Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Dobozi Eszter: „…a világ is megvonja magát tőled”
csak nem lehet az, aki volt. Nem lehet önmaga. Ahhoz, hogy lutheránus létére a „pápista pap" összeadja választottjával, ezúttal vallást kell váltania, azt kell hazudnia, keresztlevele és minden irata odaveszett az ödenburgi tűzvészben. Amiként a romboló tűz, többnyire perzselő, égető - és így viszolyogtató - a Nap fénye is a rejtőzködő, a lelepleződés veszélye és önmaga elől futó, önazonosságát már-már elveszítő Orsolya számára. (A Nap, a fény is a férfi attribútuma az archaikus világképek szerint.) Oly ritkák a békés, napfényes, üdítő pillanatok az emlékező tudatában. Orsolya annál többet jár árnyékban: sötét pincék, kamrák mélyén, padláson talál menedéket. A pincében ássák el a régi életükből váratlanul feltűnő Lang Mátyást is. Azt a férfit, aki gyengéd érzelmeket táplál Orsolya iránt. S aki - a maga módján - képes a tudatos gondolkodás szintjére emelni azokat a kérdéseket, amelyek nélkül az a világ, az a szintén apokaliptikus látomásnak is megfelelő század, mely a regénybeli történések hátteréül szolgál, értelmezhetetlen. (S hogy a regénybeli történések közegét az olvasó is az apokalipszis idejével és terével azonosítsa, ahhoz már a mű első sorában kaphat késztetéseket. Az emlékezés ideje 1666. Az évszámban benne rejlő 666-os számjegy - egyéb szimbolikus elemek holdudvarába kerülve, valamint a személyes életeken átszűrődő történelmi események összefüggésében - a bibliai János jelenéseit idézi. A Jelenések könyvének fenevadját. „Itt van a bölcsesség. Akinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat." /János jelenései 13,17-18/) Lang Mátyás az egyetlen, aki közelébe jut ennek a bölcsességnek. O az, aki morális szempontokkal bíbelődik magányos óráiban. S már az első fejezetben felvetődik általa, hogy „vajon mi végre engedi meg Isten a rosszat? Hogy vajon miért is nem teremtette az emberi fajt olyannak, hogy hiányozzanak belőle azok az indulatok és szenvedélyek, amelyekből az c világban való sokféle rossz táplálkozik, vagy ha már egyszer belénk plántálta e szenvedélyeket, miért nem tett róla, hogy legalább erőtlenebbeknek s kezesebbeknek mutatkozzanak, s némi jóakarattal könnyebben megjuháztathas- suk őket?" S így a naiv és egyszerű, az események menetébe beleszólni nem tudó, a történéseket elszenvedő, inkább szemlélődő, mint cselekvő emberre - vagy az ember női oldalára ? - enged vetni a regény egy pillantást azáltal is, hogy éppen Orsolya segédletével kell vesznie annak, aki „efféléken rágódott". Hogy ne leplezhesse le Lehmannék titkait, Orsolya bűnrészességet vállal apjával a férfi eltüntetésében. Mikor a farsangi sokadalomból a templomba behúzódik ama végzetes napon (leánysága elvesztésének napján), az áhítat pompája helyett titokzatos félhomály fogadja ott is, s egy boszorkaszerű vénség gúnyolódása. A szürke és a barna uralja a vigasztalan tájat, amelyen kedvesével végighalad. Elhagyatottságában sötét és piszkos a kunyhó, ahová betérnek. Titkos és tilos nászuk színhelye. De már születésével a sötétség birodalmához tartozik Orsolya. Ahogy keresztanyjától értesül világra jötte körülményeiről: a napfogyatkozás riadalma indította meg a korai szülést édesanyjánál. (Vagy adott alkalmat számára is a gyermek törvénytelenségének elleplezéséhez?) Homály fedi származását. Apja viselkedéséből, keresztanyja sokat sejtető célzásaiból vélheti a leány, hogy nem az, akinek tudja magát. Hogy szülei körül nincs minden rendben, s hogy idegen ebben a polgári, városi világban, és vágyódása ismeretlen felmenői iránt nem puszta kamaszos fantá- ziálás. Eredete bizonytalanságában marad azonban mindvégig a főszereplő. S abban hagy az elbeszélő minket is, olvasókat. Hogy Orsolya kicsoda valójában, a maga számára is, nekünk is titok marad. Talány. Mint ahogy talányos apja eltűnése is a végén. Elmenekült? A tűzben lelte halálát? Örökre keresi elveszített leányát? Orsolya csaknem egész életét szűk, zárt térben tölti. A külvilágból csak annyit érzékel, amennyi főtéri házuk ablakából látható. Ebben az „egérfogó''-beli létben - ha pontosan számol utána az olvasó - egészen 33 (!) éves koráig csak ábrándozik a szabadulásról. S két kísérletét látjuk a kitörésnek. Az első még a hajadon leányé. Amikor kimozdítja őt megszokott életéből a szenvedély. S az, hogy vágyainak végre meglelni véli tárgyát a keresztanya ifjú rokonának személyében. (Ennek az elmozdulásnak halovány előképe, amikor éjszakánként az istállóba szökve egy titokzatos láda tartalmát fürkészi. Keres. Az ismeretlen múlt ereklyéi kö106
