerint a jótét lélek biztosítja az alábbvaló test létezését és gondját viseli.26 Psyché, az isteni ragyogást hozó lélek gyógyírként meglátogatja a frantzús Ficzkót, a beteg testet miután tündér kosztümben és félig meztelenül megszökik az arisztokraták báljáról: Ficzkót ez előtt négy esztendeje láttam. Hát ez már nem is ő volt. Agyban fekiitt, szürke képié csont szikár, két szeme mohón égő meredtség. S a diák szoba körülötte nagy, magas, kopár, csak-nem tellyesen 15
