Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Dobozi Eszter: „…a világ is megvonja magát tőled”
után, amelyek, mint folyóvízből egy-egy testesebb szikla, kiütköznének c színtelen, egybefüggő áradatból. " Többször is találkozunk a már a címben is említett egyszerre valóságos és egyszerre mitológiai jelenséggel, a kígyóval. S ha már a címnél tartunk, nem egyszer fordul elő, hogy valaminek, valakinek csupán az árnyéka láttatik a valóságos helyett. Orsolya önmagát mint falra vetődő árnyékot észleli egy helyütt. S a kígyó - legjellemzőbb megjelenésekor - Orsolyát nem érinti, nem támadja meg (mikor az „természet-felfedező" útján egy nedves rétre érve zsombékról zsombékra szökellve találkozik vele), csupán a lemenő nap hosszú fénysugaraitól megvilágított felágaskodó fejének és testének elnyújtott árnyéka rajzolódik mezítelen lábfejére. De a kígyó hullámzó, sikló formája tűnik föl abban is, ahogyan az Orsolyát üldöző, őt a pince mélyébe is követő félelmetes katona karját ábrázolja az emlékező Ursula. A patak vize - melynek mentén haladva eltévelyedik Orsolya - szintén siklik, mint a kígyó. S amikor halott mostohájának fejfájára Ursula Lehmann nevét írják fel, hogy tovább élhessen - most már mostohájának szerepét alakítva - apja (akiről csak sejthetjük Orsolyával együtt, talán nem az édes, hanem a felnevelő apja) feleségeként (így menekítve meg megesett leányságát és a születendő gyermeket a közösség és a törvény ítéletétől), „mint a kígyó a levedlett bőrét, otthagyja addigi mivoltát". A kígyó szimbóluma e szövegkörnyezetben így válik egyszerre hordozójává a főszereplőre leselkedő veszélyeknek, így jelenti az egyéni sorsokon és a távolról beszüremkedő történelmen is uralkodó gonosz erőket, s egyszerre mutat rá a főszereplőre magára. További összefüggéseket sejtet meg velünk, ha arra gondolunk, a mitológiában a kígyó mindezzel együtt a férfi nemiségére is utal, de utal a nőre is, mint megkísértettre (vö.: paradicsomi jelenet!). Tudunk viszont a kígyó okosságáról is - szintén a mitológiából. Orsolyából kislánykorában kitűnik értelmessége, gyors felfogóképessége, jó memóriája. Ezért is tanítja meg apja a gyógynövények ismeretére. Élete végén nincstelenségében, elmagányoso- dottságában a füves asszonyok tudása menti meg, s juttatja némi jövedelemhez. S ez a tudás vet öreg életére árnyékot. A korabeli hiedelmeknek megfelelően, aki ismerője a fűben, fában rejtező varázserőnek, az a gonosszal is cimborái: boszorkány, kiáltják utána, mikor látják, megint az erdőre tart. Hogy a jelkép által milyen szövevényessége bontható ki a szereplők közötti bonyolult viszonyrendszernek, arra figyelmeztet, hogy a kígyó motívuma ott van a patikus apa mesterségét jelző cégéren is. S talán az sem pusztán a képzelet játékának köszönhető, hogy egy javasasszony elhagyott, lepusztult hajlékában teszi magáévá a naivan szerelmes Orsolyát a leányos külsejű - szintén szerepeket játszó, az önazonosság hiányától szenvedő, akkor éppen valóságos álarcot is viselő - Niki, a keresztanya unokaöccse. Felelőtlenségével, önzőségével végzetes fordulatot idézve elő Orsolya sorsában. Sokszor lobban fel Orsolya életének helyszínein - Lőcsén is, Ödenburgban is - a tűz. Már a regény első oldalán „a tűzhely vaslapja alatt izgő-mozgó tűzfény" „tartja fogva" az akkor még csak két-három esztendős leányka „pillantását". Hogy aztán a visszaemlékező tudatában ezután már csak a pusztító tűz változatában villanjon fel - utalva az élettörténet hátteréül szolgáló történelem tragikus fordulataira. Nem csupán a korabeli építőanyagok gyúlékonyságából adódóan perzselődnek fel ugyanis falvak, városok, az ellenség (török? tatár? a végvárakból kitörő magyar katonaság? - az elbeszélő nem mulasztja el egyszer sem hangsúlyozni, hogy magyar, minthogy a városi lakosság errefelé többnyire német, s a törökkori magyarországi németségé az elbeszélő nézőpontja) harcmodorához hozzátartozik: fölgyújtani a békés lakosság házait, szállásait, így nyerve teret az előrenyomuláshoz vagy kényszerítve ki együttműködést, szövetséget, támogatást, hadisarcot... A regény vége felé Ödenburgban tomboló tűzvész - s milyen sokat mondó ez is! - járul hozzá ahhoz, hogy megesett leányságát, apja mellett eltöltött bűnös asszonylétét (annak megannyi testi-lelki kínjával és megaláztatásával) odahagyhassa, s új életet kezdhessen egy új férj oldalán. A tűz ugyan segítségére van, noha nem tölti be a megtisztító, megvilágosító szerepet ezáltal sem ez az ősidők óta félttisztelt (a mitológiában a férfi elvet képviselő) elem - mint várhatnék -, hiszen Orsolya ismét 105
