Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 6. szám - Jász Attila: Semmiről valamit (vers)

térdeinek koccanásait számlálja, s minden páros számnál szalutál. Nem utál, nem utál, ezt mondogatja a békáknak folyton, de a létszám kell, hogy fogyjon, azzal csak a táplálkozási piramis épül, miként a világ is, hisz tudjátok, ettől szépül. Tisztid. Hiába sírja

neki a hegedűs béka, na de Tiszt úr, én művész vagyok. Ilyen zenész, így a gólya, bármely tóban kaffog. Esélyetek egy, ha elhallgattok. Es hallga' már a költőben is az Elveszett Hang, álomvizeiben hal repül alant. A lant félretéve, nincs félve vert

harang, pihen a sekrestyés a széknek dőlve, miközben a Dal éppen a konyha felé halad, lábujjhegyen, szinte szalad. Kilincset lenyomva kilép az éjbe, cseppet se félve. Es nyomban nyoma veszik. Miként ha asztali lámpa fénye ötnlene szét a kopott járda minden

szögletén. És az örökkévalóság, számára, ezzel mára véget ér. (Semmiről valamit, látod, kedves olvasó, nem is olyan nehéz.)

5